NB I: Nem játszottunk jól, a végén nagy volt az öröm – Simon Krisztián

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 10:13
Az Újpest FC 46 percen keresztül vezetett 1–0-ra, ám mégis az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet a ZTE FC ellen, s ezzel fontos három pontot gyűjtött be az NB I-ben való bennmaradáshoz. A 2–1-es hazai sikerrel záruló mérkőzés után Simon Krisztiánt kérdezte az NSO Tv. 

„Nem játszottunk jól a ZTE ellen, de mindennél fontosabb volt a három pont. A vezető gólunk után nagyon visszahúzódtunk, idő kérdése volt, hogy az ellenfél mikor használja ezt ki. De a végén, csakúgy, mint a korábbi meccseken, megint sikerült gólt szereznünk. Nagy volt az öröm” mondta az Újpest FC csapatkapitánya.

Videónkban felidézi a gólját, amellyel vezetést szereztek a lilák, illetve azt a pillanatot is, amikor Risztevszki megszerezte a három pontot érő találatot a 94. percben. Emellett arról is beszél, hogy természetesen figyelemmel követik a szerdai mérkőzéseket, de elsősorban arra készülnek, hogy szombaton pontot szerezzenek a Kaposvár ellen, s azzal biztosítsák a helyüket az NB I-ben.

LABDARÚGÓ NB I

32. FORDULÓ
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,2636néző.Vezette:Vad II
Gólszerző: Simon K. (37.), Risztevszki (94.), ill. McWoods (83.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó6392Berke Balázs
Újpest FC–ZTE FC 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion2636Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
16.55:Mezőkövesd–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor
19.00:Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi (Tv:Duna World)Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionAntal Péter
19.00:Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
21.05:Paksi FC–Diósgyőri VTK(Tv:M4 Sport)Paks,Paksi FC StadionBogár Gergő
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3222 7 357–24+3373
2. Mol Fehérvár FC3218 8 655–28+2762
3. Mezőkövesd Zsóry FC3114 8 942–29+1350
4. Puskás Akadémia FC311311 749–39+1050
5. Zalaegerszegi TE FC3211 91250–43 +742
6. Diósgyőri VTK3112 51438–46 –841
7. Budapest Honvéd3111 81231–40 –941
8. Újpest FC3211 71440–45 –540
9. Kisvárda3111 51539–42 –338
10. Paksi FC3110 71441–50 –937
11. Debreceni VSC3110 51646–56–1035
12. Kaposvári Rákóczi FC31 4 22525–71–4614
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik