Sztefan Scsepovics: Marko rendes testvér, adja a gólpasszokat

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.02.03. 10:04
null
Sztefan Scsepovics, a Videoton új szerzeménye (Fotó: vidi.hu/Cuhorka Ádám)
A Videoton FC új szerzeménye, Sztefan Scsepovics tisztelettudó fiú. A korábban Gerard Piqué és Sergio Ramos ellen küzdő támadó a tavasszal az NB I-es védők gyűrűjében azért harcol majd, hogy karrierje során harmadszor is bajnok legyen. A Nemzeti Sportnak adott interjúban a testvéréről, az ugyancsak a Videotonban futballozó Markóról és édesapjukról, a korábban ugyancsak futballozó Szladjanról is beszélt.

 

 

REMÉLJÜK A FIVÉREK ÖSZTÖNZIK EGYMÁST
„Olyan játékost szerződtettünk, aki mögött már most, huszonnyolc évesen jelentős külföldi pályafutás áll, nem kevés nemzetközi tapasztalattal – nyilatkozta Sztefan Scsepovics szerződtetésével kapcsolatban Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója. – Ha annyi gólt és gólpasszt jegyez majd, mint a testvére, nagyon boldogok leszünk. Reméljük, a fivérek egymást ösztönzik a minél jobb teljesítményre. Marko személye és itteni sikerei megkönnyítették a transzfer létrejöttét, de nem miatta választottuk Sztefant, hiszen már több mint egy évvel ezelőtt is szóba került a szerződtetése.”

– Tisztázzuk az elején, ki a legjobb labdarúgó a családban, az édesapjuk, a Partizant egykor támadóként, ma utánpótlásedzőként szolgáló Szladjan, az öccse, Marko, netán ön?
– Veszélyes vizekre eveznék, ha végeredményt hirdetnék… – felelte nevetve lapunk érdeklődésére a Getafétől igazolt Sztefan Scsepovics, aki a másfél éve Székesfehérvárra érkező testvérét követve szerdán írt alá a Videotonhoz. – Maradjunk annyiban, különböző stílust képviselünk. Ha apánkat kérdezné, biztosan rávágná, hogy a fiai túlszárnyalták, mi viszont – már csak a tisztelet miatt is – azt mondjuk, hármunk közül apa a legjobb.

– Emlékszik arra a napra, amikor legutóbb egy csapatban futballozott az öccsével?

– Mindketten a Partizanhoz tartoztunk 2012 őszén, és bár Marko eleinte sérült volt, azokban a hónapokban többször játszottunk együtt. Rendes testvér, két-három gólpasszt adott nekem… A Novi Pazar elleni mérkőzés máig előttem van: mindketten kezdőként jutottunk szóhoz, és mindketten góllal vettük ki a részünket a három egyes győzelemből.

– Vajon Fehérváron is megtörténhet ugyanez?

– Miért ne?

– Megeshet, hogy az egyik Scsepovics kiszorítja a másikat a csapatból.
– Ez is benne van a pakliban, mint ahogyan az is, hogy Markónak és nekem is jut hely a kezdő tizenegyben. Szerintem jól megértjük egymást a pályán is, remélem, hasznára leszünk a Videotonnak.

ÚJABB EDZŐTÁBOR
Úton a Vidi Marbella felé,

február 13-ig tart a második téli edzőtábor Spanyolországban – írja szombati hírében a Videoton hivatalos honlapja.

Február 3-án szombaton, kicsivel 10 óra előtt szállt fel a Vidit (is) szállító repülőgép Budapestről és a tervek szerint 14 óra előtt landol a málagai reptéren. Onnan busszal utazik tovább a csapat San Pedróba, ahol a következő 10 napban a főhadiszállás lesz. Délután már edzést vezényel Marko Nikolics vezetőedző – teszi hozzá a a vidi.hu.

– A Getaféből igazolhatott volna erősebb bajnokságba is az NB I-nél: miért a fehérváriak ajánlatára bólintott rá?
– Marko sokat mesélt a klubról, szavai arról árulkodtak, hogy olyan helyen játszik, ahol érdemes futballistának lenni. A megfelelő körülményekről és a jelentős célokról hamar meggyőződtem én is, noha életemben először a minap jártam Székesfehérváron, amit láttam és hallottam, arra sarkallt, hogy igent mondjak a hívásra.

– „Nehéz időszak van mögöttem” – nyilatkozta a vidi.hu oldalon. Mit ért ezen?

– Nem minden úgy történt a Getafénél, amint elgondoltam. Nem sokkal azután, hogy elkezdődött a bajnokság, új edző érkezett a csapathoz, ő hozott magával néhány játékost, akik nyilván elsőbbséget élveztek másokkal, így velem szemben is. Kevés időt tölthettem a pályán, és ez megviselt. Pályafutásom legrosszabb időszaka volt. Miután a Getafe az őszre kölcsönadott a Sporting Gijónnak, a legutóbbi fél évem már jobban alakult, de ott sem játszottam annyit, amennyit szerettem volna. Amikor megfogalmazódott bennem, hogy eljött az idő a váltásra, befutott a Videoton ajánlata, és azután felgyorsultak az események.

– Gyanítom, így is nehéz szívvel hagyta el Spanyolországot.

– Ez igaz. Az évek során a második otthonommá vált, jó volt ott futballozni, jó volt ott élni.

– Na ja, aki az egyik nap a Camp Nou, a másikon a Bernabéu gyepére futhat ki…
– Ha valaki azt kérdezné, mi a legszebb spanyolországi élményem, azt válaszolnám, hogy a világ legnagyszerűbb klubjai ellen játszhattam. Nem is kezdenék bele a névsorolásba, mindenki tisztában van azzal, micsoda klasszisok alkotják a Barca és a Real Madrid keretét. Megtiszteltetés volt ellenük játszani.

– Azzal dicsekedhet, hogy a Barcának és a Realnak is rúgott gólt…

– Ez jól hangzik, ám annyit tegyünk hozzá, hogy a Barcelona B és a Real Madrid B ellen voltam eredményes a másodosztályban, de legalább mindkét csapatnak két gólt lőttem! A Valencia kapujába viszont az élvonalban találtam be, ráadásul az nem is volt csúnya gól.

– Tapasztalatból beszélhet: Gerard Piqué és Sergio Ramos a keményebb védő?

– Ez még nehezebb kérdés, mint az első volt… Két csodálatosan jó hátvédről van szó, képtelen vagyok dönteni.

– Az NB I-es bekkek gyűrűjében milyen céljai vannak?

– Gólokkal és jó játékkal szeretném trófeákhoz segíteni a Videotont. A Partizan és a Celtic futballistájaként már átélhettem, milyen csodás érzés bajnoki címet ünnepelni, és ugyan a tabellát a Ferencváros vezeti, a hárompontos előnye nem nevezhető tetemesnek. Megtörténhet, hogy az idény végére megelőzzük.

– Három és fél évvel ezelőtt a Celtic két és fél millió eurót fizetett a játékjogáért a Gijónnak. Akkor volt a csúcson?

– Az azt megelőző két idényem nagyon jól sikerült, és a Skóciában töltött évemben sem vallottam szégyent – sőt! Akkoriban csodás volt minden, mégsem jelenteném ki, hogy a csúcson voltam. Januárban töltöttem be a huszonnyolcadik életévemet, van időm és lehetőségem fejlődni, úgyhogy bízom benne, hogy karrierem csúcspontja ezután érkezik el.

– Az öccsével együtt eddig összesen tizenháromszor voltak válogatottak, de az még nem adatott meg önöknek, hogy egyszerre öltsék magukra a címeres mezt. A közeljövőben sikerülhet?
– Miért ne? Nemrég arra sem láttunk sok esélyt, hogy egy klubban játsszunk, aztán tessék, most együtt utazunk a Videoton edzőtáborába. Aki egyszer volt válogatott, sohasem tesz le arról, hogy újra az lehessen, én legalábbis nem zártam be az ajtót. És mivel legjobb tudomásom szerint Marko sem, hiszek benne, hogy egyszer mindketten a pályán állva hallgatjuk a himnuszt – édesapánk legnagyobb büszkeségére.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Huszti Szabolcs (Csangcsun Jataj – Kína, szabadon igazolhatóként), Boban Nikolov (macedón, Vardar Szkopje – Macedónia), Sztefan Scsepovics (szerb, Getafe – Spanyolország, legutóbb kölcsönben Sporting Gijón – Spanyolország), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Radoszav Petrovics (szerb, Sporting CP – Portugália)
Távozók: Barczi Dávid (Vasas, szabadon igazolhatóként), Fejes András (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Ezekiel Henty (nigériai, érdeklődnek iránta: Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország, Hapoel Beer-Seva – Izrael), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődik iránta: Slovan Bratislava – Szlovákia), Szolnoki Roland

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 16–30., majd február 3–13., Spanyolország, Benidorm
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Benidorm: Videoton–Peking Zsenho (kínai) 1–1 (Kovács I. – 11-esből)
Január 23., Benidorm: Videoton–Wisla Kraków (lengyel) 0–1
Január 26., Benidorm: Videoton–CFR Cluj (romániai) 0–3
Január 29., Benidorm: Videoton–Wuppertaler SV (német IV.) 2–0 (Kovács I., Stopira)
Február 10., Benidorm: Videoton–Dinamo Kijev (ukrán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik