Se stadion, se edző Egerben; Rudolf sokat javult a DVTK-nál

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 11:59
null
Szentes Lázár szerint Rudolf Gergely (balra) is sokat javult a téli felkészülés során (Fotó: NS-archív)
Kezdődik! A labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonja ma, három hónapos szünet után két mérkőzéssel, a Pécsi MFC–MTK és az Egri FC–Diósgyőri VTK találkozóval folytatódik. Nyilatkozatok, érdekességek – beharangozó.

PMFC–MTK: TANÍTVÁNY A MESTER ELLEN

ÉRDEKESSÉGEK
♦ Egy éve a tavaszi NB I-es idénynyitón a Bp. Honvéd 2–1-re győzött az Illovszky-stadionban a Vasas ellen. Hazai csapat legutóbb 2010-ben nyert meg tavaszi nyitómeccset: a DVSC ekkor 3–1-re győzött a DVTK ellen.
♦ Pécsett létező dolog a hazai pálya hátránya: a PMFC 2012 márciusa óta mindössze egyetlen (!) bajnoki meccset nyert meg saját stadionjában – 2012 novemberében a Siófok kapott itt ki 2–1-re. A mérleg az említett 2012 márciusi dátum óta 1–4–9, amely nem túl szívmelengető pécsi szempontból.
♦ A két csapat összesen 86 alkalommal vívott NB I-es mérkőzést, az MTK összesítésben (38–33–15) és Pécsett (14–17–12) is jobban áll.
♦ A PMFC négy meccse nyeretlen, az MTK három meccse veretlen.
♦ Az MTK legutóbbi három idegenbeli bajnokiján veretlen, és gólt sem kapott: a Pakssal és a Kaposvárral ikszelt, a DVSC-t 2–0-ra megverte. Az MTK idegenbeli meccseire egyébként is jellemző a kevés gól, ebben a bajnokságban nyolc idegenbeli találkozóján mindössze tizenöt gól született.

A 17 órától kezdődő PMFC–MTK mérkőzés lesz a 2013-as esztendő első hazai bajnokija. A pécsieknél új edző, Márton Gábor ül a kispadon, míg a vendégeket továbbra is a volt pécsi szakember (Márton korábbi edzője), Garami József irányítja, aki a mai találkozón immár az NB I történetének legidősebb szakvezetőjeként foglalhat helyet. A Vasas-legenda és stadionnévadó Illovszky Rudolf NB I-es meccsen utoljára a BVSC ellen, 1995. június 24-én, 73 évesen és 123 naposan irányította szeretett csapatát – amely 3–1-re győzött a Szőnyi úton, biztosítva ezzel bennmaradását. Garami József most 73 éves és 204 napos, és talán sorsszerű, hogy szülővárosában, egykori csapata, a PMFC ellen lesz rekorder.

A hazaiaknál várhatóan bemutatkozik a védelemben a két korábbi válogatott játékos, Balogh Béla és Lázár Pál. A csapat hadrendje valószínűleg nem változik, továbbra is az ősszel megszokott 4–2–3–1-ben futballozhat az együttes. Várhatóan visszakerül a csapatba az ősszel mellőzött Horváth Zsolt, a középpályáról pedig eredeti helyére, center pozícióba kerülhet a téli meccseken jó formát mutató Miroszlav Grumics. A korábbi első számú csatár, Bajzát Péter a télen távozott, míg a helyére érkező Simon Attila – aki azért hagyta el a Paksot, mert Tomiszlav Szivicsnél nem volt biztos helye a csapatban – valószínűleg a kispadon kezd.

Az MTK-nál nagy kérdés, hogy a két szélen hogyan áll fel a csapat, hiszen a jobb oldalról távozott Könyves Norbert, míg a balszélső, Csiki Norbert sérült (a jobb oldalon Vass Patrik játszhat, a bal szélen szerepet kaphat a 18 esztendős Bese Barnabás).

„Sajnos a támadók mellett egy fontos középpályásunk is kidőlt sérülés miatt – mondta az MTK hivatalos honlapjának Garami József szakmai igazgató. – Vadnai Dániel egy rossz leérkezés után szenvedett bokasérülést, így ő nem tarthat velünk Pécsre. Pál András, Csiki Norbert és Nikházi Márk hosszabb ideje sérült, így nem lesz könnyű dolgunk az idei első tétmérkőzésen.”

„Nem vagyok kifejezetten optimista hangulatban ezek miatt a nehézségek miatt. A hazaiak több játékost is szerződtettek a télen, megerősítették a védelmüket, és a támadósorba is hoztak futballistákat. Tisztességesen elvégeztük a dolgunkat a felkészülési időszakban, reálisan nézve ugyanakkor a pontszerzés már jó eredmény lenne Pécsen, persze mi is győzni szeretnénk” – tette hozzá a szakember.

Garami tervei szerint az MTK a Hegedüs – Wolfe, Kelemen, Vukmir, Hidvégi – Zsidai, Kanta J., Ladányi – Vass, Tischler, Bese csapattal kezd Pécsen. A kispadon Groppioni, Nagy, Kálnoki Kis, Poór, Pölöskey, Rácz és Balajti kap helyet. A keret az agárdi akadémián közösen készült a mérkőzést megelőző napon, és a péntek délelőtti órákban utazott Pécsre.


EGER–DVTK: EDZŐ NÉLKÜLI „HAZAIAK”, SOKAT JAVULÓ DIÓSGYŐRI TÁMADÓK

ÉRDEKESSÉGEK
♦ Az egriek szeptember 22. óta nyeretlenek, akkor pont diósgyőri albérletben verték meg a címvédő Debrecent. A nyeretlenségi sorozat kilencmeccses, ráadásul az Eger egy ötmeccses vereségsorozatot is magával hurcol.
A DVTK idegenben most sem acélos: ebben a szezonban a diósgyőriek még nem nyertek meg vendégként egyetlen mérkőzést sem, összmérlegük 0–5–3.
♦ A DVTK öt bajnoki meccse veretlen, igaz, négyet ebből döntetlenre adott.
♦ A diósgyőriek a Paks legyőzése (2012. szeptember 21.) óta mindegyik bajnoki mérkőzésükön kaptak gólt.
♦ Ez az ötödik stadion a szezonban, amelyben az Eger „hazai” tétmérkőzést játszik: a hevesiek saját pályájukat csak a Ligakupában használhatták, így futballoztak bajnokin Debrecenben, Diósgyőrben, a Fáy utcában, és most Vácott.
♦ A két csapat az egriek pályaválasztása mellett NB I-es mérkőzésen csupán háromszor találkozott, a DVTK nyeretlen még az egriek vendégeként.
♦ Ez a DVTK 1350. mérkőzése az NB I-ben.
♦ Németh Norbert legutóbbi négy bajnokiján betalált.

Egerben egyelőre sem vezetőedző, sem világítás nincs, így meccs sem lesz. Legalábbis Egerben nem – a hevesi csapat ma 19 órától Vácon fogadja a Diósgyőrt. A másik probléma, hogy mivel a munkavégzés alól felmentett Simon Antallal még nincs megegyezés szerződése felbontásáról, így utódja, Mészáros Ferenc nem írhatott alá, ezért jelen állás szerint Tóth Dénes klubmenedzser ugorhat be.

A stadionproblémával kapcsolatban reményt adhat a bejelentése, amely szerint „az oszlopok és a lámpatestek gyártása már folyamatban van, a helyszíni munkálatok, így a gépi és a kézi földmunkák, a kábelfektetés és az oszlopok alapjának betonozása legkésőbb március tizenegyedikén elkezdődik a Szentmarjay-stadionban”. Erről a létesítmény világításának kivitelezője tájékoztatta a klubot, ahol már nagyon várják, hogy a trafóház felhúzását követően újabb látványos elmozdulás történjen az érsekkerti sporttelepen.

Hogy a csapat mai játékában is lesz-e előrelépés az nagy talány. A télen tizenegy labdarúgó helyére hét új játékost szerződtető egriek legújabb szerzeményük a tegnap bejelentett, a Honvédtól érkező Marko Vidovics. Az egri kezdőcsapatot szinte lehetetlen megjósolni a sok új játékos miatt, de a miskolciak ellen a DVTK-tól igazolt szerb Szavo Rakovics várhatóan játszani fog.

A DVTK-nál nem sok változás történt a téli szünetben, de Kádár Tamással erősödött a csapat, illetve három hónap alatt volt idő arra, hogy összecsiszolódjon a Tisza Tibor, Rudolf Gergely csatár kettős, miután utóbbi immár tökéletes állapotban van korábbi hosszú sérülése után.

A NEMZETI SPORT PÉNTEKI LAPSZÁMÁBAN 
16 OLDALAS MELLÉKLETET TALÁLNAK 
A TAVASZI FUTBALLRAJTRA IDŐZÍTVE!
A NEMZETI SPORT PÉNTEKI LAPSZÁMÁBAN 16 OLDALAS MELLÉKLETET TALÁLNAK A TAVASZI FUTBALLRAJTRA IDŐZÍTVE!

Erre utalt meccs előtti nyilatkozatában Szentes Lázár szakmai igazgató is.

„Az elmúlt két hónapban, amíg a felkészülésünk zajlott, több körülményt kellett legyőznünk – idézi Szentes Lázárt a dvtk.eu – Gosztonyi, Rudolf és Tisza is nagyon sokat javult, ráadásul érkezett a csapathoz Kádár Tamás, aki mindenképpen nagy erősítése lesz a DVTK-nak.”

„Azt várom az együttestől, hogy az általam elképzelt dolgokat megvalósítsa. Jó labdarúgókkal dolgozni nagyon inspiráló, s nemcsak nekem, hanem a szurkolóknak is, akiket tapsra ragadtathat egy-egy szép megmozdulás. Kielemeztük az egriek játékát, főleg a Győr elleni Ligakupa-meccsüket, amelyen négyszer voltak eredményesek. Kicsit felemás az ellenfelünk játéka, nem egyszerű a helyzetük, de ez legyen az ő problémájuk. Új év, új remények, de továbbra is tartom azt, hogy az első három bajnoki mérkőzésen kilenc pontot gyűjtünk” – tette hozzá a szakember.

KÁDÁR SOHA NEM JÁRT MISKOLCON, MÉGIS OTTHON ÉRZI MAGÁT

NB I, 18. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Március 1., péntek 17.00 PMFC–MTK Budapest (Tv: Sport1) Solymosi Péter
19.00 Egri FC–Diósgyőri VTK (Tv: Duna Tv) Kassai Viktor
Március 2., szombat 14.00 KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva (Tv: M1) Vad II István
16.00 Haladás–Siófok Oláh Gábor
16.00 Újpest–MVM Paks (Tv: Sport2) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Győri ETO (Tv: Sport1) Szabó Zsolt
Március 3., vasárnap 16.30 Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1) Farkas Ádám
18.30 Bp. Honvéd–Videoton (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 17 9 5 3 28–18 +10 32
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Videoton FC 17 7 5 5 21–15 +6 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
6. Ferencváros 17 6 7 4 26–23 +3 25
7. Diósgyőri VTK 17 6 6 5 17–19 –2 24
8. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
9. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
10. Újpest FC 17 5 7 5 25–22 +3 22
11. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
12. KTE-Phoenix Mecano 17 5 5 7 21–26 –5 20
13. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
14. Pécsi MFC 17 4 7 6 17–21 –4 19
15. Egri FC 17 2 5 10 15–30 –15 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik