Baráth Botond: Viccbe illő két gólt kaptunk, néhányan fejben elfáradtak

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 07:35
A magyar labdarúgó-válogatott 3–3-as döntetlent játszott az észtekkel a Nemzetek Ligájában. A hétfő esti tallinni mérkőzés után a nemzeti csapatban most bemutatkozó Baráth Botond, és a mieink első gólját szerző Nagy Dominik nyilatkozott az NSO Tv-nek. 



„Felemás érzéseim vannak
– kezdte az értékelést Baráth. Nyilván az jó, hogy be tudtam mutatkozni a válogatottban, viszont nem tudtunk nyerni. Viccbe illő két gólt kaptunk, beadásból, megpattanó beadásból. A meccs elején nem voltunk ott fejben, az észteknek sikerült megzavarniuk a labdakihozatalokat. Úgy érzem, a csapatból sokat kivett a görögök elleni meccs, vannak olyan játékosok, akik július közepe óta heti két mérkőzést játszanak, lehet, hogy kicsit elfáradtak fejben.”


„Felemás érzéseim vannak
– kezdte az értékelést Baráth. Nyilván az jó, hogy be tudtam mutatkozni a válogatottban, viszont nem tudtunk nyerni. Viccbe illő két gólt kaptunk, beadásból, megpattanó beadásból. A meccs elején nem voltunk ott fejben, az észteknek sikerült megzavarniuk a labdakihozatalokat. Úgy érzem, a csapatból sokat kivett a görögök elleni meccs, vannak olyan játékosok, akik július közepe óta heti két mérkőzést játszanak, lehet, hogy kicsit elfáradtak fejben.”

Baráth Botond és az ünneplő észtek (Fotó: Tumbász Hédi)
Baráth Botond és az ünneplő észtek (Fotó: Tumbász Hédi)

Nagy Dominik az NSO Tv-nek beszélt a góljáról, valamint az 1–1-nél kimaradt nagy helyzetéről is.

„Szalai Ádámtól remek passzt kaptam, talán a labdaátvételnél volt egy kis gond, nem sikerült teljesen magam elé vennem. Ha ezt nem rontom el, jobb döntést hozhattam volna, mert így vaktában lőttem spiccel, de a kapus nagyon szépen hárított.”

A Legia Warszawa légiósa több mint egy év után tért vissza a válogatotthoz a görögök, illetve az észtek elleni NL-találkozókra. Marco Rossival most dolgozik együtt először.

„Örülök, hogy vele dolgozhatok, nagyon jó edzőnek tartom, boldog vagyok, hogy bizalmat szavazott nekem. Próbálok ezzel élni, és továbbra is mindent megteszek azért, hogy bennmaradjak a keretben.”

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 4. FORDULÓ

ÉSZTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3–3(1–1)
Tallinn,A. Le Coq Aréna,3043néző.Vezette:Halis Özkahya (török)
ÉSZTORSZÁG:Aksalu (Lepmets, 43.) – Teniste, Baranov, Mets, Tamm, Pikk – Luts, Antonov, Vassiljev, Ojamaa – Henri Anier (Purje, 90.).Szövetségi kapitány:Martin Reim
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Lovrencsics G. (Bese, 81.), Orbán, Kádár, Baráth – Nagy Á. – Nagy Dominik (Eppel, 75.), Kleinheisler (Pátkai, 68.), Kovács I., Sallai R. – Szalai Á.Szövetségi kapitány:Marco Rossi

Gólszerző:Luts (20.), Pátkai (71. – öngól), Henri Anier (79.), ill. Nagy Dominik (24.), Szalai Á. (54., 81.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Finnország–Görögország 2–0


A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország445–0+512
2. Görögország4223–4–16
3. MAGYARORSZÁG41125–6–14
4. Észtország4133–6–31


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK:Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK:Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik