Válogatott: A norvég futballt nagyon jól ismerjük – Storck

Vágólapra másolva!
2015.10.18. 12:33
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya csak félig elégedett az Európa-bajnoki pótselejtező sorsolásával, mivel már az első játéknapon pályára kell lépnünk. Elmondása szerint jól ismerjük a norvég futballt, fontos lesz, hogy szoros mérkőzést játsszunk idegenben.

„A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat – mondta az mlsz.hu-nak a sorsolást követően Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány. – Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. Így is csak félig jött be, amit szerettem volna, hiszen ideálisabb lenne, ha nem az első játéknapon kellene pályára lépnünk, mert így kevés időnk lesz a felkészülésre.” Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány. – Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. Így is csak félig jött be, amit szerettem volna, hiszen ideálisabb lenne, ha nem az első játéknapon kellene pályára lépnünk, mert így kevés időnk lesz a felkészülésre.”

SZAVAZÁS

Ön szerint a magyar válogatott kiharcolja az Európa-bajnoki részvételt a Norvégia elleni pótselejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A norvég futballt nagyon jól ismerjük, senkinek sem kell bemutatni ellenfelünket, mindenki számára nyilvánvaló, hogy egészen kiváló rivális vár ránk. Ezt bizonyítja, hogy egészen az utolsó körig versenyben volt az egyenes ági Eb-részvételért, és csak az olaszok ellen bukta el a továbbjutást, úgy, hogy sokáig vezetett is idegenben ellenük, s csak a hajrában fordított Olaszország. Most arra kell fókuszálnunk, hogy jól felkészítsük az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben szoros mérkőzést játsszunk, annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyünk legyen véghez vinni a történelmi tettet, és kijussunk az Európa-bajnokságra.”

Az NSO Tv Király Gábort és Tőzsér Dánielt kérdezte a sorsolás után

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik