B. L. 2019.10.13 14:52

Válogatott: Baráth és Szoboszlai is visszatérne a kezdőcsapatba olvasóinknál

Az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt ismét megkérdeztük olvasóinkat, önök hogyan állítanák össze Marco Rossi helyében a magyar válogatottat. A horvátországi selejtezőhöz képest önök három változtatásra gondoltak, visszatérne az eltiltás miatt kimaradó Baráth Botond és a sérülés miatt kieső Szoboszlai Dominik, rajtuk kívül pedig még Sigér Dávid jutna szóhoz kezdőként.

A mezőnyjátékosok közül Szoboszlai Dominik kapta a második legtöbb szavazatot (Fotó: Török Attila)

 

Olvasóinknál a kapuban ezúttal sem volt kérdés, Gulácsi Péter a szavazatok 87 százalékát, a horvátországi selejtezőhöz képest csupán egy csere lenne a védelemben, az eltiltásból visszatérő Baráth Botond venné át Kádár Tamás helyét.

A mieink közül Willi Orbán gyűjtötte be a legtöbb voksot (97.3 százalék), rajta kívül még Lovrencsics Gergő helye is biztos volt olvasóinknál, a negyedik helyért viszont óriási csata volt, Korhut Mihály 37.8 százalékkal is be tudott kerülni, mert Kádár 36.7, Lang Ádám 35.7, Botka Endre pedig 35 százalékot kapott.

Az nem volt kérdés, hogy a visszatérő Szoboszlai Dominikot kezdetnék olvasóink (86.7 százalék), ahogyan Sallai Roland, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs helye is fix volt.

A nagy kérdőjel a középpályán akadt, ahol a 49 százalékot kapó Sigér Dávid volt a legjobb, Vida Máté 39.4 százalékánál Holman Dávid (43.8) és Nagy Dominik (47.2) is többet kapott, így egy szerkezeti cserével 4–1–4–1-re módosítottunk, és bár utóbbira több voks érkezett, a két szélen már megvolt a kezdő, így a Slovan Bratislava játékosa került a kezdőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KEZDŐCSAPAT OLVASÓINK SZAVAZATAI ALAPJÁN
Gulácsi Péter
(14 049, 87.1%) – Lovrencsics Gergő (9725, 60.3%), Baráth Botond (12 939, 80.2%), Willi Orbán (15 693, 97.3%), Korhut Mihály (6091, 37.8%) – Sigér Dávid (7905, 49%) – Dzsudzsák Balázs (10 201, 63.3 %), Szoboszlai Dominik (13 976, 86.7%), Holman Dávid (7066, 43.8%), Sallai Roland (12 548, 77.8%) – Szalai Ádám (10 384, 64.4 %)

A MAGYAR VÁLOGATOTT FELÁLLÁSA A HORVÁTORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSEN
Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Kádár (Lang, a szünetben), Korhut – Vida M., Kleinheisler – Dzsudzsák (Nagy D., 60.), Holman, Sallai R. (Varga R., 76.) – Szalai Á.

EB-SELEJTEZŐ
8. FORDULÓ

E-CSOPORT
Október 13., vasárnap

18.00: MAGYARORSZÁGAzerbajdzsán (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45:
Wales–Horvátország (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZERBAJDZSÁN ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria), Vida Máté (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencvárosi TC)
Sérülés miatt nem játszhat: Nagy Ádám (Bristol City FC – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország). Eltiltás miatt nem szerepelhet: Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 6 4 1 1 13–5 +8  13
2. Szlovákia 6 3 1 2 10–8 +2  10
3. MAGYARORSZÁG 6 3 3 7–9 –2  9
4. Wales 5 2 1 2 5–5 0 7
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8  1

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pasayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szlovákia–Horvátország 0–4
 (Vlasic 45., Perisic 47., Petkovic 72., Lovren 89.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
Horvátország–Magyarország 3–0 (Modric 5., Petkovic 24., 42.)
Szlovákia–Wales 1–1 (Kucka 53., ill. Moore 25.)
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

 

2020.09.22 08:19:00

Magyar válogatott KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, PUSZTAI VIOLA (videó), FÖLDI IMRE (fotó)

A Puskás Aréna kulisszái mögé tekinthettünk: fűnyírás, talajmérés, a lelátók alatt megbújó géppark. Így készül a modern futballpálya.

2020.09.09 14:55:20

Magyar válogatott PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ

Zöld öltöny és szolgálati lakás. Legfőbb ideje, hogy a sportág szereplői felvállalják a szolidaritást a régi idők nagy labdarúgóival.

2020.09.09 23:17:42

Magyar válogatott SZ. M.

2020.09.09 20:57:25

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Niko logikus döntést hozott.

2020.09.09 20:54:16

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A szerző pengevillanású mondata: »A csend a hősök pihenője.« Értette-e vajon a kötetet végigsilabizáló, -jegyzetelő Sebes Gusztáv ezt a mondatot?