Légiósok: Kleinheisler élcsapathoz térhet vissza Horvátországba – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.12.28. 09:00
null
Otthagyhatja Görögországot Kleinheisler László (Fotó: Panathinaikosz)
Kleinheisler László    közel áll ahhoz, hogy a görög Panathinaikoszból a horvát Hajduk Splithez szerződjön – számolt be róla a Dalmatinski portal.


Kleinheisler László idén januárban szerződött az NK Osijekből a Panathinaikoszhoz. A 29 éves, 47-szeres válogatott középpályás epizódszereplő a csapatnál, az idényben öt tétmérkőzésen 77 percet töltött a pályán, szerződése 2026 nyaráig él. A dalmáciai lap szerint a splitiek úgy gondolhatják, az egykori Eszék-játékos könnyen beilleszkedhet, mert korábban kiválóan szerepelt a bajnokságban.

A horvát élvonalat a Hajduk Split vezeti 19 meccsen szerzett 41 ponttal, mögötte 18 találkozót játszva, 35-tel a Rijeka áll. A harmadik a 17 mérkőzést vívó, 34 pontos Dinamo Zagreb.

A Hajduk Splitben Kleinheisler lenne az ötödik magyar játékos, aki tétmeccsen pályára lép. Korábban 2006 őszén Gaál Miklós, 2016 és 2018 nyara között az első évében gólkirályi címet is szerző Futács Márkó, 2018 tavaszán Gyurcsó Ádám, 2021-től 2023 nyaráig pedig Lovrencsics Gergő szerepelt a nagy szurkolótáborral rendelkező dalmáciai klubban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik