Válogatott: Nem világverő alakulat a norvég, Magyarország elégedett lehet – Kovács Péter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.18. 13:39
Magyarország Norvégiával játszik a labdarúgó Európa-bajnokságra jutásért. A pótselejtező első mérkőzéseit november 12–14. a visszavágókat 15–17 között rendezik. Nemzeti csapatunk idegenben kezdi a párharcot. Az NSO Tv az évek óta Norvégiában légióskodó, jelenleg a Sarpsborg 08 FF együttesében játszó magyar válogatott futballistát, Kovács Pétert kereste telefonon.

Kovács Péter már a norvég sajtóban, a dagbladet.no-nak is nyilatkozott. Ott azt hangsúlyozta, hogy bár papíron úgy tűnhet, a leggyengébb ellenfelet kapta Norvégia, a magyar válogatott sokat fejlődött a két válogatott három évvel ezelőtti meccse óta, amelyen a norvégok győztek Budapesten. A csatár ezért nagy csatára számít, minimálisan, 51-49 százalékban látja esélyesebbnek Norvégiát.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: „A szívemet és a lelkemet akarom otthagyni” – videó

Téli sportok
2026.01.25. 14:23

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08
Ezek is érdekelhetik