Két gólt lőtt a Debrecen a harmatos Honvédnak

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2018.12.08. 16:45
null
Ez bizony becsusszant... (Fotó: Szabó Miklós)
A Debrecen a vártnál sokkal könnyebben nyert odahaza a vártnál sokkal gyengébben futballozó Honvéd ellen a labdarúgó NB I 17. fordulójában. 


LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Debreceni VSC–Bp. Honvéd 2–0 (Bódi 43., Szécsi M. 78.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1828 néző. V: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az gyorsan kiderült a Nagyerdei Stadionban, hogy viszonylag kevés szurkoló is képes jó hangulatot teremteni. A hivatalos adatok szerint 1828 néző váltott jegyet a DVSC–Budapest Honvéd meccsre, ám a két kapu mögött elhelyezkedő drukkertáborok kitettek magukért, ráadásul mindezt bőségesen a sportszerűség keretein belül maradva. Ebben persze szerepe volt annak is, hogy a kispesti ultrák felütésként közvetlenül a kezdő sípszó előtt megemlékeztek a 2015-ben elhunyt legendás debreceni szurkolóról, Komáromi Gáborról.

Lehet, hogy a miliőnek köszönhető, hogy remek első negyedórát produkáltak a csapatok. A hazaiak voltak aktívabbak, de a piros-feketék sem lazsáltak a pályán, volt iram, akadtak szép megoldások és helyzetek. A legnagyobb lehetőséget Szécsi Márk hagyta ki, s a támadó ezzel komoly vitát akadályozott meg, hiszen Erdős József játékvezető asszisztense intésére les miatt kifelé ítélt szabadrúgást, s bizony ha a debreceni játékos az oldalháló helyett a kapuba lő, háborogtak volna a debreceniek.

Nem volt könnyű helyzetben Supka Attila, hiszen eltiltás miatt hiányzott Tonci Kukoc és Baráth Botond, rajtuk kívül nem számíthatott a hétközi Magyar Kupa-mérkőzésen sérülést szenvedő Danilóra sem, így a kispestiek sem a legerősebb összeállításukban léptek pályára. Az első tizenöt perc után kicsit visszavettek a felek az iramból, azonban még így is élvezhető volt a mérkőzés. Egyre markánsabb lett a Debrecen fölénye, ám úgy tűnt, hogy a Honvéd lehozza kapott gól nélkül az első félidőt. Hogy nem így történt, az Bódi Ádám érdeme, aki parádés szabadrúgással mattolta Gróf Dávidot (1–0).

A vendégegyüttes ezzel lépéskényszerbe került, s a második félidő elején érkezett is David N'Gog és Májer Milán. Mesterük a cserékkel próbálta meg felpörgetni és támadóbb szelleművé alakítani a csapatát, ment is előre becsülettel a fővárosi alakulat, s el is jutott a helyzetekig, de gólt nem tudott szerezni. Az iram azonban újra a találkozó első periódusát idézte, a közönség is élvezte a játékot.

A DVSC nem húzta magára ellenfelét, s nem mondott le a támadások lehetőségéről sem. Bódi Ádám balról érkező szögletei tartották rettegésben a kispestieket, s a kegyelemdöfést is egy balról érkező sarokrúgás adta meg nekik. Ebben mindössze az volt a meglepő, hogy a másik Loki-találat előtt a ballábas Ferenczi János kanyarította kapu elé a labdát, s bár Pávkovics Bence fejesét még hárítani tudta Gróf Dávid, a kipattanót Szécsi Márk belőtte (2–0), s ezzel el is dőlt a három pont sorsa.

A Debrecen ezzel a sikerrel egy pontra megközelítette a harmadik helyen álló Honvédot, s Herczeg András együttese ezzel a produkciójával bizonyította, hogy akár az előzésre is készen áll.

NB I, 2018–2019, 17. FORDULÓ
DECEMBER 8., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
DVSC–Honvéd 2–0
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
1828
Ferencváros–Mezőkövesd 3–2 Budapest,
Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
7054
Puskás Akadémia–Paks 1–1
Felcsút,
Pancho Aréna
Bognár Tamás
527
DVTK–Kisvárda 1–1
Miskolc,
DVTK Stadion
Berke Balázs
2513
MTK–Haladás 4–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
500
Újpest–Mol Vidi 2–0Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám
1675
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 17 12 3 2 35–13 +22 39
2. Mol Vidi FC 17 9 4 4 28–15 +13 31
3. Budapest Honvéd 17 8 4 5 19–13 +6 28
4. MTK Budapest 17 8 3 6 27–24 +3 27
5. Újpest FC 17 7 6 4 19–12 +7 27
6. Debreceni VSC 17 7 6 4 23–19 +4 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 6 5 25–21 +4 24
8. Paksi FC 17 5 7 5 21–23 –2 22
9. Puskás Akadémia FC 17 5 3 9 19–24 –5 18
10. Diósgyőri VTK 17 3 5 9 16–28 –12 14
11. Kisvárda 17 3 4 10 15–35 –20 13
12. Szombathelyi Haladás 17 2 3 12 13–33 –20 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik