Újpest: a klub közleményben válaszolt a fehérváriaknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.29. 15:33
null
Az újpestiek közleményben válaszoltak a fehérváriaknak (Fotó: Földi Imre)
Mint beszámoltunk róla, az Újpest FC feszült hangulatú mérkőzésen kétgólos hátrányból egyenlített a Videoton ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójában. A találkozó után a fehérváriak közleményt adtak ki, amelyre most a hivatalos honlapján jelentették meg a válaszukat a fővárosiak. Az Újpest FC közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük:

 

„Mindenek előtt: a szombaton a Szusza Ferenc Stadion lelátójáról érkező hangokért, huhogásért az Újpest FC elnézést kér a Videoton FC-től és a játékosaitól. Klubunk határozottan elutasít mindenfajta rasszizmussal kapcsolatos tettet, cselekedetet, jöjjön az bárhonnan, szóljon az bárkinek. Fontos megjegyeznünk, hogy klubunk a hangosbemondón folyamatosan felszólította a szurkolókat a rasszista cselekedetek, rigmusok felhagyására, valamint a biztonsági szolgálat is komoly erőfeszítéseket tett a megnyilvánulások mielőbbi megszüntetésére. Az Újpest FC a jövőben a lehető legnagyobb elszántsággal és a leghatékonyabb módon szeretne változtatni a lelátókról érkező elfogadhatatlan szurkolói magatartáson, hogy a jövőben ilyen többet ne fordulhasson elő.

Szombaton a kétszeres bajnok fehérvári csapat látogatott a 132 éves, 20-szoros szezongyőztes gárdánkhoz. Természetesen fontos megjegyeznünk, hogy a bajnoki elsőségek száma a kölcsönös tiszteletadásnál nem játszik szerepet, azonban olyan arroganciával és gőggel szembesültünk a tegnapi találkozó alkalmával, ami mellett Magyarország legrégebbi múltjával rendelkező klubja és annak munkatársai nem mehetnek el szó nélkül. Így sajnálatos módon, igenis meg kell jegyezni ezeket az adatokat, pláne a magát egyfajta sértettként beállító vendégegyüttes közleményét követően.

Elsőként hadd jegyezzük meg, hogy klubunk a fehérváriakkal is példaértékű tisztelettel és vendégfogadással járt el a mérkőzés előtt, akárcsak mindenki mással, aki a Megyeri útra érkezik vendégségbe. Fontos kiemelni, hogy klubunk minden előzetes, levélben érkezett Videoton-kérésnek a lehetőségeihez mérten maximálisan próbált eleget tenni (pl. VIP parkolóhelyek biztosítása a Videoton képviseletében érkező klubvezetők részére saját magunknak fenntartott beállók átengedésével).

Rátérve a pályán történtekre. Egyértelműsítjük,és vastagon kiemeljük, hogy klubunk is határozottan elutasít mindenfajta rasszizmussal kapcsolatos tettet, cselekedetet, jöjjön az bárhonnan, a lelátóról vagy a pályáról egyaránt. Azt viszont felháborítónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a vendégcsapat játékosai, amikor a futball éppen nem úgy megy nekik, ahogyan azt Ők szeretnék vagy elképzelik, rájátszanak, esetlegesen egyértelműen provokálják szurkolóinkat. Amérkőzést követően rögtön közleményt adtak ki, amelyben áldozatként állítják be magukat, hivatkozva olyan, általuk tényként kezelt eseményekre, melyek meg sem történt. Nem hangzott el ugyanis az a mondat, amire hivatkozással a fehérvári színekbe öltözött nigériai játékos szó szerint a csapatunk egyik tagjánakesett aképpen, hogy később négyen szedjék le őt lila-fehér játékosunkról. Történt ugyanis, hogy a vendégjátékos a levonulásakor belerúgott egyet a játékoskijáróban található vasajtóba, erre a hangra reagálva egy biztonsági szolgálatot teljesítő alkalmazott az ilyesfajta, futballpályára nem illő viselkedés azonnali abbahagyására szólította őt fel. Erre válaszul megfordult – feltételezzük, hogy nem értette a hozzá intézett kérést – és azt gondolván, hogy ez a mögötte érkező, teljes mértékben ártatlan hazai játékos szájából hangozhatott el, így követte el a sportszerűtlen és agresszív cselekménysorozatot. Természetesen mindezt a helyszínen tartózkodó csapattagok és biztonsági személyzet alkalmazottainak meghallgatását és az eset azonnali, helyszíni érdemi kivizsgálását követően állítjuk. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a rasszizmussal megvádolt játékosunk minden nap önszántából, kedvességből hozza edzésre csapatunk afrikai légiósait, Nwobodo Obinnát és Alassane Diallót a Szusza Ferenc Stadionba. Klubunk az előzőekből is kiindulva teljes mellszélességgel kiáll Bojan Szankovics mellett, és visszautasít mindenfajta rágalmat, sérelmezést. Az egész történet még pikánsabb lehet, ha azt is megemlítjük, hogy egy magyar válogatott kerettag Videoton-játékos úgy jött be a játéktérről, hogy maga kiabálta saját vezetőinek, csapattársainak, hogy ha a tettekért a külföldi csapattársai nem kapnak büntetést, nem veszi fel többé a piros-kék mezt.

Természetesen a fentebb írt sorokat nemcsak meggyőződésből írjuk, ha szükséges több, nevüket vállaló tanúkkal is megerősítjük, alátámasztjuk.

Az Újpest FC minden meggyőződésével reméli, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség objektíven kezeli a felmerülő eseteket, és hozza meg döntését az október 28-án rendezett mérkőzéssel kapcsolatban.

Végezetül fontos megjegyeznünk, hogy klubunk ezen közleménye a megannyi valótlanságot tartalmazó, és magát áldozatként beállító fehérvári közlemény megszületése miatt látott napvilágot, hiszen Magyarország egyik legnagyobb és legpatinásabb klubja nem mehet el szó nélkül amellett, ha be akarják sározni hírnevét, vendégszeretetét, színeit.

Újpest FC”

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

Újpest–Videoton 2–2(Pauljevics 50., Tischler 71., ill. Henty 1., Hadzic 5.)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion,1593néző.Vezette:Solymosi
(Kiállítva: Hadzic 37., Suljic 90. – egyaránt Videoton)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2017–2018, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 28., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
Balmazújváros, Városi StadionVad II István
1239
Debreceni VSC–Paksi FC 3–2
Debrecen,Nagyerdei StadionBognár Tamás
2802
Haladás–Diósgyőri VTK
0–3

Sopron, Városi StadionKarakó Ferenc
1120
Mezőkövesd–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionPintér Csaba
2935
Újpest FC–Videoton FC
2–2

Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1593
Puskás AFC–Vasas FC
0–0
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
986
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK• GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1485128–13+1529
2. Videoton FC1485129–16+1329
3. Debreceni VSC1474323–12+1125
4. Budapest Honvéd1464424–22 +222
5. Diósgyőri VTK1463527–23 +421
6. Vasas FC1462619–23 –420
7. Paksi FC1446422–23 –118
8. Puskás Akadémia FC1444617–21 –416
9. Újpest FC1437418–19 –116
10. Szombathelyi Haladás1432911–27–1611
11. Balmazújváros1424816–22 –610
12. Mezőkövesd Zsóry FC1424815–28–1310

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik