Négygólos győzelmet aratott a Kisvárda Felcsúton

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.04.06. 16:47
null
Volt okuk örülni a kisvárdaiaknak (Fotó: Micheller Szilvia)
Miután kiállították Sós Bencét, Gosztonyi és Grozav még az első félidőben megszerezte a vezetést a Kisvárdának a PAFC ellen az NB I 27. fordulójában, majd a folytatásban a vendégek Melnik góljával és Horváth Zoltán tizenegyesével feltették az i-re a pontot.

 

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–4 (Gosztonyi 18., Grozav 31., Melnik 54., Horváth Z. 70.)
Felcsút, Pancho Aréna, 700 néző. Játékvezető: Andó-Szabó Sándor

Finoman fogalmazva is viszontagságos napok vannak a Puskás Akadémia mögött: 3–0-s vereség Szombathelyen a sereghajtó Haladástól, majd tizenegyesekkel búcsú a Magyar Kupától – az NB II-es Soroksár ellen. A „kiegyenesedéshez” a Kisvárdát kellett (volna) legyőznie, amely legutóbb február 9-én nyert az élvonalban (3–0 a DVSC ellen), azóta viszont hat bajnokijából hármat elveszített, háromszor pedig döntetlent játszott.

Hatalmas volt a tétje a mérkőzésnek, hiszen a felcsúti együttes öt ponttal előzte meg a kieső helyen álló ellenfelét, így egy esetleges győzelemmel – kis túlzással – már hat fordulóval a befejezés előtt kiharcolta volna a bennmaradást, vereség esetén viszont alig várt rá jobb helyzet a megkapaszkodásért küzdő vetélytársáénál.

Az első ígéretes helyzet a Puskás Akadémia előtt adódott, Liridon Latifi lövését azonban Felipe bravúrral hárította. Nem sokkal később pedig ember- és gólhátrányba került a házigazda – Sós Bence állította meg szabálytalanul a gólhelyzetben kilépő Gheorghe Grozavot. Aztán amikor alig tartott fél órája a találkozó, s a román válogatott remek egyéni megmozdulás végén megduplázta csapata előnyét, jogos volt az egyik hazai szimpatizáns kifakadása: „Mester, ilyenkor mi van…?”

A 43. percben Brana Ilics óriási helyzetben hibázott, ezen a napon azonban ez is belefért. A Kisvárda az 55. percben olyan gólt szerzett, mint amit kispályás meccsen, a grundon szokás – és nagyjából csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség. Több mint hetven percen keresztül tíz emberrel futballozni nyilván nem könnyű, ugyanakkor nem is törvényszerű emberhátrányban kiütéses vereséget szenvedni. A Kisvárdának jár a dicséret, élt a lehetőségeivel, a Puskás Akadémiánál viszont nagyon-nagy gondok vannak. Ezzel a háttérrel és kerettel így szerepelni nem kis „bravúr”...

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 19 4 4 59–19 +40 61
2. Mol Vidi FC 27 16 5 6 43–26 +17 53
3. Újpest FC 27 12 10 5 35–19 +16 46
4. Debreceni VSC 27 12 7 8 34–30 +4 43
5. Budapest Honvéd 27 11 6 10 32–28 +4 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 27 9 8 10 38–35 +3 35
7. MTK Budapest 27 10 4 13 39–44 –5 34
8. Paksi FC 27 7 10 10 29–40 –11 31
9. Puskás Akadémia FC 27 9 3 15 30–41 –11 30
10. Kisvárda 27 7 7 13 28–42 –14 28
11. Diósgyőri VTK 27 7 6 14 25–48 –23 27
12. Szombathelyi Haladás 27 6 4 17 25–45 –20 22
NB I, 2018–2019, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 6., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–4
Felcsút,Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
700
Ferencváros–Paks 3–0
Budapest,Groupama ArénaBogár Gergő
9673
Újpest–Mezőkövesd 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
2288
Diósgyőri VTK–Haladás 0–1
Miskolc,DVTK StadionFarkas Ádám
4117
Debreceni VSC–MTK Budapest 3–1
Debrecen,Nagyerdei StadionKassai Viktor
3200
Bp. Honvéd–Mol Vidi 0–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionVad II István
2187
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik