Akárcsak a mieinknek, a románoknak is a védelem az Achilles-sarka

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 07:48
null
Razvan Rat balhátvédként kiválóan segíti a támadásokat, de „alapfeladatával” néha meggyűlik a baja (Fotó: Action Images)
Jönnek a románok! Ha a méltán sorsdöntőnek nevezhető csoportderbiig van is még néhány nap, nem árt tisztában lenni azzal, mire számíthatunk az ellenféltől. A rivális futballjában a szomszédokat már korábban megleső Bognár György kalauzol el bennünket. A korábbi ötvenszeres válogatott irányító Egervári Sándor megfigyelőjeként leste meg az ellenfelet, majd a Nemzeti Sportnak elemzett.

„Két egyforma csapat találkozik, a játéktudást, kreativitást illetően is nagyjából megegyezik a két együttes, ráadásul az erények is szinte ugyanazok, mint a gyengék: a románok és mi is képesek vagyunk szép támadásokat vezetni, kreatív, improvizatív futballt bemutatni, ugyanakkor mindkét tizenegynek a védelem az Achilles-sarka. A szélsőhátvéd posztja náluk és nálunk sem megoldott, jobbhátvédjük nincs is, középső védőt állítanak oda, többnyire a birminghami Gabriel Tamas személyében. A balbekk Razvan Rat persze kiváló futballista, a bal lába különösen remek, de a helyezkedésével, a védőmunkájával akadnak gondok, amikor az ausztrálok ellen a középhátvéd Dorin Goian feljebb lépett emberével, ő nem zárt be időben középre, tizenegyes lett a késlekedésből. A románok hátul is futballozni akarnak, ebben benne van a hiba, a csapatrész legjobbja a steauás Vlad Chiriches, a huszonhárom éves védő az elmúlt napokban a Chelsea elleni két meccs tapasztalatával gazdagodhatott.”

Az El-nyolcaddöntőben ugyancsak remekelt a bukaresti kapus, Ciprian Tatarusanu, annak ellenére, hogy három gólt azért beszedett a Stamford Bridge-en. A hollandok elleni vb-selejtezőn négyet –, az ausztrálok elleni felkészülési találkozón nem is ő, hanem a Manchester City cserekapusa, Costel Pantilimon védett.

„Magas, a beadásokra jól jön ki, de nem tűnik olyan nagyon labdabiztosnak lábbal – jellemezte Pantilimont Bognár György. – Nem hibázott, de mindig rákanyarodott a visszagurított labdákra, hogy jobbal rúghassa ki, előfordult, hogy csak az utolsó utáni pillanatban sikerült neki.”

A középpálya a pitbullok és a művészek gyűjtőhelye.

„A két steauás középső középpályás közül Alexandru Bourceanu a védekezőbb típus, de labdabiztos, jó a rúgótechnikája is, Mihai Pintilii támadóbb szellemű, de jó focit produkál a fedezetsor. A jobb szélen a granadai Gabriel Torje rendkívül képzett, gyakorta viszi be középre a védőjét, az átlövései is figyelemre méltók, illetve az ellenoldali támadásoknál jól érkezik kapu elé, míg a bal szélen Cristian Tanase jobb lábasként befelé megy, onnan beadás csak akkor jön, ha Razvan Rat fölfut. Elöl ugyebár Bogdan Stancu a Marica- és Mutu-pótló, gyors, lehet indítani, miközben az összjátékban is nagyszerű. Lehet, hogy csak a nyolcvan százalékban közelíti meg Ciprian Maricát, de az is magas szintet feltételez. Szerintem a románok legjobbja az árnyékék Gheorghe Grozav, rendkívül tehetséges, különleges érzéke van ehhez a játékhoz.”

No de mit érez tapasztalatai alapján Bognár György: hol, mivel verhető a csoportrivális?

„Amíg a támadó-pontrúgásaik veszélyesek, hátul ugyanezeknél a szituációknál elbizonytalanodnak, elkövetnek súlyos hibákat. Szerintem a fegyverünk az lehet a románokkal szemben, ha már a középpályán agresszívan lépünk fel, ott szerzünk labdákat, és első szándékból támadást indítunk. Egyszerűen nem szabad őket levegőhöz engedni, területet hagyni nekik, mert ha kedvükre futballozhatnak, abból baj lehet. Amúgy is, amikor két hasonló tudású és játékfelfogású együttes találkozik, az nyer, amelyik agresszívabb. Nekünk a negyvenezer szurkoló buzdítása nélkül is annak kell lenni.”

A ROMÁN SZÖVETSÉGI KAPITÁNY, VICTOR PITURCA VASÁRNAP ESTE ISMERTETI TELJES KERETÉT A MAGYAR VÁLOGATOTT ELLENI VB-SELEJTEZŐRE. A BEHÍVOTT LÉGIÓSOK:

Costel Pantilimon (Man. City), Gabriel Tamas (West Bromwich Albion), Dorin Goian (Spezia Calcio), Razvan Rat (Sahtar Doneck), Stefan Radu (Lazio), Costin Lazar (PAOK), Gabriel Andrei Torje (Granada), Adrian Mutu (AC Ajaccio), Bogdan Sorin Stancu (Orduspor), Daniel Niculae (Kubany Krasznodar), Claudiu Keserü (Angers), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart)

Mindent a magyar–román világbajnoki selejtezőről: itt az összes hírünket megtalálja a kulcsfontosságú meccsről!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik