Nagyon fontos győzelmet aratott a Diósgyőr

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2018.05.19. 16:50
null
Ízelítő a diósgyőri ütközetből (Fotó: Meder István)
A Paks öngólt vétett, de a Lipták kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozó DVTK így is otthon tartotta a három pontot a labdarúgó NB I 31. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC 1–0 (Bartha 26. – öngól)
Miskolc,
DVTK Stadion, 4036 néző. Vezette: Szőts
Kiállítva: Lipták (34., Diósgyőr)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Hová, merre Diósgyőr?

A DVTK a harmincadik játéknap után kiesést jelentő pozícióba lavírozta magát, hiszen zsinórban hat vereséget szenvedett. A csapat előtt álló három összecsapás sem ígérkezett könnyed kis játszadozásnak (Paks, Ferencváros, Videoton), így aztán csak a legvérmesebbek reménykedtek a bennmaradás kiharcolásában.

A Paks ellen egyetlen eredmény tarthatta életben a pislákoló reményeket, a három pont megszerzése. Csakhogy a jelenlegi bajnokságban a Paks már kétszer is (Debrecenben 4–2, Pakson 2–1) eltángálta a piros-fehér gárdát, kedvenc ellenfélnek tehát semmiképpen sem lehetett nevezni Csertői Aurél vezetőedző alakulatát.

Fernando Fernández okozott kis meglepetést az összeállítással, a kezdőbe vezényelte a huszonnégy perces élvonalbeli múlttal rendelkező Bárdos Bencét, és ezúttal hazai környezetben is a csapatba állította a tizenkilenc éves Varga Józsefet, ráadásul bizalmat szavazott a hetek óta mellőzött Florent Hasani számára is. A diósgyőriek azonnal magukhoz ragadták az irányítást, a Paks azonban szervezetten védekezett. Gólt mégis a DVTK szerzett (1–0), igaz, hatékony paksi segítséggel, ám az ünneplést a 35. perctől felváltotta a tüntetés, Szőts Gergely játékvezető ugyanis kiállította Lipták Zoltán csapatkapitányt, aki ugyan a vállával találkozott Hahn Jánossal, de túlzás volt az esetet szándékos szabálytalanságnak minősíteni.

A spanyol edző két perccel a második félidő kezdete után cserélt, Dejan Karan került a védelem tengelyébe, Kocsis Gergő pedig visszatérhetett eredeti helyére. Tíz emberrel korántsem támadott nagy erőkkel és vehemensen a Diósgyőr, igyekezett inkább megbecsülni a labdát. A piros-fehérek érthetően óvatosabbá váltak, mindenképpen szerették volna megőrizni előnyüket. Csakhogy a DVTK a megszerzett labdákat gyorsan el is veszítette, így folyamatosan érződött, a Paks egyenlíthet.

Ez végül nem következett be, a DVTK tíz hét után ismét győzelemnek örülhetett. Ezúttal teljesítette a kötelező házi feladatot, és elkerült a kiesést jelentő helyről. A remény tovább él, tény viszont, hogy a neheze majd csak most következik!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 31. FORDULÓ
MÁJUS 19., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Videoton FC 0–3
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–2 Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
Balmazújváros–Debreceni VSC 4–0
Balmazújváros, Városi Stadion
Kassai Viktor
Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionSzőts Gergely
Haladás–Újpest FC 1–1
Szombathely,Haladás Stadion Erdős József
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–1
Budapest, Bozsik József Stadion Farkas Ádám
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 31 19 8 4 62–26 +36 65
2. Ferencvárosi TC 31 17 11 3 62–28 +34 62
3. Budapest Honvéd 31 12 8 11 47–50 –3 44
4. Debreceni VSC 31 12 7 12 51–44 +7 43
5. Újpest FC 31 10 13 8 38–37 +1 43
6. Paksi FC 31 11 9 11 43–46 –3 42
7. Puskás Akadémia FC 31 10 9 12 39–45 –6 39
8. Mezőkövesd Zsóry FC 31 9 10 12 35–50 –15 37
9. Szombathelyi Haladás 31 10 5 16 34–49 –15 35
10. Diósgyőri VTK 31 9 6 16 42–48 –6 33
11. Balmazújváros 31 7 11 13 35–43 –8 32
12. Vasas FC 31 8 7 16 36–58 –22 31
Legfrissebb hírek

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
20 perce

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
4 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
13 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
14 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53

A ZTE látványos futballja nem vezetett eredményre, harmadszor is kikapott az idényben a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:26

Súlyosan megsérült a DVTK fiatal védője, a klub hírt adott az állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 19:30
Ezek is érdekelhetik