A Paks 522 perc után újra betalált, amivel le is győzte az MTK-t

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 18:55
null
Hahn (jobbra) 9. bajnoki gólját szerezte ebben az idényben (Fotó: Makovics Kornél)
A Paks Hahn János 25. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte az MTK-t, ezzel 522 perc után ért el ismét gólt a tolnai alakulat, amely hét bajnoki után nyert újra.

 

NB I
30. FORDULÓ

Paks–MTK Budapest 1–0 (Hahn 25.)
Paks, Városi Stadion, 1153 néző. Vezette: Vad II

Emlékezzünk rá: huszonhárom hónappal ezelőtt az MTK Budapest 1–1-es döntetlent ért el a Paksi FC otthonában. A bajnokit az utolsó fordulóban rendezték, és mivel a fővárosi együttesnek győzelemre lett volna szüksége a bennmaradás kivívásához, a döntetlennel kiesett az élvonalból. Vass Ádám két évvel korábban is az MTK labdarúgója volt, de a Paks ellen nem volt tagja a keretnek. Ugyanígy most szombaton is hiányzott, ám ezúttal nem öt sárga lapos eltiltása miatt, hanem mert Lucsánszky Tamás vezetőedző – Ulysse Diallóval együtt – kitette a keretből. A tényt a klub nem kommentálta, csak annyit közölt, a 11-szeres válogatott teljesítménye indokolta a döntést.

Mennyire jó lenne, ha a magyar futballban is divatba jönne az őszinte kommunikáció! Nyilvánvaló ugyanis, hogy a legutóbbi 29 forduló valamennyi MTK-mérkőzésén pályára lépő Vass Ádám nem feltűnően gyenge teljesítménye miatt került parkolópályára, s nem a védekező középpályása miatt veszített az MTK négy bajnokit a legutóbbi öt mérkőzéséből. Mennyivel hitelesebb lenne, hogy ha elmondanák, hogy Lucsánszky és a játékos között kialakult szakmai vita, illetve a labdarúgó indulatos reagálása vezetett a döntéshez. Nem mellékesen pedig a nyáron lejáró szerződését sem akarta meghosszabbítani, vagyis öt és fél év után távozik a klubtól.

No, de Vass Ádám nélkül is volt gondja az MTK-nak szombaton, mivel zsinórban három vereséggel érkezett Paksra, hasonlóan rossz sorozatra a már említett 2016–2017-es, kieséssel végződő idényben sem volt példa. Próbáltak is nyomást gyakorolni a hazaiakra a kék-fehérek, elvégre Bognár István, Lencse László, Torghelle Sándor, Vass Patrik és Vogyicska Bálint is támadó, illetve Kanta József sem a megszokott védekező feladatot látta el.

Az MTK helyzetét tovább nehezítette, hogy a Paks az első valamirevaló akcióját góllal fejezte be. Hahn János révén a zöld-fehérek 522 perc után voltak eredményesek a bajnokságban, sőt három és fél perccel később Bartha László növelhette volna az előnyt, de öt méterről kihagyta a hatalmas ziccert. Egyébiránt nem csak az első félidőre, hanem az egész mérkőzésre jellemző volt a magyar labdarúgásban tapasztalható, idegesítő nyafogás. A test test elleni párharcoknál a hátrányosabb helyzetben lévő játékos rendszerint elesett, az ellenfél játékosa persze reklamált, majd a következő összecsapásnál ismét lejátszódott a jelenet, de fordított felállásban.

Az iramra nem lehetett panasz, a passzpontosságra és a helyzetek kialakítására már annál inkább. A Paks játéka a második félidőre alaposan visszaesett, az MTK egyre többször jutott el a hazai kapuig, Gengeliczki Gergő, Szlobodan Mihajlovics és Vass Patrik is közel állt az egyenlítéshez, amely azonban elmaradt, ezért az MTK sorozatban négy vereségnél tart. Hasonlóan rossz sorozatban 2013 augusztusa óta nem voltak a kék-fehérek. 1–0

A Paks ezúttal a győzelemnek, valamint a régen áhított gólnak örülhetett.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!



AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC (b)
30 21 4 5 67–24 +43 67
2. Mol Vidi FC 30 17 6 7 47–32 +15 57
3. Debreceni VSC 30 13 9 8 38–33 +5 48
4. Újpest FC 30 12 12 6 37–22 +15 48
5. Budapest Honvéd 30 12 8 10 36–31 +5 44
6. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 8 12 42–38 +4 38
7. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 32–42 –10 35
8. Paksi FC 30 8 11 11 30–41 –11 35
9. MTK Budapest 30 10 4 16 39–47 –8 34
10. Kisvárda 30 8 8 14 31–45 –14 32
11. Diósgyőri VTK 30 8 7 15 27–52 –25 31
12. Szombathelyi Haladás 30 8 4 18 29–48 –19 28
NB I, 2018–2019, 30. FORDULÓ
ÁPRILIS 27., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest–DVSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
3557
Mol Vidi–Puskás Akadémia 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKassai Viktor
2585
Mezőkövesd–DVTK 3–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
3425
Paks–MTK 1–0
Paks, Városi Stadion
Vad II István
1153
Kisvárda–Haladás 1–2
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
Erdős József 2620
Honvéd–FTC 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Iványi Zoltán
3090
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik