ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre) 2019.09.14 16:47 Frissítve: 2019.09.14 22:15

Vanecek duplája döntött Felcsúton, újra kikapott a Kaposvár

A labdarúgó NB I 6. fordulójában a Puskás Akadémia David Vanecek két góljával hazai pályán biztosan legyőzte a Kaposvárt. Hiába volt az első félidőben az újonc veszélyesebb a kapura, a cseh csatár szünet után három perc alatt eldöntötte a három pont sorsát. A felcsútiak harmadik diadalukat aratták a bajnokságban, a Kaposvár pedig három pontjával továbbra is kieső helyen áll, sőt, visszacsúszott az utolsó pozícióba.

A Puskás Akadémia magabiztosan győzött (Fotó: Micheller Szilvia)

 

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA–KAPOSVÁR 2–0 (Vanecek 47., 49.)
Felcsút, Pancho Aréna, 1022  néző. Vezette: Farkas Á.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Túlságosan jelentős múltra nem tekint vissza a két csapat közös NB I-es múltja: a jelenlegi idény előtt csak a 2013–2014-es bajnoki évben találkozott a két együttes. Felcsúton 1–0-s hazai győzelem született, Kaposváron 1–1-es döntetlent hozott a párharc. Talán említenünk sem kell, hogy a Puskás Akadémia és a Kaposvári Rákóczi szombati keretéből senki sem lépett pályára az említett két összecsapáson, igaz, a vendégek edzője, Waltner Róbert, ha pusztán csereként is, de huszonöt percet játszott a 2013. augusztus 24-én felcsúti győzelmet hozó bajnokin.

Nem jelentett nagy meglepetést, hogy a szakember a két hete Debrecenben 1–0-ra nyerő csapatnak szavazott bizalmat, a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt ugyanakkor nem számíthatott a sérült Ezekiel Henty játékára – más kérdés, hogy a helyén a 18-szoros válogatott Gyurcsó Ádámot tudta bevetni.

 
Galéria a forduló legjobb képeiből itt!

Már a 7. percben nagy lehetőséghez jutott a Rákóczi, Vachtler Csaba középről, 17 méterről végezhetett el szabadrúgást, a bal sarokba tartó lövését azonban Hegedüs Lajos védte. Azonnal megfigyelhető volt, hogy a hazaiak szakvezetője, Hornyák Zsolt meglehetősen nagy mozgásteret engedélyezett a három támadó középpályásának, Sós Bencének, Josip Knezevicnek és Gyurcsó Ádámnak, akik sokat mozogva a támadóharmad minden pontján feltűntek. Ráadásul ezt többnyire úgy tették, hogy „kiürítették” a pálya jobb oldalát, helyet biztosítva a mélységből érkező Szolnoki Rolandnak. Amikor a helyzet úgy kívánta, a vendégjátékosok a saját kapujuktól 40 méterre húzták meg a védővonalat, csakhogy rengeteg szögletet „engedélyeztek” ellenfelüknek, és ez nem kevés veszélyt hordozott magában. Szolnoki Roland életerős, megpattanó lövésénél Pogacsics Krisztiánnak bravúrt kellett bemutatnia, majd Ádám Martin szerezhetett volna vezetést, ám tízméteres fejesét Hegedüs biztosan fogta.

Egy perce és tizenkilenc másodperce tartott a második félidő, amikor Csiki Norbert beadása után Beliczky Gergő ziccerben hibázott, és hamar bebizonyosodott, ez sokba kerül a Rákóczinak. Fél perccel később ugyanis már vezetett a Puskás Akadémia, tegyük hozzá, David Vanecek hasonló támadás végén, de nehezebb helyzetből talált be, és mert két perccel később Gyurcsó Ádám álompasszát is gólra váltotta, kis túlzással el is dőlt a mérkőzés. 2–0

Abba jobb bele sem gondolni, hogy Waltner Róbert fejében mi járt ekkor...

Csapata közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, és kedvező helyzetbe hozza magát, erre sorozatos rossz döntésekkel tulajdonképpen lerendezte a három pont sorsát. A Rákóczi futballjában benne volt a szépítés, de nem járt sikerrel, így a kapu előtt határozottabb Puskás Akadémia nyerte meg a találkozót.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2019–2020, 6. FORDULÓ
SZEPTEMBER 14., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest FC–Debreceni VSC 3–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Erdős József
2548
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
3104
Kisvárda–Mezőkövesd Zsóry 1–2
Kisvárda,
Várkerti Stadion
Bognár Tamás
2520
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 1–0
Miskolc,
DVTK Stadion
Iványi Zoltán
2961
Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi 2–0Felcsút,
Pancho Aréna
Farkas Ádám
1022
Paksi FC–Ferencváros 0–4Paks,
Városi Stadion
Pintér Csaba
 2680
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 6 6 17–3 +14  18
2. Mezőkövesd Zsóry FC 6 5 1 9–4 +5  15
3. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 10–6 +4  10
4. Debreceni VSC 5 3 2 12–9 +3  9
5. Ferencvárosi TC 4 3 1 7–4 +3  9
6. Kisvárda 6 3 3 8–10 –2  9
7. Újpest FC 6 2 1 3 9–12 –3  7
8. Paksi FC 6 2 1 3 6–9 –3  7
9. Diósgyőri VTK 6 2 4 5–12 –7  6
10. Zalaegerszegi TE FC 5 1 1 3 7–6 +1  4
11. Budapest Honvéd 6 1 5 8–14 –6  3
12. Kaposvári Rákóczi FC 6 1 5 4–13 –9  3

 

2019.12.08 14:52:27

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov duplájára Henty duplájával válaszoltak a felcsútiak a roppant kemény, olykor igen durva mérkőzésen.

2019.12.07 14:10:04

Labdarúgó NB I KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre), CSERHÁTI ANDRÁS, TŐSÉR NORBERT (összefoglaló)

A lila-fehérek a 2019–2020-as idényben először tudtak úgy nyerni, hogy csak egy gólt szereztek.

2019.12.07 14:17:10

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Mol Fehérvár FC kikapott a tartalékos Pakstól, Szabó János és Könyves Norbert szerezte a gólokat.

2019.12.07 14:21:22

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), O. ISTVÁN (percről percre)

Simán nyerte a meccset a Zalaegerszeg a gyengén szereplő Rákóczi ellen.