Jóslás helyett

Már megint nem volt szerencsénk. Megint? A szerdán véget ért Európa-bajnoki sorozatban a leggyengébbnek ítélt csoportban végeztünk a hatodik – ha valaki nem tudná, utolsó előtti – helyen, azaz mondhatnánk, a sorsoláson két éve szerencsénk volt, de nekünk így is csak ennyire futotta.

Ettől függetlenül ezúttal tényleg nem volt szerencsénk. Egy ilyen elmélkedésben nyilván le kellene tenni a garast, továbbjutunk-e vagy sem, ismét ott lehetünk-e majd huszonnégy év után egy jelentős tornán, de ez most nem olyan egyszerű. Nem pusztán azért, mert a jóslás nem az erősségem – ezt évtizedes gyalázatos sportfogadó teljesítményem is alátámasztja… –, hanem elsősorban a válogatottért felelős emberek és alighanem többek derűlátása miatt.

Nekem még mindig a fülemben csengenek Lothar Matthäus szavai, aki biztos vb-szereplést ígért, majd ahogy távolodott a cél, úgy lett egyre cizelláltabb a magyarázkodás: azt mondtam, de úgy gondoltam, hogy… Mintha a válogatott biztató formálódása már alá is ásta volna a realitás igényét. Pedig tegyük a szívünkre a kezünket: járhattunk volna jobban is. Nézzük meg, kik alkotják a portugál, a svéd válogatottat, hol edződnek, milyen csapatokban szerepelnek hétről hétre a játékosaik, de ugyanezt megtehetjük a dánokkal is. Albánia hozzánk hasonlóan rengeteget fejlődött, Málta erejéről pedig nekünk is akadnak igen közvetlen tapasztalataink. Ha fogadnom kellene a továbbjutásra, nem tenném. Van viszont egy régi történetem. Másfél évtizede lapunk munkatársai minden bajnoki forduló előtt tippeltek a meccsek eredményeire, félig komoly, félig tréfás indoklást hozzáfűzve.

Egy alkalommal az egyik edzőnek elmondtam, csapata mérkőzése jutott nekem, és felajánlottam, tessék, mondja meg ő, mit írjak. Kérte, jósoljak nekik vereséget. Másnap bement az öltözőbe, elővette a cikket, és azt mondta: mutassátok meg ennek a dilettánsnak, mire vagytok képesek… Talán a kapitány és a játékosai is értik, miért meséltem ezt el. És majd szurkolok őszintén, hogy ne legyen igazam.

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ