Sok kérdésre kaphatunk választ - Szivics a Diósgyőr-Debrecen előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 13:42
null
A Diósgyőr és a Debrecen keleti rangadója mindig parázs hangulatot hoz pályán és azon kívül egyaránt<br />(Fotó: NS-archív, Veres Viktor)
Igazi csúcsmeccseket hoz az NB I vasárnapi játéknapja. A fővárosi örökrangadón az MTK a Ferencvárost fogadja, míg a pazar rajtot produkáló Diósgyőr a bajnoki címvédő Debrecent látja vendégül. A nap harmadik összecsapásán a nyitányon beragadó Győrhöz az újonc Dunaújváros látogat. Tomiszlav Szivics (DVTK) szerint sok kérdésre kaphatunk választ a DVSC-Teva elleni találkozójukon, míg Thomas Doll (FTC) elárulta: szeret Garami József ellen meccselni. A Nemzeti Sport Online mindhárom bajnokit élőben közvetíti!

 

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TC 16.30

„A csapat újra visszatért a jó útra. Három mérkőzést nyertünk meg zsinórban az NB I-ben, s természetesen szeretnénk ott maradni a listavezető Videoton és a tabella elején tanyázó együttesek mellett. Nem szabad leszakadnunk, ezért fontos, hogy vasárnap is megszerezzük a három pontot. Nagyon szeretek az MTK vezetőedzője, Garami József ellen meccselni, tisztelem őt és a futballban töltött pályafutását. Nemcsak őt, hanem természetesen a csapatát is tiszteljük, hiszen az MTK mindig támadófutballt próbál játszani, és mi is erre törekszünk. Remélem, a közönség jó mérkőzést lát majd, amelyen mi szerezzük az első gólt és mi is nyerjük meg az összecsapást" – nyilatkozta Thomas Doll a fradi.hu-nak.

„Édesapám, Gábor és testvérem, Péter egy évtizedig szolgálta a Ferencvárost – nyilatkozta az MTK 23 esztendős középpályása, Pölöskei Zsolt a Nemzeti Sportnak. – Nekem a szombati lesz a negyedik örökrangadóm, és a legutóbbi a legkedvesebb számomra, hiszen gólt szereztem és nyertünk három kettőre. Ezzel az eredménnyel a Bozsik-stadionban is kiegyeznék. A hangulat az „albérletünkben”, Kispesten is nagyszerű lesz, ebben egészen biztos vagyok. Ki kell engesztelnünk a drukkereinket, hiszen a Videotontól kapott ötös nagyon csúnyán mutat – a tervezett taktikából semmit sem valósítottunk meg, mindent megtettünk, hogy kikapjunk… A Ferencváros is erős csapat, Thomas Doll vezetőedző rendre úgy szervezi meg együttesét, hogy kevés területet hagy az ellenfélnek. Remélem, valahogyan azért sikerül feltörnünk az egyre inkább formába lendülő Fradi védelmét. Sajnos Torghelle Sándor és Csiki Norbert továbbra sem játszhat, bár reményeink szerint hamarosan pályára léphetnek.”

GYŐRI ETO–DUNAÚJVÁROS PASE 18.30

A HARMADIK FÉLIDŐBEN CARRILLO ÉS CSÁBI: GYŐZTESEK TERÍTÉKEN

Videoton–Puskás Akadémia 3–0, Nyíregyháza–Pápa 3–0! Túl sokat nem kell ezeken magyarázni, de a két győztes mester, Joan Carrillo és Csábi József a Harmadik Félidőben értékeli csapata fordulóbeli teljesítményét, s persze a szezon első hat körét.

A Sport TV esti műsorának előzetesét itt olvashatja el!

Győrben aligha találnának ideálisabb ellenfelet az élvonalban a dunaújvárosiaknál, ha pontgyűjtésben, a kezdeti hullámvölgyből való kilábalásban gondolkodnak. Horváth Ferenc együttese öt meccsen négy pontot szerzett, ami a keret erejét ismerve erősen visszafogott teljesítményként értékelhető, az újonc újvárosiak viszont még ezt is megfelezték. Igaz, az ő reményeik, céljaik és lehetőségeik egészen mások, mint a győrieké. Persze azért annál többre számított Dobos Barna együttese, mint hogy öt meccs után két ponttal – és 1–9-es gólkülönbséggel – álljon. S még az sem biztos, hogy az a kettő már végleg zsebben van... Ugyanis pontlevonás fenyegeti a Dunaújvárost, miután Józsi György jogosulatlanul lépett pályára a Ferencváros elleni bajnokin (0–2). Az éppen a zöld-fehérektől augusztus 13-án átigazolt középpályás az eredetileg augusztus 10-re kisorsolt mérkőzés idején még nem volt az újonc gárda labdarúgója. A bajnokit az Üllői úti stadion avatóünnepsége, a Chelsea elleni találkozó miatt tette későbbre a szövetség. A szabályzat szerint azonban elhalasztott mérkőzésen csak az a játékos léphet pályára, aki az eredetileg kijelölt időpontban is a klub szerződtetett futballistája volt. Mivel a szövetség hivatalból jár(na) el, a Dunaújvárostól egy pontot vonhatnak le.

DIÓSGYŐRI VTK–DVSC-TEVA 20.30

NINCS MÉG VÉGE A KÁDÁR-ÜGYNEK

„Nincs még vége a Kádár-ügynek. „Kádi" jó formában van és mostani állás szerint a kezdőcsapatban számolok vele, viszont ha közben történik valami, akkor arra nyilván reagálni fogunk" – nyilatkozta Tomiszlav Szivics a boon.hu-nak. A válogatott védő után Lengyelországból van érdeklődés.

„Tudjuk, hogy ez a találkozó más lesz, mint az eddigiek – mondta Tomiszlav Szivics, a diósgyőriek vezetőedzője. – Sok kérdésre kaphatunk választ. Pécsen nem volt különösebb gond, az első negyvenöt percben csaknem tökéletesen játszott a csapat, biztos, kétgólos előnyt szereztünk, és összességében értékes, kötelező győzelmet arattunk. Igaz, a második félidőben mutatkoztak figyelmeztető jelek is.”

A tréner tiszteli a Debrecent, elismeri az eredményeit, ennek ellenére természetesen saját együttese győzelmét várja, mert továbbra is tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy Diósgyőrből egyetlen vetélytárs se vigyen el pontot.

„Szerintem egyáltalán nem számítana bombameglepetésnek, ha nyernénk. Nehéz sorozat áll előttünk, ugyanis a következő öt fordulóban megmérkőzünk a Debrecennel, a Videotonnal és a Ferencvárossal is” – mondta a szakvezető, aki csapatával a Puskás AFC (otthon 2–1), Újpest (idegenben 1–1), Haladás (o. 3–0), Kecskemét (o. 2–1), Pécs (i. 2–1) sorozaton van túl eddig.

 

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd 0–0Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TE 1–2Fábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 3–0Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia 3–0Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–FerencvároS 2–1Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–Dunaújváros 4–3Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Sport2)Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
3. Diósgyőri VTK 5 4 1 10–4 +6 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–3 +6 12
5. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
6. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
7. Lombard Pápa FC 6 2 2 2 5–9 –4 8
8. DVSC-Teva 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Budapest Honvéd 6 2 1 3 5–6 –1 7
10. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
11. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3–9 –6 4
14. Pécsi MFC 6 3 3 6–12 –6 3
15. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2
16. Dunaújváros PASE 5 2 3 1–9 –8 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik