Lanzafame duplázott a Mezőkövesd ellen, őszi bajnok az FTC!

BORBOLA BENCE, HATÁR DÁVIDBORBOLA BENCE, HATÁR DÁVID
Vágólapra másolva!
2018.12.08. 16:50
null
Lanzafame duplázott, a Ferencváros legyőzte a Mezőkövesdet (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában a Ferencváros hazai pályán a duplázó Davide Lanzafame vezetésével 3–2-re legyőzte a Mezőkövesdet, így bebiztosította az őszi bajnoki elsőségét.

 

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Ferencváros–Mezőkövesd 3–2 (Lanzafame 1., 79., Varga R. 88. – 11-esből, ill. Cseri 83. – 11-esből, Vadnai 91.)
Budapest, Groupama Aréna, 7054 néző. Vezette: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS ZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Ezúttal a szélsőjáték hozhatja meg a sikert – írtuk a mérkőzést beharangozó írásunkban.

Mintha ráéreztünk volna: a Ferencváros két, szélről érkező beadás után szerezte az első két gólját, és tartotta otthon a három pontot. A duplázó – ezzel a szezonban már nyolc találatnál járó – Davide Lanzafame és a hazai csapat alaposan bekezdett. A mezőkövesdiek jóformán labdához sem értek, máris hátrányba kerültek, az idény leggyorsabb góljához harminchét másodperc (!) kellett. Egy passz hátra, kettő oldalra, indítás, kényszerítő, beadás, és befejezés (1–0). Az olasz légiós az első mozdulatából gólt szerzett a szombati bajnokin, a szurkolók felállva tapsoltak, elkönyvelték a három pontot, volt, aki megjegyezte:„Ezt a csapatot most beverjük a falba, mint asztalos a százas szöget.”

Nem így lett.

Ha nem lennénk tisztában a Mezőkövesd őszi teljesítményével, összeszedett futballjával, talán még meg is lepődtünk volna, ám így semmi váratlan nem volt abban, hogy a villámgyors gól után sem roppant össze. A vendégek, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy folytatta a játékot, mintha egy percen belül nem kétszer, hanem csak egyszer kellett volna elvégezniük a kezdőrúgást: masszívan védekeztek, ha megszerezték a labdát, türelmesen járatták, ha pedig lehetőség adódott, próbáltak eljutni Dibusz Dénes kapujáig. Az első negyvenöt percben – ha csupán árnyalattal is, de – jobb volt a Ferencváros, ám a fordulás után még inkább kiegyenlítődött a játék. Nem túlzás, ekkor volt olyan két perc, legalább harminc-negyven passz, amikor a hazai gárda játékosai labdához sem értek, márpedig nem sűrűn fordul elő ilyen a Groupama Arénában. Szerhij Rebrov együttese nem ülte meg a gyors gól adta lelki lökést, a játékosok egy-egy párharcnál mintha visszahúzták volna a lábukat, a fordulás után pedig mintha felcserélődtek volna a szerepek: a vendég kövesdiek járatták a labdát, míg a hazaiak kontrákból próbálkoztak. Gólt mégis a Ferencváros szerzett, az ezúttal nem a jobb, hanem a bal oldalról érkező centerezést ismét Davide Lanzafame pofozta a kapuba (2–0), ám aki azt hitte, ekkor végképp vége a mérkőzésnek és a vendégek feladták a csatát, már csak kötelességből akarják letudni a hátralévő perceket, tévedett.

A mezőkövesdiek továbbra is mentek előre, és miután ide-oda adogattak a hazaiak tizenhatosán belül, végül büntetőhöz is jutottak, amit aztán Cseri Tamás (meglehetősen magabiztosan) értékesített (2–1). Pechjükre nem sokkal később a Fradi is tizenegyeshez jutott, amiből Varga Roland vágta a kapuba a labdát (3–1). A ráadás első percében Vadnai Dániel bombagóljával másodszor is szépített a Kövesd (3–2), újabb találat azonban már nem esett – hiába merészkedett fel az FTC kapuja elé az utolsó pillanatokban a vendégek kapusa, Szappanos Péter is.

Szerhij Rebrov együttese – ha nem is könnyen, de – otthon tartotta a három pontot, azonban a mezőkövesdiek igazolták jó hírüket, és alaposan megnehezítették a zöld-fehérek dolgát. Jövő héten következhet a Vidi elleni (szuper)rangadó – a Fradinak azon a meccsen sokkal többet kell nyújtania, ha sikeres szeretne lenni...

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

NB I, 2018–2019, 17. FORDULÓ
DECEMBER 8., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
DVSC–Honvéd 2–0
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
1828
Ferencváros–Mezőkövesd 3–2 Budapest,
Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
7054
Puskás Akadémia–Paks 1–1
Felcsút,
Pancho Aréna
Bognár Tamás
527
DVTK–Kisvárda 1–1
Miskolc,
DVTK Stadion
Berke Balázs
2513
MTK–Haladás 4–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
500
Újpest–Mol Vidi 2–0Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám
1675
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 17 12 3 2 35–13 +22 39
2. Mol Vidi FC 17 9 4 4 28–15 +13 31
3. Budapest Honvéd 17 8 4 5 19–13 +6 28
4. MTK Budapest 17 8 3 6 27–24 +3 27
5. Újpest FC 17 7 6 4 19–12 +7 27
6. Debreceni VSC 17 7 6 4 23–19 +4 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 6 5 25–21 +4 24
8. Paksi FC 17 5 7 5 21–23 –2 22
9. Puskás Akadémia FC 17 5 3 9 19–24 –5 18
10. Diósgyőri VTK 17 3 5 9 16–28 –12 14
11. Kisvárda 17 3 4 10 15–35 –20 13
12. Szombathelyi Haladás 17 2 3 12 13–33 –20 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik