Eb 2016: ma búcsúzhatnak el a szurkolók Dzsudzsákéktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.22. 13:40
Vasárnap rendezik meg a Budapest Parkban a Bon Voyage Fesztivált, amelyen népszerű zenészek koncertjeit hallgathatják meg a szurkolók és együtt bocsáthatják útjára a futballválogatottat a nyári kontinensviadalra.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a könnyűzene krémjével karöltve hozta tető alá a koncertet, amely egyben útravalóul is szolgál a magyar válogatott számára a júniusi kontinensviadal előtt.

A hazai előadók és zenekarok a koncert előtt elkészítették saját verziójú Eb-indulójukat, amelyek egy CD-re is felkerültek: a Bon Voyage – Válogatott slágerek utazáshoz, szurkoláshoz című lemez május 20-án, az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzés napján jelent meg.

A csapat hivatalos búcsúztatóján a Budapest Parkban több ezer focirajongó és a csapat olyan előadók koncertjeire bulizhat együtt, mint a PASO, a Firkin, a Brains, az Ocho Macho, a The Biebers, a Soerii & Poolek, Pixa, Náksi Attila és Lotfi Begi. A házigazda Buda Marci lesz, kapunyitás 16.00 órakor.

A Bon Voyage – Válogatott slágerek utazáshoz, szurkoláshoz CD-n hallható focis indulók, külföldön is népszerű futballslágerek és feldolgozások közül online szavazáson a közönség és a válogatott tagjai is kiválasztanak három számot, s a május 22-i búcsúbulin decibelméréssel dől el, melyik lesz közülük az „Eb-himnusz".

A magyar válogatott jövő héten Ausztriába utazik, és onnan megy majd az Eb előtti utolsó felkészülési meccsre, a június 4-i németországi találkozóra. A csapatnak itthon a mai lesz az utolsó hivatalos és nyilvános programja az Eb előtt.

A délután folyamán a 16 órakor kezdődő Bon Voyage-fesztiválról a Nemzeti Sport Online is többször bejelentkezik majd – nyilatkozatok, fotók, videók, élő hangulatjelentés!

A magyar válogatott lehetséges Eb-indulóit itt hallgathatja meg, és szavazhat is, hogy önnek melyik tetszik legjobban.

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI AZ EB-IG
Budapest, március 26.: MAGYARORSZÁG–Horvátország 1–1
Budapest, május 20.: Magyarország–Elefántcsontpart 0–0
Gelsenkirchen, június 4., 18.00: Németország–MAGYARORSZÁG
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik