ETO: ősszel 95 percenként sikerült, most 270 perce nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.17. 14:52
Nyolc mérkőzés, 16 csapat, néhány érdekesség a statisztikákat kedvelőknek – a labdarúgó NB I 20. fordulójának előnyszerzési-hátrányledolgozási összefoglalója.

MTK (2.)–VIDEOTON (1.) 0–1MTK (2.)–VIDEOTON (1.) 0–1

Szélsőségek. Az MTK eddig hatszor kapott ki a 2014–2015-ös bajnokságban, és továbbra is „szélsőséges”: vagy az első tíz percben került végleg hátrányba (Paks, Videoton, DVTK – mindhárom őszi mérkőzés), vagy az utolsó 15-ben kapta a végzetes gólt (Újpest, DVSC – és most, megint a Videoton).
A végén is erősek. A kezdeményezést általában korán kézbe vevő Vidi háromszor nyert bajnokit úgy, hogy a győztes gólt az utolsó negyedórában brusztolta be: ősszel a Győri ETO és a DVTK ellen nyert így a Carrillo-legénység, most az MTK-t gyűrte le így.

NYÍREGYHÁZA (11.)–FERENCVÁROS (3.) 0–0

Új fejezet. Az újonc eddig csak a mezőny második felében állomásozó csapatokkal szemben (Dunaújváros, Haladás, Honvéd, Pápa, Pécs) tudta elkerülni, hogy vesztésre álljon – a Fradi elleni várvédéssel új fejezet kezdődött.
Megszakadt. Idénybeli negyedik gól nélküli bajnokijukon vannak túl a zöld-fehérek – ezzel megszakadt négyes győzelmi sorozatuk, és a nyolcadik olyan meccsüket zárták, amelyiken nem tudtak vezetést szerezni. E tekintetben nemcsak a Videoton (3) és az MTK (6), hanem a DVSC (6) és a DVTK (7) is jobb a Doll-csapatnál, a Puskás Akadémia (8) és a Győri ETO (8) pedig egy szinten van vele.

HALADÁS (14.)–DEBRECEN (4.) 2–0

Kulcs az első félidő. Nem változott a szombathelyi vastörvény: ahhoz, hogy nyerjenek, már az első félidőben meg kell szerezniük a vezetést. Így győzték le a Pápát, oda-vissza a Kecskemétet – és így született meg szombaton a negyedik sikerük is.
Ilyen még nem volt. Még egyszer sem játszott ilyen hosszan (57 perc) hátrányban a Loki ebben a szezonban, sőt: szombaton vészesen megközelítette a korábbi 19 fordulóban keletkezett hátránygyűjteményét (76 perc). Másodszor fordult elő, hogy egymást követő két meccsen nem vezetett – rossz ómen, hogy az őszi „két szűk” meccset követő harmadikon sikerült megszerezni az első gólt, mégis vereség lett a vége (Paks, 1–2).

ÚJPEST (8.)–PAKS (5.) 1–2

Hol van már az ősz? A sereghajtó Dunaújváros és a nagy bajban lévő Győri ETO mellett csak az Újpest nem volt képes vezetést szerezni a három tavaszi fordulóban, 162 percnyi tavaszi hátrányperce pedig több, mint amennyi a teljes őszi gyűjteménybe került (158). Ennél csak a Dunaújváros mutatója rosszabb. A legutóbbi hat fordulóban ugyanúgy négyszer került hátrányba a lila-fehér csapat, mint a megelőző 14 fordulóban – de az akkori három pontmentéssel szemben most mind a négyszer kikapott.
Szokatlanul korán. Kilencedik győzelmét könyvelte el a Paks, de ez csupán a második olyan volt, amelyik alkalmával már a mérkőzés első tíz percében sikerült a lefújásig kitartó előnyt szerezni. A másik ilyen áldozata az MTK volt.

DIÓSGYŐR (6.)–PÉCS (13.) 2–2

A sorminta folytatódik. Pontvesztés egygólos vezetésről; vereség hátrányledolgozás ellenére; pontvesztés kétgólos előnyről – ez a diósgyőriek nem túl szép tavaszi „sormintája”. Ötödször épített kétgólos fórt a DVTK ebben a szezonban, az első négy alkalommal győzelem lett a vége (Puskás, Haladás, Pécs – mind az első öt forduló során –, MTK), most először nem.
Egy újabb virtus. Nem sikerült sorozatban harmadszor is győznie a Jarni-csapatnak, cserébe ebben a bajnoki kiírásban első alkalommal összejött a pontszerzés kétgólos hátrányból, méghozzá egy „veszélyes helyen”. Amúgy ez volt a pécsiek negyedik pontmentése, az első három (egygólos hátrányból) még az idény eleji Véber-korszakban történt (Puskás, Haladás, Paks).

DUNAÚJVÁROS (16.)–KECSKEMÉT (7.) 0–2

Hátrányhalmozók. Sorozatban negyedszer is veszített az újonc, az idényben immár a 12. bajnokin nem volt képes megválaszolni az ellenfél vezető gólját. A legutóbbi három meccsen felhalmozott 173 percnyi hátrány tavaszi ligarekord.
Hátránykerülők. Három meccs, három győzelem – no és tagság egy nagyszerű hármasban: a Videoton és a Ferencváros mellett csak a pazar tavaszi rajtot produkáló KTE nem állt vesztésre az idén lejátszott három fordulóban.

PUSKÁS AKADÉMIA (9.)–BP. HONVÉD (15.) 1–1

Végre egyenlítettek. A sereghajtó Dunaújváros mellett csak a felcsútiak kerültek hátrányba mindhárom tavaszi mérkőzésükön. Lényeges különbség, hogy a Benczés-tanítványoknak harmadik nekifutásra összejött az egyenlítés.
Megint eltékozolták. A Honvéd eddig nagyon ritkán, mindössze hétszer szerezte meg a vezetést ebben a szezonban: az első három alkalommal győzött (megverte például a Puskás Akadémiát is), a következő négy előny (így a mostani is) viszont elúszott. Bár a három vereség utáni gól- és pontszerzés kétségkívül előrelépés.

GYŐRI ETO (10.)–LOMBARD PÁPA (12.) 0–0

Szenvednek. A pénzügyi nehézségek szakmai lenyomata: ami ősszel átlag 95 percenként sikerült a Győrnek, az tavasszal 270 perce nem jön össze. Megfejtés: az őszi szezonban a vezetést legtöbbször (16) megszerző (igaz, tízszer el is tékozló) NB I-es csapat tavasszal még egyszer sem állt nyerésre.
Csapatcsúcs. Ebben a szezonban először fordul elő a pápaiakkal, hogy egymást követő két mérkőzésen egyszer sem kerülnek hátrányba. 217 perce nem kaptak gólt, ez fényes csapatcsúcs.

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 13., péntek
19.00Diósgyőri VTK–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
3034
Március 14., szombat
14.00MTK Budapest–Videoton FC 0–1Bognár Tamás
825
16.00Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd 1–1
Erdős József 1571
16.00Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE 0–2
Fábián Mihály
1079
16.00Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros 0–0Andó-Szabó Sándor
5500
18.00Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC 2–0Iványi Zoltán1738
20.00Újpest FC–Paksi FC 1–2 Pintér Csaba1111
Március 16., hétfő
19.00Győri ETO FC–Lombard Pápa 0–0Szabó Zsolt 2043
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 16 3 1 46–8 +38 51
2. MTK Budapest 20 14 6 30–19 +11 42
3. Ferencvárosi TC 20 11 5 4 30–15 +15 38
4. Debreceni VSC-Teva 20 10 5 5 27–14 +13 35
5. Paksi FC 20 9 7 4 31–19 +12 34
6. Diósgyőri VTK 20 9 7 4 31–24 +7 34
7. Kecskeméti TE 20 9 4 7 25–24 +1 31
8. Újpest FC 20 7 8 5 17–16 +1 29
9. Puskás Akadémia FC 20 7 4 9 21–24 –3 25
10. Győri ETO FC 20 6 7 7 27–26 +1 25
11. Nyíregyháza Spartacus FC 20 5 4 11 20–30 –10 19
12. Lombard Pápa FC 20 4 6 10 11–32 –21 18
13. Pécsi MFC 20 4 5 11 22–37 –15 17
14. Szombathelyi Haladás 20 4 3 13 12–27 –15 15
15. Budapest Honvéd 20 3 5 12 13–27 –14 14
16. Dunaújváros PASE 20 3 5 12 15–36 –21 13
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik