És akkor jött Böde... – és kicsikarta Rebrov első győzelmét

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.08.25. 19:12
null
Böde Dániel és az őt köszöntő fradisták a győztes gól után (Fotó: Dömötör Csaba)
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Mezőkövesd Zsóry pontot szerez a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 6. fordulójában, és mezőnyben egyenrangú ellenfélnek is mutatkozott, amikor már senki sem számított rá, jött Böde, és góljával győzelemhez juttatta a Ferencvárost Szerhij Rebrov első mérkőzésén.

 

NB I
6. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry–Ferencváros 0–1 (Böde 91.)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 4015 néző. Vezette: Iványi
Kiállítva: Szalai A. (Mezőkövesd, 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Három-négy másodperc – úgy tűnt, a Ferencváros kispadján szombat este, a Mezőkövesd Zsóry elleni bajnokin debütáló Szerhij Rebrov az öltözőben parancsba adta: ennél többet egyetlen zöld-fehér mezes játékos sem dajkálhatja a labdát. Az ukrán szakvezető a bemutatkozó beszédében látványos és intenzív futballt ígért, s kétségtelen, ennek eléréséhez folyamatosan mozgásban kell tartani a labdát. A vendégek erre törekedtek, néhány másodperc után azonnal továbbtették a labdát, ha az ellenfél kapuja előtt nem akadt üresen álló társ, inkább hátrapasszoltak, és kezdődhetett elölről az építkezés. A héten kinevezett vezetőedző az első tétmeccsén a 4–3–3-as felállásra szavazott, amelyben a szélső védőknek is fel kellett zárkózniuk a támadásokhoz, a középpályán pedig Sztefan Szpirovszki és Fernando Gorriarán feladata volt az ütközés, a letámadás, a visszatámadás, míg Leandro némileg hátrébb húzódott, többnyire a négy hátvédnek segített be, elkérte a labdát, valamint hosszú indításokkal igyekezett felgyorsítani az akciókat.

Az elképzelés az első félidőben a meddő mezőnyfölényhez volt elegendő, az ukrán szakvezető által megálmodott taktika megvalósítása ugyanis nem volt tökéletes. A labdajáratás nem volt annyira gyors, hogy a bátran és szervezetten futballozó hazaiak ne tudjanak közbeavatkozni, a mezőkövesdiek felvállalták a párharcokat, a test test elleni küzdelmet, és bár olykor beszorultak, a támadásépítésről sem mondtak le. A meccs képéről sokat elárul, hogy az első hárított lövésre a negyvenötödik percig kellett várni, akkor Dombó Dávid védte Lovrencsics Gergő távoli kísérletét. Addig a hazaiaktól Tóth Bence és az aktívan futballozó Cseri Tamás tévesztett célt, a vendégeknél pedig Gorriarán járt legközelebb a gólhoz, ám jobblábas tekerése centikkel elkerülte a bal alsó sarkot. A hazai védők között őrlődő Davide Lanzafamét csak elvétve tudták használható labdával megjátszani a vendégek, Varga Roland és Ivan Petrjak a széleken nem tudott a védelem mögé kerülni, nem csoda, ha a mérkőzés nagy részét karba tett kézzel szemlélő Szerhij Rebrov olykor elégedetlenkedve csóválta a fejét, máskor széttárt karokkal értetlenkedett, míg a hazai kispad előtt az eltiltott Kuttor Attilát helyettesítő Tóth László mutatta labdarúgóinak, mit kellene másként csinálniuk – az első félidő eredményével inkább a mezőkövesdiek lehettek elégedettebbek.

A fordulás után igyekezett nagyobb nyomás alá helyezni a hazai védelmet a Fradi, és bár Lovrencsics Gergő, valamint Marcel Heister távoli lövése is fölé szállt, a német szélső védő néhány perccel később Varga Roland remek keresztlabdája után vezetést szerezhetett volna, ám Dombó védte a ziccert. A vendégek a bal oldalon többször is megkeverték a kövesdi védelmet, a hazaiak azonban a hatvanadik perc tájékán kiszabadultak a szorításból. Előbb Sztefan Drazsics bal alsó sarokra tartó lövését ütötte vetődve szögletre Dibusz Dénes, majd Silye Erik bal oldali beadása pattant a lécre. Sőt, egy gyors hazai kontra után Vajda Sándor lábában is ott volt a vezető gól, ám a kapujából remek ütemben kimozduló kapusban elakadt a lövés.

A ferencvárosi labdabirtoklás és a hazai ellentámadások izgalmas hajrát ígértek, negyedórával a vége előtt aztán kevés hiányzott, hogy a zöld-fehérek várják kényelmesebb helyzetből a végjátékot, ám az ukrán légiós középre tekert labdájáról középen az olasz csatár, valamint Varga Roland is lemaradt. Az idő egyre jobban szorította a Fradit, az ukrán szakvezető Bőle Lukácsot, valamint Böde Dánielt is pályára küldte, míg a hazaiak Koszta Márk, valamint André Alves becserélésével jelezték, hogy nem elégednek meg a döntetlennel. Aztán a hajrában még az egy pontot is elvesztették.

Bár a meccs utolsó szakaszában egyik csapat sem tudott igazán nagy ziccert kialakítani, a hosszabbításban egy pillanatra lankadt a mezőkövesdiek figyelme, elfelejtkeztek Ivan Petrjakról, a fürge ukrán passzából pedig a csereként pályára lépő Böde Dániel megszerezte a győztes gólt (0–1). A hazaiaknak csak néhány percük maradt az egyenlítésre, érhetően kitámadtak, a fellazult védelem között pedig a gólpasszt szerző játékos tört volna kapura, Szalai Attila pedig a második sárga lapja árán állította meg. A kiállítás után már csak egy mellé tekert szabadrúgásra maradt idő, így Szerhij Rebrov feledhető mérkőzéssel, de győzelemmel kezdett a Ferencváros kispadján.

NB I, 2018–2019, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 25., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 3–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1765
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Szőts Gergely
2137
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 3–2
Paks, Városi Stadion
Farkas Ádám
600
Mezőkövesd Zsóry–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
4015
Szombathelyi Haladás–MTK 1–2
Szombathely, Haladás Stadion
Karakó Ferenc
4117
A Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést elhalasztották.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 15–4 +11 16
2. Budapest Honvéd 6 5 1 12–5 +7 15
3. MTK Budapest 6 4 1 1 11–9 +2 13
4. Debreceni VSC 6 2 3 1 8–8 0 9
5. Mol Vidi FC 4 2 2 9–2 +7 8
6. Újpest FC 5 1 3 1 5–6 –1 6
7. Paksi FC 6 1 3 2 7–9 –2 6
8. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 5–5 0 5
9. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 5–10 –5 5
10. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 8–12 –4 4
11. Puskás Akadémia FC 6 2 4 7–11 –4 2
12. Kisvárda 6 2 4 2–13 –11 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik