Öt éve nem látott DVTK-mélyrepülés; Böde és a „feltámadások”

Vágólapra másolva!
2015.04.06. 11:50
null
Egyszer fent, egyszer lent – a DVTK nagyon rosszul kezdte a tavaszt (Fotó: Teknős Miklós)
Hétfőnként jelentkező NB I-es legek sorozatunkban többek között a Diósgyőri VTK pocsék tavaszi szezonkezdete, Böde Dániel góllövő cipője és a Kecskemét hórihorgas csatára is szóba kerül.

„FELTÁMADÁS” – TÖBBEKET IS MEGINDÍTOTT A HÉTVÉGE ÜZENETE

A Puskás Akadémia–FTC találkozót nagypénteken rendezték, Böde Dániel pedig az ünnephez méltón „feltámadt". A találkozó előtt a zöld-fehérek szurkolóinak nagy része kihagyta volna a kezdőcsapatból a Fradi centerét, aki a tavasszal csak kereste, de nem találta góllövő cipőjét. Felcsúton azonban rájöhetett, nem is feltétlenül kell cipő ahhoz, hogy betaláljon – az első gólját úgy szerezte jobbal, hogy a bal lábbelijét előtte elhagyta.

Böde a PAFC elleni találkozó előtt legutóbb 2014. november 7-én, a 14. fordulóban zörgette meg a Honvéd hálóját, a tavasszal még nem tudott gólt szerezni, most – 620 percnyi gólcsend után – azonban rögtön kettőt is. Ráadásul a második találata sem volt mindennapi, félfordulatból lőtt a Puskás kapujába.

Nem csak Böde szakított meg hosszú rossz sorozatot. Hosszú idő után nyert újra a Budapest Honvéd, a kispestiek legutóbb a Diósgyőrt győzték le február közepén, azóta öt tétmeccse nyeretlenek voltak, de most sikerült elkerülniük a kieső pozícióból. Az egész 2014–2015-ös bajnoki idény leghosszabb nyeretlenségi sorozatát szakította meg a Honvéd – a kispestieket a kiesés elleni harcba taszító széria tizennégy mérkőzésen át tartott. A Honvédon kívül csak a Dunaújvárosnak volt ebben az idényben legalább tízes nyeretlenségi sorozata (10).

Szintén régen láthattuk már győzni a Dunaújváros PASE-t. A sereghajtó első 2015-ös sikerét aratta szombaton, utolsó tavalyi meccse után az idei első négyet is elbukta az újonc. Most azonban ismét három pontnak örülhetett, nagyban köszönhetően a duplázó Nikházi Márknak, aki szintén régen szerzett gólt – éppen a Dunaújváros legutóbbi győzelme alkalmával.

Torghelle Sándor ismét betalált, az MTK rutinos centere 2014. november 29. után ért el gólt ismét az NB I-ben.

A leghosszabb gól nélküli szériát azonban nem Nikházi, hanem Polonkai Attila törte meg. A Puskás Akadémia csatára az NSO Tv-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, nem is emlékszik már, mikor talált be legutóbb az NB I-ben. Megnéztük: 2011. május 14-én a bajnoki címet szerző Videotonban szerzett gólt a Győr ellen, így csaknem négy évet kellett várnia az újabb élvonalbeli találatra.


AZ EXGYŐRI NOVÁK CSANÁD TOVÁBB REMEKEL; JÓ VAGY ROSSZ AZ ETO ÁTIGAZOLÁSI POLITIKÁJA?

A Kecskeméti TE 20 éves támadója, a Győri ETO-nál számításba sem vett Novák Csanád tavasszal rendszeresen megkapja a lehetőséget Bekő Balázs vezetőedzőtől, és ha már így van, megpróbál élni is vele. A bajnokságban négy gólt szerző két méter magas csatár a hétvégén ötödik gólját szerezhette volna az élvonalban, ha csapattársa, Bebeto nem fejel bele az amúgy is kapuba tartó labdába.

Történt ugyanis, hogy egy előreívelt labdát az exgyőri Novák Csanád átemelte a kapus, Pogacsics Krisztián fölött, a kapuba tartó labdát pedig Bebeto a hálóba bólintotta, mielőtt az áthaladt volna a gólvonalon. Így Nováknak maradt négy találata, a 23 éves szenegáli támadónak pedig kilencre emelkedett góljainak a száma a bajnokságban.

Novák Csanád nevéhez így nem került találat korábbi csapata ellen, ám az is jelzésértékű volt, hogy a gól ünneplésekor a társak először a kétméteres csatárhoz mentek gratulálni.

Nem Novák Csanád az egyetlen exgyőri játékos, aki az ETO-tól elszerződve kiváló játékkal bizonyítja, kár volt őt nem számításba venni. Ilyen Leandro Martínez is, aki most épp a Haladásban villog hétről hétre. A 25 éves támadó már négy gólnál és egy gólpassznál jár új csapatában.

Nemanja Andrics teljesítményét már nehezebb megítélni, az Újpest ugyanis nem kezdte jól a tavaszt, ám az a tény is árulkodó lehet, hogy a támadó négyszer volt kezdő a lila-fehéreknél, s ezen meccseken két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

Persze a támadók esetében általában a gólok számaival mérjük a teljesítményt, ám a más poszton futballozó játékosok elszerződésekor már nehezebb a megítélés, hogy jó vagy rossz döntést hozott-e a klub, amikor elengedte őket.

Varga Roland és az FTC és is jól teljesít a tavasszal, így az ő távozását biztosan sajnálják már Győrben, de kérdések vetődhetnek fel bennünk Völgyi Dániel és Stieber András elengedésekor is. Beverekedte magát a Dunaújváros PASE kezdőjébe a mindössze 20 éves kapus, Nagy Gergely is, aki a Győri ETO saját nevelésű futballistája volt, ám a felnőtteknél nem tartottak rá igényt. A fiatal játékos tavasszal már állandó játéklehetőséghez jut az újoncnál, és könnyen lehet, hogy sokat találkozunk még a nevével a jövőben.

FRADI-REKORDOK, VÉGE DIBUSZ SOROZATÁNAK – DE MENNYI, AZ ANNYI?

A Ferencváros pénteken 2–1-re nyert a Puskás AFC otthonában, a Fradi veretlenségi szériája így tovább tart, immár egymás után tizenkét bajnokin nem talált legyőzőre a csapat – ez szezonrekord! Egy másik sorozat viszont véget ért: Dibusz Dénes hosszú idő után gólt kapott.

De milyen hosszú idő után? 562 vagy 742 percet követően?

Nos, mind a kettő igaz, két szálon fut ugyanis a „cselekmény".

Ha az összes tétmérkőzést nézzük, akkor 742 perc a helyes megfejtés. A Ferencváros legutóbbi tizenkét tétmeccse közül Jova Levente hármat védett végig (összesen két gólt kapott, egyet az Újpest, egyet a Szigetszentmiklós elleni Ligakupa-találkozón), főhősünk, Dibusz Dénes kilencet.

A 90-es mezben védő kapus sorozata úgy kezdődött, hogy a KTE elleni bajnoki 42. percében – Marko Vukaszovics tizenegyeséből – kapott egy gólt, aztán jött egymás után hét tétmérkőzés (a Lombard Pápa elleni bajnoki, az Újpest elleni Ligakupa-, a Dunaújváros elleni bajnoki, a Csákvár elleni Magyar Kupa-, majd a Győr, a Nyíregyháza és az MTK elleni bajnoki találkozó), amelyen Dibusz hálója érintetlen maradt. Pénteken aztán Felcsúton, a 64. percben Polonkai Attila bevette Dibusz kapuját, így 742 perc után megszakadt a kapuvédő nagyszerű sorozata. Dibusz így is azzal büszkélkedhet, hogy egymás után hét tétmérkőzésen nem kapott gólt, erre – a tempofradi.hu statisztikái szerint – a Fradi kapusai közül korábban csak Szamosy Antal, Csikós Gyula és Géczi István volt képes.

Ha kizárólag a bajnoki mérkőzéseket vesszük számításba, akkor 562 perces sorozatról beszélhetünk, és ez rekord a 2014–2015-ös idényben!

Eddig a Videoton (és Juan Calatayud) tartotta a szezoncsúcsot, a fehérváriak az ősszel előbb 555, később pedig 545 perces kapott gól nélküli szériát építettek fel – ezt múlta most felül a Fradi Dibusszal.

A Ferencváros klubcsúcsát viszont nem sikerült megdöntenie (sőt megközelítenie sem) Dibusznak, a rekordot továbbra is Szűcs Lajos tartja, aki a 2003–2004-es kiírásban számításaink szerint 767 percen keresztül őrizte kapott gól nélkül a kapuját. Akkor az Újpest elleni meccsen Simek Péter a 22. percben talált be, majd jött egymás után hét bajnoki fellépés (a Matáv Sopron, a Zalaegerszeg, a Pécs, a Debrecen, a Győr, a Lombard FC Haladás és megint a Matáv Sopron ellen), aztán az MTK otthonában Pisont István a 69. percben vette be Szűcs kapuját.

MARKO VUKASZOVICS GÓLJA AZ FTC ELLEN

POLONKAI ATTILA GÓLJA AZ FTC ELLEN


DVTK: ELKÉPESZTŐ ZUHANÓREPÜLÉS A DOBOGÓRÓL

Három olyan csapat van, amelyik még nem győzött a tavaszi szezon eddigi öt fordulójában: a Diósgyőr, az Újpest és a Puskás Akadémia FC. Mindhárom csapat kétszer ikszelt és háromszor vesztett a 2015-ös esztendő bajnoki meccsein. Az őszi teljesítmény alapján egyik együttestől sem várhattunk ennyire rossz kezdést, különösen a DVTK visszaesése szembetűnő, hiszen a diósgyőriek – bár a téli átigazolási időszakban eladtak két meghatározó játékost, a válogatott Elek Ákost és Kádár Tamást – mégiscsak a harmadik helyről, azaz dobogós pozícióból várták a tavaszi folytatást.

A DVTK-nak ennél hosszabb negatív szériája legutóbb a 2013–2014-es idényben volt, akkor egymás után nyolc bajnokin maradt nyeretlen. A tavaszi szezont pedig legutóbb 2010-ben kezdte ilyen rosszul. Akkor kikapott a DVSC-től (1–3), a Videotontól (0–1), az Újpesttől (1–4), a Győrtől (0–1), ikszelt a KTE-vel (1–1), majd vereséget szenvedett a Vasastól (0–1). Akkor a Lombard elleni 3–0-s siker vetett véget a tavaszi évadot nyitó hatmeccses nyeretlen szériának. Annak a szezonnak a végén kiesett az NB I-ből a DVTK – most ilyen veszély nem fenyegeti a diósgyőrieket.

Tavaly egyébként a Paks kezdte nagyon rosszul a tavaszt, sorozatban nyolc bajnokin nem tudott nyerni.

A HÉT KAKASKODÁSA

Az egyaránt a DVTK-t erősítő Koman Vladimirnak és Miroszlav Grumicsnak nézeteltérése támadt a Paks elleni összecsapáson.




A HÉT LEGFÁJDALMASABB JELENETE

Pécsen gólt nem láthatott a publikum a PMFC–DVSC-Teva összecsapáson. Egy borzasztóan kellemetlen ágyékon rúgást viszont igen. Ibrahima Sidibe, a debreceniek csatára roppant balszerencsésen találta el a pécsi Eke Uzomát.



A hét cseréje egyértelműen a paksi Könyves Norbert, aki a kispadról beállva két gólt szerzett a DVTK otthonában – három ponthoz juttatva csapatát.





TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét jubilánsa a 100. NB I-es meccsét játszó Hegedüs Lajos, aki kapott gól nélkül ünnepelte a mérföldkövet.

Rodenbücher István azonban hatalmas hibával „ünnepelte” 200. NB I-es mérkőzését.

Folytatódó sorozat. Az MTK immár 34 bajnoki meccse nem játszott döntetlent.

A Győri ETO immár nyolc hazai bajnoki óta nyeretlen (ez a leghosszabb széria az NB I mostani idényében), míg a KTE története során először szerzett pontot Győrben.

A ma 35. születésnapját ünneplő Karakó Ferenc játékvezető pályafutása első NB I-es mérkőzésén fújt szombaton Győrben.

Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője több mint egy év után ünnepelhetett győzelmet bajnoki mérkőzésen. A kispestiek 2014. március 22-én 1–0-ra verték meg a Kaposvárt, majd egymás után ötször kikaptak, Rossi pedig lemondott. Az olasz tréner visszatérése óta két vereség és két döntetlen volt a mérleg, a Haladás ellen megszakadt a kilencmeccses rossz széria.

A hét legszebb góljának Nyilasi Tibor Böde Dániel (FTC) Puskás Akadémia elleni második találatát választotta meg a Harmadik Félidőben.

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)JátékvezetőNézőszám
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros 1–2
Pintér Csaba
3812
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE 1–1Karakó Ferenc
1922
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC 0–0Németh Ádám
1049
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus 3–0Erdős József
879
18.30MTK Budapest–Lombard Pápa 3–0Farkas Ádám
420
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–2Iványi Zoltán
2673
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd 1–3
Solymosi Péter
2135
18.30
Újpest FC–Videoton FC 0–1
Vad II István
1295
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 22 17 4 1 47–8 +39 55
2. MTK Budapest 22 15 7 33–21 +12 45
3. Ferencvárosi TC 22 13 5 4 34–16 +18 44
4. DVSC-Teva 22 11 6 5 28–14 +14 39
5. Paksi FC 22 10 7 5 34–22 +12 37
6. Kecskeméti TE 22 10 5 7 27–25 +2 35
7. Diósgyőri VTK 22 9 7 6 32–27 +5 34
8. Újpest FC 22 7 9 6 19–19 0 30
9. Győri ETO FC 22 7 8 7 30–27 +3 29
10. Puskás Akadémia FC 22 7 5 10 22–26 –4 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 22 6 4 12 21–33 –12 22
12. Szombathelyi Haladás 22 5 3 14 15–31 –16 18
13. Budapest Honvéd 22 4 6 12 18–30 –12 18
14. Pécsi MFC 22 4 6 12 22–38 –16 18
15. Lombard Pápa FC 22 4 6 12 11–36 –25 18
16. Dunaújváros PASE 22 4 5 13 18–38 –20 16
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik