Otthon kapott ki a Haladás az MTK-tól, véget ért a szombathelyiek szép sorozata

2018.08.25. 20:36
null
Rácz és Ikenne-King összecsapása (Fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 6. fordulójában az MTK 2–1-re legyőzte idegenben a Haladást. Ez volt a szombathelyiek első veresége a tavaly novemberben átadott új stadionban.

 

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ
Haladás–MTK 1–2 (Gaál 91., ill. Schäfer 13., Gera D. 80.)
Szombathely, Haladás Stadion, 4117 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Gyászszünet vezette be a találkozót, a helyiek a hetvenéves korában elhunyt szélsőre, Szabó Sándorra, a Haladás és a Vasas egykori kiváló labdarúgójára emlékeztek.

Több meglepetéssel is szolgált Michal Hipp a hazaiak mestere: a péntek délutáni edzésen megsérülő Bosnjak Pedrag helyett Németh Milán lett a bal oldali védő, a jobblábas Jurij Habovdát pedig bal oldali középpályásként szerepeltette. Az eltiltását letöltő Priskin Tamás visszavont centert játszott Michael Rabusic mögött, a korábban középső védőként jó teljesítményt nyújtó Kristián Kolcák pedig védekező középpályásként futballozott. Nem kevés kockázatot rejtett az átszervezés, s erről már a 13. percben meggyőződhettek a szombathelyiek, hiszen a meccsről meccsre egyre masszívabbá, egységesebbé váló MTK megszerezte a vezetést, s egyáltalán nem a szerencsének vagy a véletlennek köszönhették a vendégek az előnyt, hanem az okos, kreatív futballnak, no meg a remek formában futballozó Lencse Lászlónak. A csatár ugyanis kihagyhatatlan helyzetbe hozta a fiatal Schäfer Andrást, és a 19 éves középpályás megszerezte élete első NB I-es gólját (érdekesség, hogy az MTK-ban futballozó játékos pályafutása éppen Szombathelyen, az Illés Akadémiában kezdődött).

Az MTK futballozott, a Haladás erőlködött, s alig-alig alakított ki helyzetet, amikor pedig tizenegyeshez jutott, Priskin Tamás büntetőjét kivédte Artem Kicsak.

A második félidőre is átszervezte a Haladás mestere csapatát, ám ezzel sem ment sokra. Azt láthattuk ugyanis, amit az első játékrészben, vagyis mentek előre Karol Mészárosék, de akcióik rendre elhaltak. Az MTK okosan és szervezetten, olykor látványosan futballozva tartotta előnyét, sőt a nagy kedvvel játszó Lencse László kétszer is „elfektette" a 108-szoros válogatott Király Gábort, nagy ijedséget kiváltva a szombathelyi B-középből.

A hajrában volt még egy gólváltás, amivel 2–1-es győzelmet harcolt ki az MTK a jó iramú, ám közepes színvonalú mérkőzésen.

Ezzel megszakadt a Haladás hazai veretlenségi sorozata, a tavaly novemberben átadott szombathelyi stadionban tíz veretlenül megvívott bajnoki után kaptak ki Király Gáborék, az MTK ugyanakkor a harmadik meccsét nyerte meg idegenben, és feljutóként a dobogón áll.

NB I, 2018–2019, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 25., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 3–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1765
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Szőts Gergely
2137
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 3–2
Paks, Városi Stadion
Farkas Ádám
600
Mezőkövesd Zsóry–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
4015
Szombathelyi Haladás–MTK 1–2
Szombathely, Haladás Stadion
Karakó Ferenc
4117
A Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést elhalasztották.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 15–4 +11 16
2. Budapest Honvéd 6 5 1 12–5 +7 15
3. MTK Budapest 6 4 1 1 11–9 +2 13
4. Debreceni VSC 6 2 3 1 8–8 0 9
5. Mol Vidi FC 4 2 2 9–2 +7 8
6. Újpest FC 5 1 3 1 5–6 –1 6
7. Paksi FC 6 1 3 2 7–9 –2 6
8. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 5–5 0 5
9. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 5–10 –5 5
10. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 8–12 –4 4
11. Puskás Akadémia FC 6 2 4 7–11 –4 2
12. Kisvárda 6 2 4 2–13 –11 2
Legfrissebb hírek

A csodacserék egy pontot értek az MTK-nak a Debrecen ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
12 órája

Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

Labdarúgó NB I
15 órája

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 16:15

Fordult a kocka az Újpestnél, a fiatalok hozzák a lendületet

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 10:39

Vitályos Viktor: Csehország legjobb klubjához szerződtem

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 10:25

Fenyő Noah: Újpestről megnyílhat előttem a Bundesligába vezető út

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 06:32

Az ETO-ból hárman, a Ferencvárosból ketten kerültek be az NB I 23. fordulójának álomcsapatába

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 10:02
Ezek is érdekelhetik