Vignjevics: Zsótér úgy tett, mintha mindent tudna, csak a show érdekli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 17:34
null
Nebojsa Vignjevics (jobbra) alaposan odamondogatott Zsótér Donátnak (Fotó: Török Attila, archív)
A labdarúgó NB I 6. fordulójára visszatekintő cikkünkben fókuszban az újpesti vezetőedző, Nebojsa Vignjevics Zsótér Donáthoz intézett kritikája, megszólal a Ferencvárosban duplázó Varga Roland és a kisvárdai szurkolók által kikezdett, mezőkövesdi Cseri Tamás is.

A HÉT KRITIKÁJA – ZSÓTÉR DONÁT, A SHOWMAN

Nebojsa Vignjevics újpesti szakvezető fegyelmezetlen, magamutogató, a csapat érdekeit háttérbe helyező játékosnak nevezte egyik legjobb futballistáját.

Az Újpest–Debrecen mérkőzésen, amikor még hátrányban játszottak a hazaiak, a közönség többször is fennhangon, kórusban követelte Zsótér Donát beállítását. Erre azonban nem került sor, az Újpest végül nélküle fordított és nyert 3–2-re. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón lapunk érdeklődött Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnél a 23 éves középpályás mellőzésének okáról, és a szerb szakember – szokásával ellentétben – hosszasan kifejtette az álláspontját.

„Általában nem szoktam egy-egy játékosról külön beszélni, de ezúttal kivételt teszek – mondta az Újpest szakvezetője Zsótér Donátról. – Nyugodtan utána lehet nézni, milyen eredményeket érünk el, ha ő a csapatban van, és milyeneket nélküle. Amikor kikapunk, a szurkolók és az újságírók vagy a védelmünket kritizálják, vagy a csatárainkat. Sohasem azt nézik, hogy ki volt például az a játékos, aki nem látta el maradéktalanul saját posztjának feladatait. Számomra a fegyelem és az összpontosítás a legfontosabb a futballban. Donát viszont olyan játékos, aki gyakran elveszíti a koncentrációját, és olyan dolgokat tesz, amelyek nem szolgálják a csapat javát.

Nem is könnyű meghatározni az ő pozícióját a pályán, elvileg ő a tízesünk, de nehéz megtalálni az igazi helyét. Méghozzá azért, mert sokszor nem ott tartózkodik, ahol a pozíciója szerint lennie kellene. Az edzéseken gyakran felhívom erre a figyelmét, próbálom megértetni vele, hogy tartózkodjon a pozíciójában. A futball nagyon egyszerű játék: a játékosnak adott helyen kell lennie adott időben. Ő azonban a hangulatért focizik, nem az eredmény érdekli elsősorban, nem eredményorientált futballista, sokkal jobban szereti az extrém szituációkat. Kifejezetten showman típus. A Mezőkövesd elleni gólja után úgy tett, mintha mindent tudna már a futballból, túlságosan magabiztossá vált. Sokszor elfelejti vagy figyelmen kívül hagyja, amit mondok, csak a show érdekli. Meg tudja ragadni az euforikus hangulatot, de ezekben a pillanatokban sem szabad elfelejtenie, hogy neki mindenekelőtt a csapatért kell futballoznia, nem önmagáért. Nem a szurkolóknak kell mutogatni magunkat. Góljai után körbe-körbe rohangál a pályán – nincs erre semmi szükség. Tény, hogy nagyon karakteres játékos, kiváló lövőtechnikával és technikai tudással van felvértezve, de ezt sokszor nem használja ki. Egy ilyen atmoszférájú mérkőzésen, mint amilyennek a mostani is ígérkezett, és amilyen lett is, ő ebben a hangulatban valószínűleg problémákat okozott volna a csapatnak. Az Újpest nem engedhet meg magának drága játékosokat, ezért fiatal, tehetséges, de mindenekelőtt áldozatkész játékosokra van szükségem.”

Lapunk megkereste Zsótér Donátot, aki jelezte, hogy a napokban kollégánknak reagál a kritikára.

A FORDULÓ KRITIKÁJA 2 – A SÉRÜLÉSVESZÉLYES PAKSI TALAJ ÉS A FERENCVÁROSI SÉRÜLTEK

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov többek között a sérülésveszélyes talajról beszélt. Az ukrán vezetőedző szerint a gyep minőségével semmi gond sem volt, ám miután a kezdés előtt nem locsolták meg, kifejezetten megterhelte a lábakat. Nos, ha nem is ezért, de a Ferencváros több sérülttel hagyta el a paksi stadiont. A legrosszabbul Bőle Lukács járt, aki bekötözött bokával, két mankó segítségével jutott el a csapatbuszig.

Elnézve a támadó állapotát, Szerhij Rebrov vezetőedző aligha számíthat rá a csütörtöki, Espanyol elleni Európa-liga-csoportmérkőzésen. Abraham Frimpongot is hosszasan kellett ápolni a 4–0-s győzelemmel záruló összecsapáson, ám a belső védő megúszta a Dibusz Dénessel való ütközést, és nem szenvedett agyrázkódást.

Rebrovnak alighanem az jelenti a legfőbb kérdést, hogy a válogatottban megsérülő Lovrencsics Gergő helyrejön-e. A jobb oldali bekk a keretben sem volt a Paks elleni bajnokin, ám nem zárható ki, hogy el tud utazni a csapattal Barcelonába. A zöld-fehérek szerda reggel kelnek útra, hogy este már az RCDE Stadionban végezzék el az utolsó simításokat a másnap 21 órakor kezdődő találkozóra.

A FORDULÓ DUPLÁZÓJA – VARGA ROLAND

A ferencvárosiak szélsője, Varga Roland úgy véli, hogy csapata gyorsan felzárkózik a százszázalékos teljesítménnyel éllovas Mol Fehérvár mögé.

Nehezen kezdődött, de könnyed győzelmet aratott a Ferencváros a Paksi FC otthonában (4–0). A találkozó első fél órája jelentősebb helyzet nélkül pergett le, a szünet előtt aztán három gólt is szereztek a zöld-fehérek. A harmadikat Varga, aki büntetőből talált be a kapuba, majd a második félidőben egy szabadrúgást váltott gólra, így beállította a végeredményt.

„Úgy játszottunk, ahogy azt a mérkőzés előtt terveztük – nyilatkozta a Ferencváros támadója, aki legutóbb márciusban, a Diósgyőr 7–0-s legyőzésekor duplázott. – Számítottunk rá, hogy az elején nehéz lesz, mert a paksiak rendkívül mélyen és zártan védekeztek, így esélyt sem adtak nekünk. Szerettük volna hamar megszerezni a vezetést, de ez sajnos nem úgy megy, hogy kedvünkre érünk oda a kapu elé, s rúgjuk a gólokat. Van ellenfél is a pályán. Szerencsére még az első félidőben feltörtük a paksi reteszt, és magabiztos előnyre tettünk szert.”

A ferencvárosiak közül többen megemlítették, hogy hiába volt nagyon jól karbantartott a pálya, a házigazdák nem locsolták fel közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt a gyepet, így eléggé „sűrűnek”, ragadósnak érződött, lassan ment rajta a labda, és ez megnehezítette a gyors passzos, egyérintős játékot. A fordulópontot Tokmac Nguen két villanása jelentette. Az első gólnál keresztülvezette a labdát a paksi középpályán, kiugratta Olakszandr Zubkovot, aki védhetetlenül lőtt a kapu jobb alsó sarkába, a másodiknál pedig szemfülesen szerzett labdát a paksi tizenhatos előtt, és maga értékesítette a ziccert. Varga Rolandnak abban volt hatalmas szerepe, hogy a házigazdáknak esélyük se legyen szépíteni. Büntetőből szerzett gólja lélektanilag nagyon fontos időpontban, még a szünet előtt született meg, hajrábeli szabadrúgása pedig végleg lezárt minden vitás kérdést. Örömét tovább fokozhatta, hogy az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében ezek voltak az első góljai.

„Boldog vagyok, hogy ezúttal kijött a lépés, ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy nyert a csapat. Fontos, hogy jó formába kerüljünk, mert az ősszel rengeteg nehéz mérkőzés vár ránk. A bajnokságban tartanunk kell a tempót a Mol Fehérvárral, bár emiatt nem aggódom. A tabella alapján jelentősnek tűnhet a fehérváriak előnye, de két mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, és hamar felzárkózhatunk mögéjük. Az idény még csak most kezdődött el, nem az első néhány fordulóban dől el az aranyérem sorsa, hosszú az út a végéig.”

Annál is inkább, mert a Ferencvárosra a héten nemzetközi megméretés vár. Kezdetét veszi az Európa-liga csoportköre, az első fordulóban éppen a legerősebb ellenfelének tartott Espanyol otthonába utazik az együttes.

„A Paks elleni összecsapás előtt nem foglalkoztunk a spanyolokkal, de most már eljött ennek is az ideje – ismerte el lapunk kérdésére Varga Roland. – Az biztos, hogy nagyon izgalmas és teljesen más kihívás vár ránk. A csapat hangulatára nem lehet panasz, úgy érzem, egyre jobb közösséget alkotunk. Nem tudom, mire lehetünk képesek az Európa-ligában, de az biztos, hogy mindenki ellen a lehető legtöbbet kell kiadnunk magukból ahhoz, hogy legyen keresnivalónk.”

A FORDULÓ INCIDENSE – LENDÜLT AZ ÖKÖL KISVÁRDÁN

Indulatoktól sem volt mentes a Kisvárda–Mezőkövesd bajnoki, amelynek lefújása után a vendégek középpályása, Cseri Tamás kellemetlen helyzetbe került.

Magyar pályákon – szerencsére – ritkán látható jeleneteknek lehettek tanúi a szurkolók a Kisvárda–Mezőkövesd bajnoki 45. percében: az öltözőbe igyekvő játékosok között dulakodás alakult ki. A nem túl erélyes Bognár Tamás játékvezető két kiállítással és egy-egy sárgával igyekezett megfékezni az indulatokat. A második félidőre csitultak a kedélyek – ez azonban csak a játéktérre volt jellemző. A bajnoki után a felbőszült hazai szurkolók közül többen is a parkolóban várakozó, majd a családjához igyekvő Cseri Tamást inzultálták szóban, ráadásul nem sok kellett ahhoz, hogy egyikük fizikailag is bántalmazza a korábban Kisvárdán futballozó támadót.

„Mi sem értettük, mi történt az első félidő utolsó percében – mondta a Nemzeti Sportnak a mérkőzés után egy nappal még az események hatása alatt lévő Cseri Tamás. Arra jutottam, talán a Kovácsréti Márk ellen elkövetett szabálytalanságom miatt zúdult rám az ellenfél játékosainak és szurkolóinak haragja.”

A Mezőkövesd Zsóry labdarúgója emellett gyorsan és nagy kedvvel futballozott, kiosztott legalább két kötényt, s azt cselezett ki a hazaiak közül, akit akart. Ráadásul a vendégek már az első félidőben vezettek.

„A dulakodás levonulás közben kezdődött – folytatta a támadó. – Hogy ki ütött meg kit, nem tudom, ám engem megfejelt Gheorghe Grozav. Visszarendelt bennünket a bíró a pályára, és nekem meg neki is sárgát mutatott fel. A szünetben megnyugodtak a kedélyek.”

A csapatot elkísérő szurkolók ünneplésben részesítették kedvenceiket. Akkor még senki sem gondolta, hogy a stadionon kívül újabb incidens éri a levonuláskor a mezőkövesdi címert simogató Cserit.

„A parkolóban egy idősebb várdai szurkolóval beszélgettem – emlékezett a futballista. – Akkor a VIP-bejárat előtt várakozók közül többen szidalmaztak. Édesanyámat egész életében nem emlegették annyiszor, mint szombat este, sőt olyanok sértegettek, akiktől két éve még ajándékokat kaptam a búcsúzáskor. Azt mondták, megvárnak, és megvernek, s már lendült is az egyik drukker ökle, de szerencsére az ismerősöm közénk állt, így nem történt tettlegesség.”

A FORDULÓ FOGADALMA ÉS VÉDÉSE – BATIK BENCE ÉS KOVÁCSIK ÁDÁM

Hiába vetett be mindent Batik Bence, a kispestiek védője, képtelen volt betalálni Kovácsik Ádám kapujába.

A Mol Fehérvár FC Armin Hodzic góljával a hatodik bajnokiját is megnyerte az idényben, s továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a mezőnyt. Pedig nem sok hiányzott a fehérváriak pontvesztéséhez, a 92. percben ugyanis Batik Bence, a Bp. Honvéd középső védője Tonci Kukoc bal oldali szögletét követően bevetődve próbált gólt szerezni, a labda viszont a jobb oldali kapufáról pattant vissza. Másfél perccel később jobb oldali beadás után ugyancsak a 25 esztendős hátvéd próbálkozott, de 12 méteres fejesénél Kovácsik Ádám gyönyörű vetődéssel kitenyerelte a labdát a léc alól.

„Rendszeresen ez van, nem tudom, miért nem sikerül betalálnom – morgolódott a mérkőzés után Batik Bence. – Már az előző idényben is szerezhettem volna néhány gólt, de a kapufa vagy az ellenfél kapusa ezt megakadályozta. Ebben a bajnokságban is majdnem minden mérkőzésen adódott előttem hasonlóan nagy helyzet. A múlt héten elmentem templomba, megkeresztelkedtem, hátha eredményesebb lehetek, de a Fehérvár ellen ez sem segített. Bosszantó, mert nem állunk jól a tabellán, s meglehet, később ezek a balszerencsés pillanatok is befolyásolják a helyezésünket. A Fehérvár azért jó csapat, mert a második félidőben csak kétszer találta el a kapunkat, de az egyikből gólt szerzett, amivel meg is nyerte a mérkőzést.”

A Bp. Honvéd legutóbb 2017 májusában győzött a Mol Fehérvár ellen, sőt azzal az 1–0-s sikerrel meg is nyerte a bajnokságot. Az időközben lejátszott hét egymás elleni bajnokiból azonban egyet sem nyert meg, sorozatban hatodik mérkőzését veszítette el a fehérváriakkal szemben, sőt utóbbi öt találkozójukon még gólt sem szerzett.

KOVÁCSIK BRAVÚRJA

A FORDULÓ KIMARADT HELYZETE – BELICZKY GERGŐ

Csiki Norbert nem akart hinni a szemének, amikor Beliczky Gergő elhibázta a ziccert.

Aki nem látta a Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi mérkőzést, és csak a végeredményt ismeri, azt is hihetné, a hazai együttes magabiztosan győzött 2–0-ra. Nos, ez nem teljesen így van... Az újonc az első játékrészben semmivel sem futballozott rosszabbul ellenfelénél, mi több, a vezető gól megszerzéséhez is közelebb járt. A második félidő elején jött el a találkozó kulcspillanata: a bal oldalon villámgyors ellentámadást vezetett a Rákóczi, Csiki Norbert jó ütemben passzolt középre, Beliczky Gergőnek öt méterről már csak a kapu üresen tátongó bal sarkába kellett volna rúgnia a labdát – mellé lőtt. Nem állítjuk, hogy a Kaposvár biztosan pontot szerez, ha a támadás góllal zárul, de legalábbis jelentős esélye lett volna rá, és mert két perccel később már 2–0 volt az eredmény, kijelenthető, nagyon sokba került a rossz befejezés.

„Nehezen megemészthető, ami történt – mondta lapunk felvetésére Csiki Norbert. – Úgy éreztem, az első félidőben nagyjából egálban voltunk a Puskás Akadémiával, aztán a fordulás után óriási helyzetbe kerültünk. Ordítottam Nagy Jánosnak, indítson, s közben azt is hallottam, Waltner Róbert a kispad mellől kiabálja, sprinteljek teljes erőből. Még hozzá sem értem a labdához, középre néztem, ki érkezik, majd amikor éreztem, jó helyre passzolok, kezdtem örülni, hogy mindjárt vezetünk. Láttam, ahogy Beliczky Gergő lába találkozik a labdával, majd a fejünket fogva értetlenkedtünk, miként maradhatott ki a helyzet. Szinte bosszankodni sem volt idő, már vezetett az ellenfél, ez mélyütéssel ért fel. Nekünk minden pont nagyon fontos, megdöglünk a sikerért, de nekünk nem fér bele, ha ilyen helyzet kimarad.”

NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NB I, 2019–2020, 6. FORDULÓ
SZEPTEMBER 14., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest FC–Debreceni VSC 3–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Erdős József
2548
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
3104
Kisvárda–Mezőkövesd Zsóry 1–2
Kisvárda,
Várkerti Stadion
Bognár Tamás
2520
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 1–0
Miskolc,
DVTK Stadion
Iványi Zoltán
2961
Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi 2–0Felcsút,
Pancho Aréna
Farkas Ádám
1022
Paksi FC–Ferencváros 0–4Paks,
Városi Stadion
Pintér Csaba
2680
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC6617–3+1418
2. Mezőkövesd Zsóry FC6519–4+515
3. Puskás Akadémia FC631210–6+410
4. Debreceni VSC53212–9+39
5. Ferencvárosi TC4317–4+39
6. Kisvárda6338–10–29
7. Újpest FC62139–12–37
8. Paksi FC62136–9–37
9. Diósgyőri VTK6245–12–76
10. Zalaegerszegi TE FC51137–6+14
11. Budapest Honvéd6158–14–63
12. Kaposvári Rákóczi FC6154–13–93
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik