BODNÁR TIBOR 2019.02.09 16:47 Frissítve: 2019.02.09 22:15

A Kisvárda meglepetésre simán elpáholta a Debrecent

A labdarúgó NB I 20. fordulójában a Kisvárda hazai pályán 3–0-ra győzött a DVSC ellen.

A piros mezes kisvárdaiak megharcoltak a győzelemért (Fotó: Koncz György)

 

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Kisvárda–Debreceni VSC 3–0 (Cukalasz 42., Lukjancsuk 45., Horváth Z. 56.)
Kisvárda,
Várkerti Sporttelep, 1542 néző. Vezette: Kassai 

De ki lesz Tőzsér Dániel mellett a másik belső középpályás? Miután Herczeg András, a Debreceni VSC vezetőedzője az „alapcsapatából” nem számíthatott az öt sárga lap miatt eltiltott Haris Attilára, továbbá Aleksandar Jovanovic és Csősz Richárd sérülés miatt nem léphetett pályára, egy hely még kiadó volt a középpályán. A Loki rutinos szakvezetője meglepőt húzott, az eddig jobbára jobbhátvédként bevetett Kusnyír Erik lett a szűrő, az Újpest ellen kiállított Kinyik Ákost pedig Bényei Balázs pótolta a hátvédsor jobb szélén. A múlt héten győztes kisvárdai gárdán is volt mit toldozgatni, hiszen a védelemből öt sárga lap miatt kivált Teodorosz Berioszt az ezúttal bemutatkozó ukrán Anton Kravcsenko helyettesítette, és visszanyerte helyét az eltiltását letöltő Pavlo Lukjancsuk is.

 
A mérkőzés legjobb Nemzeti Sport-fotóit a forduló képgalériájában, ide kattintva tekinthetik meg!

A két csapat szeptemberi mérkőzését (3–1-re nyert a Debrecen) ugyancsak Kassai Viktor vezette, akkor összesen nyolc sárgát osztott ki (e tekintetben 6–2-re „nyert” a Kisvárda), most pedig csaknem fél óra elteltével időarányosan jól álltunk ez ügyben, hiszen a FIFA-játékvezető már negyedszer húzta elő a zsebéből a lapot. Bár helyzetből lett volna négy... Merthogy az igazság az, hogy óvatosan futballoztak a felek, a gólszerzéshez Takács Tamás járt a legközelebb, aki elől bátor vetődéssel tisztázott Felipe. Mindkét csapat kombinatív játékra törekedett, ám ha nem találtak társat a hátsók, akkor az előreívelést alkalmazták, ám a jó felépítésű védők hárították a magas labdákat.

Már-már úgy tűnt, szünetig mindkét együttes folytatja a kapott gól nélküli sorozatát – amikor 452 perc után újra gólt kapott a Debrecen Aztán még egyet. Az első lesipuskás találat volt, Horváth Zoltán csaknem megcsinálta a brazil kört a labdával, mígnem a lecsorgót Sztavrosz Cukalasz emelte a kapuba. Hanem a második! Nehéz jelzőt találni Pavlo Lukjancsuk bombájára, de ezzel talán meg is találtuk, mert a sistergős lövés után nyílegyenesen vágódott a labda a léc alá.

És volt még tovább: kétgólos előnye tudatában kellő önbizalommal érkezett a szünet utáni folytatásra a Kisvárda, a hazai játékosok olykor hosszú másodpercekre eldugták a labdát ellenfelük elöl. Ehhez jól jött Gheorghe Grozav technikai tudása, a román támadó hol talppal húzogatott, hol pedig sarokkal tette tovább a labdát. Hugo Secóra is lehetett számítani, az első félidőben is aktív portugál szélső szép egyéni megmozdulása után ugratta ki Horváth Zoltánt, aki idénybeli hatodik gólját szerezve küldte padlóra a Lokit.

Nemcsak a debreceni játékosok, hanem a vendégszektort csaknem teljesen megtöltő Loki-tábor tagjai sem értették, hogy mi történik – hiszen legutóbb augusztus 25-én, a Honvéd ellen kapott hármat a fordulót a harmadik helyen kezdő hétszeres bajnok. A Kisvárda pedig szeptember 15-én, a Haladásnak vágott négyet (4–1), azóta csak egyszer, a Mol Vidi ellen (2–2) fordult elő, hogy egynél több gólt szerzett volna.

Vagyis fejre állt a világ rendje ezen a meccsen, persze ha azt nézzük, hogy ezzel a győzelemmel a Kisvárda lett az utóbbi öt kör legeredményesebb csapata az élvonalban, talán nem is a véletlen műve a diadala. Főleg, hogy a biztos előny tudatában sem vettek vissza a hazaiak, és ők álltak közelebb a negyedik gólhoz, semmint a Debrecen a szépítéshez.

A végén még az is belefért, hogy Gheorghe Grozav „túlszínezzen” egy helyzetet, így a román válogatott futballista első magyarországi góljára még várni kell. A látottak alapján a kisvárdai szakmai stábnak kellemes gondjai lehetnek a jövő heti csapatösszeállításkor, és meglehet, Debrecenben nemcsak az lesz a kérdés, hogy ki játsszon Tőzsér mellett a pálya közepén.

 

NB I, 2018–2019, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 9., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ NÉZŐSZÁM
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 2–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Vad II István
1780
Paksi FC–Szombathelyi Haladás 1–1
Paks, Városi Stadion Solymosi Péter
 1000
Mezőkövesd Zsóry–MTK Budapest 2–3
Mezőkövesd, Városi Stadion Berke Balázs
1380
Mol Vidi FC–Diósgyőri VTK 1–2
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó  Pintér Csaba
2540
Kisvárda–Debreceni VSC 3–0
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Kassai Viktor
1542
Újpest FC–Ferencváros 1–1Budapest, Szusza Ferenc Stadion Farkas Ádám
 8719
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC20134338–16+22 43
2. Mol Vidi FC20104631–21+10 34
3. Budapest Honvéd2095623–17+6 32
4. Debreceni VSC2087525–22+3 31
5. MTK Budapest2093831–29+2 30
6. Újpest FC2079422–15+7 30
7. Paksi FC2068625–27–2 26
8. Mezőkövesd Zsóry FC2067728–27+1 25
9. Puskás Akadémia FC20731025–26–1 24
10. Kisvárda20641020–35–15 22
11. Diósgyőri VTK2056921–31–10 21
12. Szombathelyi Haladás20241414–37–23 10
2019.07.14 11:47:13

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„A magyar játékosok szerepeltetésére és az utánpótlásunkra is nagy hangsúlyt fektetünk.”

2019.07.13 22:34:51

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

2019.07.12 22:48:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.07.08 19:54:21

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Elgondolkodhatnánk azon, a zsoldosok mennyire becsülik a magyar élfutballt.