Nagyon megszenvedett az Újpest az Eger ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 16:00
null
Bavon Tshibuabua szerzett vezetést az újpestieknek (Fotó: Fuszek Gábor)
Az NB I 28. fordulójában a ki- és széteső, váratlanul edző nélkül maradó Eger Vácon fogadta az Újpestet, és némi meglepetésre csupán 2–1-es vereséget szenvedett a fővárosi egyesülettől.

MÉRKŐZÉST ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mondjuk meg őszintén, nagyon izgalmas eseményeknek kell történnie az Egri FC bajnokijain az idén tavasszal, ha érdekesebbé válik a mérkőzés, mint az előtte történtek. Megszűnünk, nem szűnünk? Játszunk, sztrájkolunk? Kilakoltatnak, felszámolnak, végrehajtanak? NB III, megye I? Ki az új tulajdonosjelölt, lesz pénze tényleg, lesz-e fizetés? És legvégül: hová lett Mészáros Ferenc, az egriek mestere?

Meglepően bő volt az egri keret, még hét cserére is futotta belőle (a kispadon Horváth Tamás egykori segédedző és Tóth Dénes technikai igazgató ült még), csak éppen a mostanában érthető módon egyre elkeseredettebb Mészáros mester nem foglalt ott helyet. A szakember kétségkívül érdekes utat tett meg az utóbbi években a pécsi feljutástól, majd élvonalbeli sikerektől a zalaegerszegi szakmai igazgatóságon át a hevesi tragikomédiáig. Ez utóbbinak most vetett véget a maga részéről Mészáros, a megbízott edző korábbi segítője, Horváth lett.

EDZŐI NYILATKOZATOK
„Mindenképpen élmény volt számomra ez a mérkőzés, hiszen eddig csak utánpótlásban dolgoztam. Sajnos így alakult a helyzet, ezt a találkozót így kellett teljesítenünk. Természetesen mindenben egyeztettem a vezetőedzővel, Mészáros Ferenccel, de így sikerült túl lennünk ezen a meccsen. Próbáltunk taktikusak lenni, alapvetően lassítani a játékot, ugyanis ha bele mentünk volna egy futó versenybe, akkor hamar kipukkadunk. Próbáltuk a végére nyílttá tenni, és úgy gondolom, hogy a mi helyzetünkben, ez egy győzelemmel felérő vereség volt. A jövő héten, ha megkapjuk az NB II-es licencet, akkor már edzeni is tudunk, engedélyt kapunk rá, és így talán vérmesebb reményeink is lehetnek a további találkozókon" – nyilatkozta az Egri FC megbízott edzője, Horváth Tamás a Sport Televíziónak.
„Úgy gondolom, hogy nyolcvan percig mi voltunk a jobb csapat, de ha az ellenfél kilenc emberrel védekezik, akkor egy kicsit nehézzé válik a dolgod. Valamint, voltak a csapatban olyan emberek, akik nem feltétlen tették rendesen a feladatukat. Aztán sikerült betalálnunk, és vezetéshez jutni, majd jött a második gól is. Ekkor azt hittük, hogy minden rendben van, és jött is a szépítés. Sajnos a kétgólos előnynél nekünk véget ért a mérkőzés, még egyszer ki kell hangsúlyoznom, hogy ha a játékosok nem azt teszik, ami a feladatuk, akkor nem nyerhetünk, bár most szerencsére ez sikerült" – értékelte a mérkőzést az Újpest ideiglenesen kinevezett edzője, Marc Lelievre.

Nem nagy utat kellett volna viszont megtenniük Vácig az újpesti szurkolóknak, de így is csak pártucatnyian kísérték el a lila-fehér legénységet, a várható gólzáporos győzelem ellenére is. Az Eger meglepően jól tartotta magát, fegyelmezetten védekezett, egészen a 24. percig, amikor Bavon Tshibuabua mattolta Alessandro Iandoli beadása és a középső védők borzalmas helyezkedése után: 0–1.

Nem sokkal a félidő vége előtt a lelátón frappánsan összefoglalták az egri tavaszt, és a szünetig még hátralévő eseményeket: keservesen, szívet tépően felzokogott egy csecsemő.

A fordulás után a labda is csatlakozott olykor hozzá, de maradjunk annyiban, hogy küzdött az újabb gólokért az Újpest, de az egri védelem és Sztankó Gábor fogcsikorgatva harcolt, a kispadról pedig újabb és újabb harcosokat vetettek be a csatába.

Úgy gondoltuk a 72. percben, hogy végleg eldőlt a mérkőzés (na jó, igazából már hetekkel ezelőtt eldőlt), amikor Simon Krisztián a korábbiakhoz képest meglepően nagy gólt lőtt (0–2), de egy formás egri akció fénypontjaként nem sokra rá az agilis Horváth Zoltán szépíteni tudott (1–2).

Sőt nem sokra rá a megszeppent újpesti védelem asszisztálása mellett Marko Vidovics és Horváth is kihagyott egy-egy ziccer, de a szépítésre már nem maradt ereje a „házigazdának".

Becsületesen, férfiasan helytállt az Eger, edző, edzés és pénz nélkül is – azért ezen el kell gondolkodnia mindenkinek Újpesten, játékosnak, vezetőnek, szurkolónak egyaránt...

MÉRKŐZÉST ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
EGRI FC–ÚJPEST FC 1
–2 (Horváth Z. 77., ill. Tshibuabua 24., Simon K. 72.)


NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFC 1–0
Oláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC 1–2 Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi 2–1
Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano (TV: m1)
Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 27 17 7 3 53–29 +24 58
2. Videoton FC 28 15 6 7 46–21 +25 51
3. MTK Budapest 28 14 6 8 40–28 +12 48
4. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
5. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
6. Ferencváros 28 12 9 7 46–32 +14 45
7. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
8. Haladás 28 10 10 8 34–26 +8 40
9. Újpest FC 28 10 8 10 39–41 –2 38
10. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 28 9 6 13 32–36 –4 33
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 28 7 6 15 25–44 –19 27
15. Siófok 28 6 4 18 30–60 –30 22
16. Egri FC 28 3 6 19 23–61 –38 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik