Bizalom – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 00:56

Annak idején, amikor a labdarúgás szerves részét képezte a magyar társadalom szövetének, a „mezei” bajnoki meccsekre is tízezrek mentek ki, s mindenkit érdekelt, mi történik a pályákon, a focista pontosan tudta, miért játszik (a megélhetésen és az eredményességen túl): az emberek elismeréséért, szeretetéért.

Aztán amikor a futballunk önmaga romlásának és a közeg taszításának köszönhetően kiszakadt ebből a szövetből, a normális játékos–szurkoló kapcsolat gyakorlatilag megszűnt; egy törpe kisebbséggel túl szorossá vált (lásd öltözői bejárkálás, puszi-pacsi), a többséggel pedig teljesen meglazult, szétesett. Nem volt meg a bizalom a felek között, elmaradtak, a múlt ködébe vesztek a „közös” sikerek, a világversenyes részvételek, kupamenetelések.

A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság jelentette a cezúrát, az ország zöme konkrétan és átvitt értelemben egyaránt a körúti villamosok tetején táncolt örömében, a még szerencsésebbek – több tízezer drukker és maguk a válogatott futballisták – pedig a helyszínen szerezhettek olyan, a labdarúgás adta közösségi élményt, mint az utóbbi három-négy évtizedben soha. Az újjáépített bizalom pedig a jelek szerint akkor is hat, amikor azonnal kikezdi azt egy nem várt kudarc, jelesül az andorrai szégyen.

Korábban egy-egy ilyen hasonló eset hullámai még hónapokig nem ültek el, fenéken rúgták a teljes stábot és jó néhány játékost, a következő találkozón a néhány ezres nézőszám tovább csökkent. Most meg mi történt?

Maradtak Storckék, s maradt az érdeklődés is, telt ház a lettek ellen, cserébe a nemzeti csapat tagjainak célja – Elek Ákos szavaival élve – az volt, hogy a végén nyugodt szívvel, a nézőkkel együtt énekeljék el a Himnuszt. S ezért tettek is, az első pillanattól kezdve szemmel láthatóan küzdöttek-harcoltak, nem táncoltatták a fülükön a labdát, szakmai szemmel nem lettek jobb játékosok, sokkal inkább jobb emberek. Olyanok, akik visszatértek nagy elődeik motivációjához: megszerezni az emberek elismerését, szeretetét.

Ehhez kellett a tavalyi Eb, a kölcsönös bizalom megteremtéséhez, amit részben le lehet rombolni (Andorra), de hamar újjá lehet építeni (Lettország). S legalább mindenki tudja, a pályán belül és a pályán kívül egyaránt, milyen felemelő érzés, ha megvan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik