Kovács István a keretben, Juhász kimaradt

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 14:47
null
A fehérvári Kovács István (fehérben) bekerült a válogatottba (Fotó: archív)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány ma kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott Románia és Törökország elleni vb-selejtezőre készülő keretét. A Videotonból Kovács István először kapott meghívót, Juhász Roland viszont ezúttal sem került be a csapatba.

 

Egervári Sándor keretet hirdetett. A csapatba ezúttal sem került be Juhász Roland, aki már a fehéroroszok elleni februári meccsen sem volt a keret tagja. A védő a több játéklehetőség reményében szerződött haza az Anderlechttől a Videotonhoz, de az eddigi két tavaszi bajnokin nem kapott lehetőséget (csak a Ligakupában játszott a Debrecen ellen), és ezután Egervári Sándor szövetségi kapitány sem számol vele.

KÉT ROMÁN SÉRÜLT

Két légiósát is elveszítette sérülés miatt a román válogatott: az olasz másodosztályú Spezia játékosa, Dorin Goian és a VfB Stuttgartot erősítő Alexandru Maxim minden bizonnyal kihagyja a Magyarország elleni világbajnoki selejtezőt – adta hírül az mlsz.hu.

Adrian Mutu ugyanakkor felépült sérüléséből, és a hétvégén végigjátszotta klubcsapata, az Ajaccio bajnokiját. Ciprian Marica még nem volt keretben a Schalkénél, az ő játéka még kérdéses a március 22-i találkozón.

Ugyanakkor a legutóbbi két forduló alatt két gólt szerző 20 éves Kovács István bekerült a Videotonból a nemzeti csapatba. A fehérváriak támadója eddig csak az U-válogatottba kapott meghívót, a felnőtteknél most először bizonyíthat.

„Kovács István hónapról hónapra fejlődik, és elérkezett az idő, amikor már segíteni is tud az A-válogatotton. Természetesen megkülönböztetett figyelemmel fogjuk őt segíteni, hogy zökkenőmentesen illeszkedhessen be a csapatba. Sajnos Juhász Roland meghívásáról kénytelenek voltunk lemondani, mert az utóbbi időszakban mindössze egy Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára, mintegy nyolc hónapja alig szerepelt tétmérkőzésen” – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor szövetségi kapitány a kerethirdetés után.

A magyar válogatott március 22-én vb-selejtezőn hazai pályán játszik Romániával, majd március 26-án Törökországban lép pályára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK
Bogdán Ádám (Bolton)
Király Gábor (1860 München)
Megyeri Balázs (Olympiakosz)

VÉDŐK
Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás)
Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)
Kádár Tamás (DVTK)
Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva)
Vanczák Vilmos (Sion)
Varga József (Greuther Fürth)

KÖZÉPPÁLYÁSOK
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Elek Ákos (DVTK)
Gyurcsó Ádám (Videoton)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart)
Koltai Tamás (Győri ETO)
Koman Vladimir (FK Krasznodar)
Pátkai Máté (Győri ETO)
Pintér Ádám (Real Zaragoza)

TÁMADÓK
Böde Dániel (Ferencváros)
Kovács István (Videoton)
Rudolf Gergely (DVTK)
Szabics Imre (Sturm Graz)
Szalai Ádám (Mainz)

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2013-AS PROGRAMJA
2013. február 6.
Magyarország–Fehéroroszország (Belek)
felkészülési
1–1
2013. március 22. Magyarország–Románia (zárt kapuk mögött)
vb-selejtező
2013. március 26. Törökország–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 6. Románia–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 10. Magyarország–Észtország vb-selejtező
2013. október 11. Hollandia–Magyarország vb-selejtező
2013. október 15. Magyarország–Andorra vb-selejtező
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13– 2 +11 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 10– 5 +5 9
3. Románia 4 3 1 8– 4 +4 9
4. Törökország 4 1 3 4– 6 –2 3
5. Észtország 4 1 3 1– 6 –5 3
6. Andorra 4 4 0–13 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik