Légiósok: Prosser vereséggel mutatkozott be a Sepsiben

Vágólapra másolva!
2018.07.21. 19:25
Vereséggel indította második élvonalbeli szezonját a román labdarúgó-bajnokságban a Sepsi OSK: a sepsiszentgyörgyi csapat szombaton 1–0-ra kikapott az újonc FC Hermannstadttól.

A Sepsi OSK-ban kezdőként lépett pályára Prosser Dániel, aki az első félidőben csapata legveszélyesebb támadója volt: előbb egy egyéni akció végén esett el az ötös sarkánál, de nem kapott 11-est, majd kevéssel lőtt fölé egy 17 méteres szabadrúgást.Prosser Dániel, aki az első félidőben csapata legveszélyesebb támadója volt: előbb egy egyéni akció végén esett el az ötös sarkánál, de nem kapott 11-est, majd kevéssel lőtt fölé egy 17 méteres szabadrúgást.

Az 52. percben azonban lecserélte őt Eugen Neagoe vezetőedző, miután a meccs elején egy szöglet utáni fejes miatt hátrányba kerülő Sepsi OSK nem tudott jelentős nyomást helyezni a szebeniek védelmére.

A vendégek cseréi sem voltak veszélyesebbek, a Hermannstadt nagyobb helyzetek nélkül kibekkelte a meccset, vagyis az alig három éve alapított együttes győzelemmel mutatkozott be a Liga 1-ben.

A mérkőzést a marosvásárhelyi Trans-Sil Stadionban rendezték – a nagyszebeni pályát még nem hitelesítette a profi liga –, ennek ellenére több mint kétezer néző volt a lelátókon.

ROMÁNIA, LIGA 1
1. FORDULÓ
FC Hermannstadt–Sepsi OSK 1–0
(Blanaru 11.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik