Eb 2016: elhalaszthatják az NB I 15. fordulóját a pótselejtező miatt

Vágólapra másolva!
2015.10.19. 12:05
null
Storck ismét stabillá tenné a védekezést (Fotó: mlsz.hu)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Eb-pótselejtező sorsolásának apropóján – a mieink Norvégiával játszanak páros mérkőzést a kontinensbajnoki részvételért – hétfő délben az MLSZ telki edzőközpontjában tartott rendkívüli sajtótájékoztatót. A német szakember kezdésként elmondta: nemzetközi tapasztalattal vértezett, mégis fiatal ellenféllel csap össze csapata.

„Rövid az idő a felkészülésre, de erre eddig is megoldást kellett találnunk – kezdte Storck. – A válogatotthoz érkező játékosok mindig különböző edzettségi állapotban érkeznek az összetartásra, más meccsterhelést kapnak klubjaikban. A szakmai stáb feladata nem könnyű, a hétfőn megérkezetteket csütörtökre össze kell gyúrni egy csapattá. Úgy kell egységben gondolkoznunk, hogy közben szakmailag indokolt a csoportos munkavégzés is.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a pótselejtező előtti NB I-es fordulót az MLSZ esetleg elhalasztja – erről hamarosan döntés születik –, így ad esélyt a válogatottnak arra, hogy több napot tudjon együtt készülni.

„A norvég keretben három BL-játékos van, kilencen klubjaikkal az El-ben szerepelnek. Ismerjük az eredményeiket, láttuk az utolsó csoportmeccsüket – az olaszok vendégeként kaptak ki kettő egyre, pedig sokáig az ő kezükben volt a mérkőzés –, és folyamatosan gyűjtjük róluk az információkat. Tudjuk, mit játszanak, mire számíthatunk tőlük. Erős, egységes csapatuk van, játékosaik nemzetközi tapasztalattal vértezettek, mégis fiatal csapatról beszélhetünk.”

„Általában négy-négy-egy-egyes vagy négy-négy-kettes felállásban lépnek pályára. Az esélyekről nem tippelnék konkrétan, inkább azt mondom, hogy ötven-ötven százalék sansza van mindkét válogatottnak a továbbjutásra. Jó ellenféllel szemben jó meccsre számítok.”

A Rosenborg Debrecen elleni El-győzelméből – a 3. selejtezőkörből 6–3-as összesítéssel ment tovább a norvég együttes – Storck nem vont le szakmai következtetéseket. Mint elmondta, az ellenfélnél a légiósok a meghatározók, így az Eb-pótselejtező és a kupameccs között norvég-magyar viszonylatban aligha van összefüggés.

Dárdai Pál Herthájában két norvég válogatott játékos van. Storck még nem beszélt róluk barátjával, elődjével, de a tervei között szerepel…

Nem nyomásként élem, éljük meg a pótselejtezőt, hanem esélyként. Az utolsó Eb-selejtezőn nem a játékkal és az eredménnyel volt leginkább bajom, hanem a védekezésünkkel. Sokkal szervezettebbnek, zártabbnak, koncentráltabbnak kell lennünk hátul, hogy eredményt tudjunk elérni. Enélkül nem megy. Főként, ha az ellenfél még magasabb szintet képvisel. Románia és Feröer ellen jól zártunk hátul, Észak-Írországban a hajráig rend volt, megvolt ez a része a játékunknak. Görögországban azonban már voltak gondjaink. Vissza kell térnünk a stabil alapokhoz, ez nagyon fontos feladatunk lesz.”

EB 2016
PÓTSELEJTEZŐ

November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország (Tv: M4)
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia (Tv: M4)

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK

• 3500 ÉS 11 EZER FORINT KÖZÖTT A JEGYEK – NÉZZE MEG, HOL KAPHATÓAK!

• ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

• MINDENT A FRANCIAORSZÁGI TORNÁRÓL – MENETREND, SORSOLÁS, KIJUTÓK, KALAPOK

MINDEN A PÓTSELEJTEZŐRŐL

• IDE KATTINTVA MINDEN LÉNYEGES INFÓT MEGTUDHATNAK AZ ELLENFELÜNKRŐL!

• BERND STORCK KAPITÁNY VÉLEMÉNYÉT ITT OLVASHATJÁK!

• A NORVÉG KAPITÁNY KÉT KIEGYENLÍTETT MECCSET VÁR

• KOVÁCS PÉTER: NEM VILÁGVERŐ A NORVÉG CSAPAT

• KIRÁLY: NEM FOGLALKOZOM AZ ELLENFÉLLEL; TŐZSÉRNEK KETTŐS ÉRZÉSE VAN
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik