NB I: naná, hogy a legnagyobb fordítók meccse megfordult!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.06. 13:50
Tizenhat csapat, nyolc mérkőzés és néhány statisztikai érdekesség a labdarúgó NB I 22. fordulójáról. Középpontban a „legnagyobb fordítók” meccse, a DVTK–Paks!

DVTK (7)–PAKSI FC (5.) 1–2DVTK (7)–PAKSI FC (5.) 1–2

Megint megfordították! A mezőny két legnagyobb küzdője csapott össze szombaton Diósgyőrben: a Paks hatodszor szerzett ponto(ka)t olyan mérkőzésen, amelyiken az ellenfele vezetett – ezzel utolérte az NB I-ben e tekintetben a legjobb, ám ezt az erényét ősz óta nem csillogtató DVTK-t. Csertői Aurél legénysége ellen viszonylag könnyű megszerezni a vezetést, de a munka dandárja csak utána kezdődik, illetve kezdődne: a Paks négyszer győzelemre fordította, kétszer döntetlenre mentette vesztésre álló meccsét (a Szivics-csapat három-három győzelmet és döntetlent könyvelt el hátrányból felállva). Jellemző, hogy a Paks ősszel is, most is úgy nyerte meg a két csapat bajnokiját, hogy a meccs első gólját a Diósgyőr szerezte.

Elúszó előnyök. A Diósgyőr annak ellenére nyeretlen tavasszal, hogy ez volt a harmadik olyan mérkőzése, amelyiken sikerült megszereznie a vezetést. Na de megtartani… Az ősszel csak két nyerésre álló meccset „elengedő” DVTK mindhárom tavaszi előnye elúszott: a két döntetlen mellé most becsúszott egy hazai vereség.

ÚJPEST (8.)–VIDEOTON (1.) 01

Kihasználatlan második félidők. A legutóbbi nyolc fordulóban ötször került hátrányba az ősz nagy részében jó hátrányledolgozónak bizonyuló Újpest, és mindig vereség lett a vége. Feltűnést keltő az is, hogy amíg az őszi 17 forduló során csak kétszer veszítette el meccsét már az első félidőben, a tavaszi öt fordulóban ez már harmadszor fordult elő.

Korán eldöntik. Nem villogott a Vidi a Szusza-stadionban, mégis javított lenyűgöző statisztikáin: a fehérváriak 13-adszor nyertek úgy, hogy az első félidőben megszerzett vezetést a meccs végéig megőrizték. A többiek közül csak két csapat mondhatja el magáról, hogy legalább „sima” győzelemből gyűjtött 13-at…

MTK (2.)–LOMBARD PÁPA (15.) 3–0

Megint behajtották. A mezőnyben továbbra is egyedül az MTK-ra igaz, hogy ha egy mérkőzésen megszerzi a vezetést, be is hajtja a három pontot. Két vereség után ezúttal korán vezetéshez jutott a Garami-csapat, és a második leghosszabb ideig őrzött előnyével (71 perc) győzött.

Nyolcszáz felett. A pápaiak nem esélyesként érkeztek az MTK átmeneti otthonába, simán ki is kaptak, és a mezőnyben elsőként átlépték a 800 perces határt – azaz már 804 percet játszottak úgy, hogy az ellenfél vezetett. A Haladással együtt „utolérték” a legtöbbször hátrányba kerülő csapatot, a Pécset (17-17).

PUSKÁS AKADÉMIA (10.)–FTC (3.) 1–2

Az első gól átka. Tavasszal eddig összesen 12 percig vezettek a felcsútiak (akkor sem nyertek), és nem remélhették, hogy a remek formában lévő Fradi ellen változik a tendencia. Ez volt a 11. olyan mérkőzésük a szezonban, amelyiken ők kapták az első gólt – ezek közül nyolcat elveszítettek.

Megelőzték a Lokit. Ismét leckét adott előnytartásból a Fradi: a zöld-fehérek a legutóbbi hét fordulóban hatszor szerezték meg a vezetést, és a riválisok egyszer sem tudtak egyenlíteni. A Fradi ugyanúgy gyorsan kétgólos előnyt szerzett, mint a két csapat őszi meccsén – mellesleg a szépítés sem maradt el –, és az idényben vezetés birtokában eltöltött 745 percével már második a Vidi (994) mögött, megelőzve a tabellán is mögötte álló Lokit (737).

PMFC (14.)–DVSC (4.) 0–0

Vezetés nélkül. A Pécs másodszor produkált olyan szakaszt az idényben, hogy három egymást követő bajnokin nem sikerült megszereznie a vezetést – azt a böjtöt éppen a meglepő debreceni 2–0-s sikerrel zárta le. Ősszel egy, most két pont jött össze a három nyeretlen fordulóból.

S ha már széria. A Loki először „gyártott” olyan négyfordulós sorozatot, amelyikben három mérkőzés szerepel szerzett gól, következésképp vezetés nélkül. A pécsi 0–0 persze arra is jó, hogy megállapítsuk: a debreceniek ellen nagyon nehéz vezetést szerezni – a legutóbbi tíz fordulóban ez csak a Haladásnak sikerült.

GYŐRI ETO (9.)–KECSKEMÉT (6.) 1–1

Előnyvesztésből hetes. Ledolgozott hátrány, leküzdhetetlen hátrány és megőrzött előny után immár van elherdált előnye is a győri csapatnak ezen a minden szempontból mozgalmas tavaszon. Biztató lehet, hogy egymás után a harmadik meccsen nem kellett futnia az eredmény után – ebben a szezonban csak egy hasonló szériája volt –, elkeserítő ugyanakkor, hogy hetedszer nem nyert meg olyan mérkőzést, amelyiken vezetett. Ennél rosszabb mutató nincs a mezőnyben.

Megint talpra álltak. Ezúttal nem sikerült nyernie a tavasszal négy fordulón át százszázalékos Kecskemétnek, de azért megcsillantott egy erényt: az idény során harmadszor mentett pontot vesztésre álló meccsen. Az ETO ellen ezt ősszel is megtette.

DUNAÚJVÁROS (16.)–NYÍREGYHÁZA (11.) 3–0

Ilyen az élet. A mostani 61 percesnél hosszabb (62) sikeres előnytartása csak egyszer volt a Dunaújvárosnak ebben a szezonban: ősszel a Haladás ellen – éppen a jelenlegi edzője, Artner Tamás szombathelyi sorsát megpecsételő mérkőzésen... Egyszer hosszabb ideig is vezetett az újonc (73), de hiába volt háromgólos előnye Diósgyőrben, be kellett érnie a döntetlennel (3-3).

Kísért az ősz. A Nyíregyházára ősszel volt jellemző, hogy az első félidőben összeszedett hátrányra nem volt képes reagálni; erre a bénultságra szolgáltatott példát a nagy fontosságú szombati meccs.

HALADÁS (12.)–BP. HONVÉD (13.) 1–3

Megint felhők. Ha volt olyan, aki a két egymást követő győzelem és Király Gábor minapi „hazabeszélése” után abban reménykedett, hogy Szombathely egén tartósan felszakadozott a felhőzet, az most csalódott: megint a Halié a legtöbb vereség (14), és pillanatnyilag igaz az állítás, hogy ellene (valamint a Pécs és a Pápa ellen) a legkönnyebb megszerezni a vezetést (17). Ráadásul a csapat már a nyolcadik olyan vereségét szenvedte el, amikor egy teljes félidőnyinél is több ideje lett volna az egyenlítésre; ebből következik, hogy a Haladás nagyon sok időt – a harmadik legtöbbet – töltötte hátrányban (749 perc).

Először kétszer. A Honvéd először volt képes egy meccsen kétszer megszerezni a vezetést, és ezt győzelemmel ünnepelte meg. A jelek szerint a Haladás szerencsét hoz a kispestieknek: a mostanit megelőző utolsó Honvéd-győzelem (7. forduló) is a szombathelyiek ellen született. A kispestiek egyedül azon a meccsen vezetett hosszabb ideig (77 perc), mint most (57).

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)JátékvezetőNézőszám
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros 1–2
Pintér Csaba
3812
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE 1–1Karakó Ferenc
1922
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC 0–0Németh Ádám
1049
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus 3–0Erdős József
879
18.30MTK Budapest–Lombard Pápa 3–0Farkas Ádám
420
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–2Iványi Zoltán
2673
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd 1–3
Solymosi Péter
2135
18.30
Újpest FC–Videoton FC 0–1
Vad II István
1295
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 22 17 4 1 47–8 +39 55
2. MTK Budapest 22 15 7 33–21 +12 45
3. Ferencvárosi TC 22 13 5 4 34–16 +18 44
4. DVSC-Teva 22 11 6 5 28–14 +14 39
5. Paksi FC 22 10 7 5 34–22 +12 37
6. Kecskeméti TE 22 10 5 7 27–25 +2 35
7. Diósgyőri VTK 22 9 7 6 32–27 +5 34
8. Újpest FC 22 7 9 6 19–19 0 30
9. Győri ETO FC 22 7 8 7 30–27 +3 29
10. Puskás Akadémia FC 22 7 5 10 22–26 –4 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 22 6 4 12 21–33 –12 22
12. Szombathelyi Haladás 22 5 3 14 15–31 –16 18
13. Budapest Honvéd 22 4 6 12 18–30 –12 18
14. Pécsi MFC 22 4 6 12 22–38 –16 18
15. Lombard Pápa FC 22 4 6 12 11–36 –25 18
16. Dunaújváros PASE 22 4 5 13 18–38 –20 16
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik