Még egy gól, és Gera olyan társaságba kerül, mint húsz éve senki

Vágólapra másolva!
2015.03.29. 14:25
null
Szűk körű elit társaságba kerülhet Gera Zoltán – ehhez még egy válogatottbeli gól szükséges (Fotó: Korponai Tamás)
Március 29-én tizennyolcadszor feszül egymásnak Magyarország és Görögország labdarúgó-válogatottja, az Üllői úton 20.45-kor kezdődő mérkőzés tétje az Eb-selejtező három pontja. Gera Zoltán egy elit „klubhoz” csatlakozhat, a görögök kínos gólképtelenségükre keresik a gyógyírt. Érdekességek a magyar–görög Európa-bajnoki selejtező elé.

 

♦ A magyar labdarúgó-válogatott Görögország elleni eddigi 17 mérkőzésén magyar szempontból négy győzelem, öt döntetlen, nyolc vereség született. Az Eb-selejtezőket tekintve még rosszabb a mérleg: egy győzelem, két döntetlen, öt vereség. A magyar–görög párosítás történetéről bővebben pénteki cikkünkben olvashatnak.

♦ A két csapat legutóbbi mérkőzését 2008. május 24-én 3–2-re megnyerte a magyar válogatott a Puskás Ferenc Stadionban. A jelenlegi szövetségi kapitány, Dárdai Pál végigjátszotta a mérkőzést, rajta kívül a mostani kerettagok közül Juhász Roland, Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs lépett pályára. A görög csapatból Vaszilisz Toroszidisz és Kosztasz Kacuranisz maradt.

♦ Tétmérkőzésen 1987 óta nyeretlen a magyar csapat Görögország ellen – akkor 3–0-ra győzött nemzeti tizenegyünk. Azóta a tétmérkőzések: 0–0, 0–1, 0–2, 1–2.

♦ A magyar bajnokságnak volt görög (származású) gólkirálya, a görögnek pedig magyar. A hazai élvonal első két gólkirályi címét elhódító Manno Miltiades görög emigráns família leszármazottja. A sportoló polihisztor – kitűnő atléta, futballista, kerékpáros, gyorskorcsolyázó és evezős volt, civilben pedig neves grafikus, szobrász és festőművész – testvére, Manno Leonidas is remek sportemberként tűnt ki. Essen szó a görögországi magyar gólkirályról is: Boda Imre (Olympiakosz Volosz) az 1988–1989-es bajnokság top gólvadásza volt 20 találattal. A második helyen Détári Lajos (Olympiakosz Pireusz) végzett – ugyanő egy idénnyel később is a második helyen zárt.

♦ Egyetlen játékos szerepel a görög válogatottban a 2004-es Eb-hősök közül: a mieink elleni meccsre visszahívott Kosztasz Kacuranisz, aki 114 válogatottságával messze a mezőny legrutinosabb tagja.

♦ A négy görög támadó – Sztefanosz Athanasziadisz, Nikosz Karelisz, Jannisz Jannotasz és Aposztolosz Jannu – együtt egy válogatott gólt tud felmutatni. Igaz, ketten (Jannotasz és Jannu) újoncok. Kacuranisz tíz válogatottbeli góllal a jelenlegi keret legeredményesebbje a védő Vaszilisz Toroszidisz (hét) és Kirjakosz Papadopulosz (négy) előtt.

♦ A magyar válogatott kerettagok közül Gera Zoltán a legeredményesebb a nemzeti csapatban – a rutinos FTC-játékos huszonnégy gólt ért el eddig. Gerát Dzsudzsák Balázs (16) és Priskin Tamás (15) követi.

♦ Ha Gera most is betalál a hálóba, akkor tizenhatodikként csatlakozik ahhoz a „klubhoz”, amelynek tagjai legalább huszonötször szereztek gólt válogatott mérkőzésen. Gera Kiprich József óta az első magyar játékos lenne, aki bekerül az elit társaságba. A tizenöt játékos, aki legalább huszonöt gólt elért meggypiros-fehérben: Puskás Ferenc (84), Kocsis Sándor (75), Schlosser Imre (59), Tichy Lajos (51), Sárosi György (42), Hidegkuti Nándor (39), Bene Ferenc (36), Nyilasi Tibor (32), Zsengellér Gyula (32), Albert Flórián (31), Deák Ferenc (29), Kiprich József (28), Sándor Károly (27), Takács II József (26) és Toldi Géza (25).

♦ Amennyiben Király Gábor pályára lép, akkor megelőzi Fazekas Lászlót a válogatottsági örökrangsorban (jelenleg mindketten 92 mérkőzésnél állnak), és immár egyedüli második helyezett lesz Bozsik József (101) mögött.

♦ A görög válogatott történetének legsúlyosabb vereségét pont a magyaroktól szenvedte el, 1938. március 25-én: 11:1 lett a végeredmény a vb-selejtezőn.

♦ „Olaszos” a görög nemzeti csapat, a keret nyolc tagja légióskodik Itáliában. De játszik görög futballista a német, az angol és a spanyol első osztályban is. A topligás magyar légiósok száma a jelenlegi keretben kettő (Stieber Zoltán – HSV, Szalai Ádám – Hoffenheim).

♦ A görög szövetségi kapitány Sergio Markarián már kétszeres paraguayi bajnok edző volt akkor (1991-ben), amikor Dárdai Pál bemutatkozott játékosként élete első felnőtt mérkőzésén.

♦ Az uruguayi állampolgár, Argentínában felnőtt „El Mago” (azaz a Mágus) Markarián nem gyenge kezdő tréner: dolgozott már paraguayi és perui szövetségi kapitányként, a görög futballt pedig az Ionikosznál, az Iraklisznál és a Panathinaikosznál eltöltött időszakból ismeri. Elismertségét jól mutatja, hogy 2010-ben, amikor kinevezték perui szövetségi kapitánynak, Dél-Amerika harmadik legjobban fizetett edzője volt Mano Menezes és Marcelo Bielsa után.

♦ A magyar válogatott ebben a sorozatban eddig mindegyik Eb-selejtezőjén egy gólt szerzett (1–0-s siker Feröer és Finnország ellen, 1–1-es döntetlen Romániával, 1–2 Észak-Írország ellen). Szintén áll a „minden meccsen egy gól” a Dárdai Pál kapitánysága alatt megvívott meccsekre.

♦ Még nem volt olyan felnőtt mérkőzés, amelyen Dárdai Pál szakvezetőként kettőnél több gólt ünnepelhetett volna.

♦ A görög válogatott a 2014-ben megvívott tizenhárom mérkőzésén mindössze hatszor talált a kapuba. A görögök kilenc meccsükön maradtak gólképtelenek!

♦ Még egy adalék ahhoz, milyen pocsék formába került a görög csapat a tavalyi évben: az Ethniki a mérkőzés elkezdésének pillanatában 336 perce nem szerzett gólt.

♦ A FIFA legfrissebb világranglistáján a görög válogatott a 27., a magyar a 46. helyen áll. A görögök 2003 óta nem álltak ilyen gyengén.

EURO 2016, SELEJTEZŐK
F-CSOPORT, 5. FORDULÓ


MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG
(ÉLŐ, szöveges tudósítás az NSO-n! Tv: Duna)
Budapest, Üllői út, 20.45. Vezeti: Karaszjov (orosz)

Észak-Írország–Finnország
(Tv: Sport2)
Belfast,
Windsor Park, 18.00. Vezeti: Marciniak (lengyel)

Románia–Feröer
Ploiesti,
Ilie Oana Stadion, 18.00. Vezeti: Dias (portugál)

EB-SELEJTEZŐ, AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik