Másodszor nyert idegenben a Haladás, most a Diósgyőr bánta

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás 0–1 (Rui Pedro 77.)
Miskolc, DVTK Stadion, 4117 néző. Vezette:: Farkas Ádám

Néhány perc leforgása alatt kiderült, hogy a tét (menekülni a kiesőzónából, illetve annak környékéről) már az öltözőben megremegtette a lábakat, mert enyhén szólva is pontatlanul kezdték a futballozást a játékosok. No de ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen nincs olyan labdarúgó, akire ne hatna a hangulat (márpedig a nyolcvanegy esztendős korában elhunyt diósgyőri klubikon, az egykori kapus Hódi Zoltán emlékére tartott egyperces, csendes gyászszünet után igencsak öblösen dübörögtek a DVTK-szurkolók), ám azért elérkezik a pillanat, amikor már a legnagyobb jóindulattal sem lehet a magas pulzusszámra fogni a hibákat, s kezd feltűnővé válni, hogy a játékvezető a legtöbbet foglalkoztatott szereplő a gyepen...

Márpedig az álmoskönyv szerint egy élvonalbeli bajnokin akkor nagy a baj, ha a magyarázatokból több van, mint cselekből, hiszen az ilyesmi pontosan jelzi, a labda az egyik legfeleslegesebb kellék a pályán...

Diósgyőrben előbb húsz perc telt el érdemi futballozás nélkül, mígnem egy kapitális védekezési hiba megmutatta, miért a DVTK kapta a legtöbb gólt az élvonalban, más kérdés, hogy kihagyni is művészet volt a ziccert, ez pedig azt bizonyította, miért a Haladás zárja az élvonal tabelláját. Aztán jött a következő huszonöt perc, amelynek végén szintén egy kihagyott lehetőség árulkodott ordítva arról, hogy baj van a koncentrációval (is).

Ennek a cikknek a keretes írása a diósgyőri stadion világraszóló sikeréről szól (a vasárnapi nyomtatott újságban – a szerk.), nos, ha azt írjuk, hogy a kezdés előtt megejtett rövid stadiontúra változatosabb és élvezetesebb volt, mint az első félidő, mindent elmondtunk arról, mi történt az első negyvenöt percben.„Kisütött a nap, most jobb lesz a játék!” – a szurkolói optimizmusnak nincs határa, viszont sajnos a szünet utáni pillanatokban sem bizonyosodott be, hogy az égi tüneménynek jelentősebb hatása lenne a futballprodukcióra, na de legyünk ez ügyben megengedőbbek, a DVTK-nak ugyanis mintha picit valóban segített volna ez a napfénymágia, a hazai csapat többször jutott el a szombathelyi kapu közelébe. Ám csak ennyi történt, semmi több...

Ha a szurkolók zöme nem is, egy statisztikus biztosan élvezte volna a mérkőzést, a célt tévesztő passzokból és a szabálytalanságokból csinos adatcsokrot lehetett volna összeállítani, de mivel futballmérkőzésen ültünk, s nem valami matematikaversenyen, jobb lett volna a helyzeteket számolgatni – fájdalom, erre volt a legkevesebb lehetőség. Leszámítva persze Rui Pedro találatát, amelyhez nem az esőfelhők mögül kibukkanó nap ereje, hanem a teljes hazai védelem ügyetlenkedése kellett, s ahogyan sejteni lehetett, a szinte semmiből született gól eldöntötte a bajnokit.

Nem volt ez jó és szép meccs, ám a Haladás oldalán ez senkit nem érdekel, hiszen a csúnyácska játékkal szerzett három pont most a leggyönyörűbb – akár a túlélést is jelentheti. Diósgyőrben pedig egyre sűrűbben nézhetnek az ég felé, mert az is megtörténhet, hogy végül csak valami csoda segít a gyengén futballozó csapaton.