NB I: Először feketén futballoztam a Fradi ellen… – Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.21. 10:56
Juhász Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton 94-szeres válogatott védője elárulta, először, még gyermekként hamis igazolással lépett pályára a Ferencváros ellen. Igaz, nem az ő ötlete volt…

– Emlékszik még az első Fradi-meccsére?
– A hivatalosra vagy a nem hivatalosra? – kérdezett vissza Juhász Roland, a zöld-fehérek elleni rangadóra készülő Videoton csapatkapitánya.– Emlékszik még az első Fradi-meccsére?
– A hivatalosra vagy a nem hivatalosra? – kérdezett vissza Juhász Roland, a zöld-fehérek elleni rangadóra készülő Videoton csapatkapitánya.

– Ha már feladta a magas labdát: kezdjük a nem hivatalossal.
– Először feketén futballoztam a Ferencváros ellen. Mentségemre szóljon, hogy gyerekfejjel követtem el ezt a „bűnt”, ráadásul nem én voltam az ötletgazda. Tápiószecsőn fociztam már, de még nem volt igazolásom, amikor a kiemelt bajnokságban versenyeztetett utánpótláscsapat edzője szólt, másnap szeretne betenni a Fradi ellen. Részemről nem volt akadálya, igaz, ez azzal járt, hogy útban a mérkőzésre magolnom kellett annak a srácnak a nevét, a születési évszámát, valamint az édesanyja nevét, akinek a bőrébe bújtam. Ha jól emlékszem, az aznap valamilyen oknál fogva hiányzó Juhász Csaba papírjával játszottam – végül is csak félig hamisan, hiszen a vezetéknév stimmelt... Szerencsére nem buktam le, mert, megfogadva a jó tanácsot, az igazoltatás során hátul álltam, és nem is néztem a bíró szemébe. A meccs kettő kettőre végződött – nagy élmény volt.

MILYEN VOLT AZ ELSŐ HIVATALOS FELLÉPÉSE? VOLT-E ESÉLY ARRA, HOGY A FRADIHOZ IGAZOLJON? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZT KAP A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ INTERJÚBÓL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik