Vasas: kezdődhet az elmúlt évek legjelentősebb fejlesztése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.16. 14:21
Több olimpiai éremesélyes sportolóval is büszkélkedhet a fennállása 104. évfordulóját ünneplő Vasas SC, amely prioritásként kezeli az utánpótlás-nevelést.

Markovits László, az angyalföldi klub elnöke a „születésnap” alkalmából a Vasas honlapjának adott interjúban kiemelte, hogy 2013-ben kiérdemelték a legeredményesebb hazai egyesület címet, míg tavaly az Európa-bajnokságok eredményei alapján az első, a világbajnokságok összesítésénél pedig a negyedik helyet foglalta el a Vasas a Magyar Olimpiai Bizottság pontversenyében.

„Nagyon örömteli, hogy most is jó néhány kvótaesélyes sportolónk van, akik közül többen az olimpián is éremesélyesek, pontszerzők lehetnek. A lista szerencsére nem rövid, beszélhetünk Szilágyi Áronról, Hosszú Katinkáról, Szász Emeséről, Fábiánné Rozsnyói Kati néni kajakosairól, az ökölvívó Bacskai Balázsról, a női birkózókról, Sastin Mariannáról és Barka Emeséről, vagy éppen a paraúszó Tóth Tamásról” – nyilatkozott Markovits László, aki a stadionrekonstrukcióról jelezte: „a kormány pozitív döntését követően, a koncepciót véglegesítve elindíthatjuk az építési engedélyeztetés folyamatát.”

„A stadionrekonstrukció az elmúlt évtizedek legjelentősebb klubon belüli fejlesztése lesz. Mivel a stadion az egész Vasasnak épül, fontosnak tartom, hogy a családon belül minden érintett részt vegyen a végső tervezési és kivitelezési folyamatban” – mondta a klubelnök.

A másodosztályban éllovas labdarúgócsapatról úgy fogalmazott, hogy „újra van jövőképe a Vasas labdarúgásának és reális az esély a feljutásra”.

„Már a német tulajdonos alatt elindultunk felfelé egy minden szempontból nagyon mély gödörből, de Jámbor János és Vancsa Miklós visszatérése hozta meg mind pénzügyileg, mind szakmailag a stabilitást. Úgy gondolom, az anyaegyesület is nagyon sokat tett azért, hogy újból itt tartsunk, a Kubala Akadémia tulajdonosaival és az állam segítségével konszolidáltuk a kft-t és még mindig jelentősen hozzájárulunk a működéshez” – nyilatkozott Markovits.

Az elnök hangsúlyozta, a klubnál az egyik prioritás az utánpótlás-nevelés, s szívügyének nevezte a tavaly júliusban 104 fővel indult Vasas Gyerek Programot, amely mostanra már 130 gyereknek biztosít tagdíjmentességet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik