Koltait műteni kell, Szakály a keretben

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 18:12
null
Koltai Tamás (balra) a soron következő vb-selejtezőkön biztosan nem állhat a válogatott rendelkezésére (Fotó: NS-archív)
Változás történt a Románia és Törökország elleni vb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében: a győri Koltai Tamás ágyéksérülés miatt nem tudja vállalni a játékot a soron következő mérkőzéseken, ezért nem csatlakozik a csapathoz vasárnap. Egervári Sándor szövetségi kapitány, egyeztetve a debreceni szakmai stábbal, Szakály Pétert, a DVSC-Teva középpályását hívta meg Koltai helyére a keretbe.

 

„Sajnos nincs jó hírem. Tegnap megpróbáltam edzeni, de nem sikerült, az orvosok pedig ma megállapították, hogy lágyéksérvem van, amit meg is kell operálni" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a középpályás.

Koltai Tamást jövő hétfőn operálják, előreláthatóan négy hetet kell kihagynia, így jó esetben a bajnokság hajrájára térhet majd vissza a Győri ETO-ba.

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu már arról számolt be, hogy Koltai helyére a debreceni Szakály Péter került be a válogatott Románia és Törökország ellen készülő keretébe.

A magyar labdarúgó-válogatott csatára, Szabics Imre ugyanakkor felépült szeméremcsont-gyulladásából, a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, ha az edzője is úgy gondolja, a hétvégén a Sturmban már pályára léphet, és nem lesz semmi akadálya annak sem, hogy a jövő héten a válogatott rendelkezésére álljon.

„Hétfő óta a csapattal edzem. Nem érzek már fájdalmat, és ha az edzőnk is úgy gondolja, a hétvégén vállalni tudom a játékot a Sturmban. Nincs egészségi akadálya a pályára lépésemnek" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Szabics Imre, aki szeméremcsont-gyulladása előtt utoljára február 16-án játszott bajnoki mérkőzést, s szombaton a Wacker Innsbruck ellen térhet vissza. A csatár elmondta, fizikailag is rendben lesz, így jó erőben érkezhet a jövő héten a válogatotthoz.

„A tíz-tizennégy napos kihagyás fizikailag ilyenkor nem sokat számít, mert a hathetes felkészülést végig tudtam csinálni, és az megfelelő alapot jelent. Ezért a hét végén már tudom vállalni a játékot, tegnap sikerült egy egymás közötti mini tornát megnyerni a csapatommal, vagyis a formámmal sincs gond, így jövő hétre, a válogatott meccs idejére is megfelelő állapotban leszek" – mondta Szabics, akinek tíz éve már volt hasonló sérülése, de akkor hosszabb időt vett igénybe a felépülése.

A 32. születésnapját éppen március 22-én ünneplő támadó kérdésünkre a jövő pénteki Románia elleni vb-selejtezőről is szót ejtett: „Alig várom már a meccset, már csak azért is, mert a születésnapomra esik. Szép ajándék lenne a győzelem. Az persze sajnálatos, hogy most már biztosan zárt kapuk mögött kell játszanunk, hiszen a közönség lelkileg erőt adhatott volna, de fel voltunk készülve, hogy nézők nélkül kell játszanunk, így ez nem befolyásolhatja a teljesítményünket.”

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK
Bogdán Ádám (Bolton)
Király Gábor (1860 München)
Megyeri Balázs (Olympiakosz)

VÉDŐK
Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás)
Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)
Kádár Tamás (DVTK)
Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva)
Vanczák Vilmos (Sion)
Varga József (Greuther Fürth)

KÖZÉPPÁLYÁSOK
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Elek Ákos (DVTK)
Gyurcsó Ádám (Videoton)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart)
Szakály Péter(DVSC-Teva)
Koman Vladimir (FK Krasznodar)
Pátkai Máté (Győri ETO)
Pintér Ádám (Real Zaragoza)

TÁMADÓK
Böde Dániel (Ferencváros)
Kovács István (Videoton)
Rudolf Gergely (DVTK)
Szabics Imre (Sturm Graz)
Szalai Ádám (Mainz)

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2013-AS PROGRAMJA
2013. február 6.
Magyarország–Fehéroroszország (Belek)
felkészülési
1–1
2013. március 22. Magyarország–Románia (zárt kapuk mögött)
vb-selejtező
2013. március 26. Törökország–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 6. Románia–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 10. Magyarország–Észtország vb-selejtező
2013. október 11. Hollandia–Magyarország vb-selejtező
2013. október 15. Magyarország–Andorra vb-selejtező
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13– 2 +11 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 10– 5 +5 9
3. Románia 4 3 1 8– 4 +4 9
4. Törökország 4 1 3 4– 6 –2 3
5. Észtország 4 1 3 1– 6 –5 3
6. Andorra 4 4 0–13 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik