Egervári: Komoly perspektíva van még ebben a közösségben

Vágólapra másolva!
2012.11.13. 15:24
null
A szövetségi kapitány szerdán 11-re ígért kezdőt, amelybe Juhász és Dzsudzsák is visszatérhet (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Norvégia ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott szerdán 20.30 órától a Puskás Ferenc Stadionban. Egervári Sándor szövetségi kapitány a keddi sajtótájékoztatón elmondta: a rivális komplett, erős kerettel érkezik hozzánk. Ő viszont nem mondhatja el ugyanezt: Mészáros Norbert személyében az ötödik meghívottja is sérülés miatt dőlt ki.

„Egy változás van tegnaphoz képest, Mészáros Norbertre sem számíthatunk, így a meghívott huszonnégyes keretből most már öt játékos esett ki, de mindez nem jelenti, hogy az esélyeink csökkentek volna a mérkőzés eredményével kapcsolatban, úgyhogy bizakodóak vagyunk, pillanatnyilag ez a legerősebb magyar keret" – nyilatkozta Egervári.

A szakember a norvégokkal kapcsolatban megemlítette: az ellenfél keretében ott található az összes olyan futballista, aki a négy őszi vb-selejtezőn kezdőként pályára lépett.

KÉT NÉGYES UTÁN JÖHET A JAVÍTÁS

Tizenhetedszer feszülnek egymásnak Magyarország és Norvégia legjobbjai, a mérleg: hét magyar győzelem, öt döntetlen és négy vereség. Először száz éve, 1912. június 23-án a mai Oslóban találkozott a két válogatott, Kristianiában 4000 néző előtt a mieink Bodnár Sándor mesterhármasának, Schlosser Imre duplájának és Tóth-Potya István góljának köszönhetően 6:0-ra győztek. Több mint negyven évet kellett várni az újabb találkozásra (akkor 5:0-ra nyertünk), de a legújabb kori történelemben sajnos súlyos zakóra is találni példát: 2006-ban és 2007-ben előbb a Megyeri úton, aztán a norvég fővárosban kaptunk egy négyest – alighanem eljött az idő a javításra.

Az összes magyar–norvég mérkőzés eredményét gólszerzőkkel itt találja meg!

„Egyedül a jobbhátvéd posztján gondolkodhatnak el, hiszen az ott szereplő labdarúgó tavasszal eltiltás miatt nem állhat majd rendelkezésre, így vélhetően már most, ellenünk is az kap bizonyítási lehetőséget, akivel a helyettesítését akkor is meg kívánják oldani."

Norvégia négy fordulót követően hét pontot szerezve a második helyen áll az E-csoportban, a veretlen éllovas Svájc mögött három ponttal van lemaradva. Cipruson (3–1) és otthon a szlovénok ellen győzött (2–1), Svájcban ikszelt (1–1), Izlandon viszont meglepetésre a nyitányon kikapott (0–2). Márciusban az albánokat fogadva folytatja a vb-kvalifikációt.

Egervári Sándor a magyar válogatott élén töltött időszakkal kapcsolatban kiemelte: az elmúlt két és fél évben elért eredményeinek köszönhetően a válogatott nagyságrendileg harminc helyet lépett előre a világranglistán (a 64. helyről indulva most éppen a 30.), ennél azonban a csapatépítés szempontjából fontosabbnak tartja, hogy a legutóbbi mérkőzésen mindössze három, 25 évnél idősebb játékos volt tagja a magyar együttesnek.

„Hiszem, hogy nagyon komoly perspektíva van még ebben a közösségben. Még több nemzetközi rutinnal, összeszokottsággal, egymás gondolatainak alaposabb megismerésével még többet tudnak majd egymáson segíteni. Márpedig akkor még az eddigieknél is eredményesebb csapat alakulhat ki."

SZAVAZÁS

Milyen eredményt vár a magyar–norvég labdarúgó-mérkőzésen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szövetségi kapitány szerdán 11-re ígért kezdőt, míg a legutóbb eltiltás miatt kimaradó Juhász Rolanddal és Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatban utalt rá: a két alapember ismét visszakerülhet a kezdőbe. Az Anderlecht légiósáról elmondta: van hiányérzete amiatt, hogy a védő nagyon kevés játéklehetőséghez jut a klubcsapatában, viszont érzi rajta azt a mentális többletet is – amit pont ugyanez a mellőzöttség eredményez –, hogy majd akkor a válogatottban megmutatja, mire képes.

„Ha jól tudom, nyolc olyan játékos van a norvég keretben, aki a hazai bajnokságban szerepel, így én valamivel jobban ismerhetem őket, mint válogatottbeli társaim – mondta Korcsmár Zsolt, a norvég Brann védője. – Az élvonalbeli gárdák fele olyan stílusban futballozik, mint a válogatott. Persze, a nemzeti csapat kiegészül a Premier League-ből és más komoly bajnokságokból érkező légiósokkal, akik ott bizonyítanak hétről hétre, úgyhogy tényleg nem lesz egyszerű. Abban az esetben viszont, ha képesek leszünk a saját játékunkat hozni, valamint felmutatni azt a győzni akarást, mint akár legutóbb a törökök ellen, akkor sikeresen vehetjük ezt az akadályt.

A védő taktikai részletekbe is bocsátkozott, mondván, a norvégokra jellemző a hátulról való építkezés és a középpálya gyors átjátszása, amit a csatárnak előreívelt labdákkal, vagy a széleken az ellenfél mögé kerüléssel próbálnak megvalósítani. Ott pedig már játszanak is...

„Megvannak az erre alkalmas kreatív embereik – folytatta a védő. – Mindezt összességében kiszámíthatóbb futballnak érzem, mint amit a hollandoktól vagy akár a törököktől kaptunk. Éppen ezért felkészülni is könnyebb belőle és rá, a veszély azonban itt is leselkedik az ellenfélre, jelen esetben ránk, hiszen a norvégok mindezt nagyon racionálisan teszik. Ennek eredményeként pedig akár helyzet nélkül is képesek gólt szerezni. Ezt kilencven percen át tartó maximális odafigyeléssel lehet semlegesíteni, no meg azzal, hogy a tizenhatosunkon belül ne legyen szabad ember."

EGERVÁRI: NEMZETKÖZI SZINTEN MÉG CSISZOLÓDNUNK KELL

KORCSMÁR: KISZÁMÍTHATÓBBAK A NORVÉGOK

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÓDOSÍTOTT KERETE NORVÉGIA ELLEN
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Guzmics Richárd (Haladás), Halmosi Péter (Haladás), Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Roda JC), Korcsmár Zsolt (Brann), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koltai Tamás (Győri ETO), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Varga József (DVSC-Teva)
Támadók: Németh Krisztián (Roda JC), Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz)
A NORVÉG KERET MAGYARORSZÁG ELLEN
Kapusok: Rune Jarstein (Viking), Espen Bugge Pettersen (Molde)
Hátvédek: Vegard Forren (Molde), Brede Hangeland (Fulham), Vegar Eggen Hedenstad (Freiburg), Tom Högli (FC Bruges), Tore Reginiussen (Rosenborg), John Arne Riise (Fulham)
Középpályások: Valon Berisha (Salzburg), Daniel Braaten (Toulouse), Magnus Wolff Eikrem (Molde), Tarik Elyounoussi (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Havard Nordtveit (Mönchengladbach), Alexander Tettey (Norwich), Ruben Yttergard Jenssen (Tromsö)
Támadók: Mohammed Abdellaoue (Hannover), Alexander Söderlund (Haugesund), Joshua King (Manchester United)
JEGYINFORMÁCIÓK

A magyar válogatott az októberben aratott két győzelmével befejezte idei tétmérkőzéseinek sorozatát, az évzáró összecsapás pedig egy felkészülési meccs lesz a norvégok ellen a Puskás Ferenc Stadionban, amelyre november 14-én 20.30-as kezdéssel kerül sor. A találkozóra megkezdődött a jegyértékesítés, belépőket országszerte az IBUSZ irodáiban, valamint a www.ibusz.hu internetes oldalon lehet vásárolni. Két árkategóriában értékesítenek jegyeket: a „G jobb” szektortól az „N bal” szektorig a belépők ára 2000 forint, az összes többi helyre 1000 forint.

TOVÁBBI JEGYINFORMÁCIÓKAT ITT OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik