NB I: A Vasas nem véletlenül vezeti a mezőnyt – Oenning

Vágólapra másolva!
2016.09.11. 13:30
A labdarúgó NB I 8. fordulója után néhány edzői véleményt, így például a diósgyőri Horváth Ferenc vagy a ferencvárosi Thomas Doll nyilatkozatát már idéztük, de most lássuk a többi trénert is, hogyan értékelték a látottakat – mestermérlegek!

VIDEOTON–HALADÁS 3–0VIDEOTON–HALADÁS 3–0

HENNING BERG, a Videoton FC vezetőedzője: A Haladásnak volt néhány gólszerzési lehetősége, Kovácsik Ádámnak a meccs elején bravúrt kellett bemutatnia, és arról se feledkezzünk meg, hogy egy-nullás vezetésünknél a Haladás kapufát rúgott. Mégis úgy érzem, mi voltunk a jobbak, és a második félidei jó teljesítményünknek köszönhetően megérdemelten nyertünk. Most több játékosunk van, mint a nyáron, de elnézve a szoros programunkat, szükség is van a bő keretre. Hogy jelentős versenyhelyzet van, az jó a Videotonnak és jó a játékosoknak is. Azt persze elfogadom, hogy egy-két futballista csalódott, ha nem kerül a csapatba, de aki a Videotonhoz igazol, nem lehet biztos abban, hogy minden meccsen játszik. Ezúttal alighanem Juhász Roland volt a mezőny legjobbja, akinek volt már néhány jó meccse védekező középpályásként. Most már az első félidőben is fontos volt a magabiztossága, a szünet után pedig rengeteget tett a győzelmünkért. Jó volt látni, hogy a támadásokból is kivette a részét, illetve azt is, ahogy a csapat élére állt. Igazi vezér volt!

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Meg kell jegyeznem, ha az első tíz percben gólt szerzünk – amire meg is volt a lehetőségünk –, más lett volna a mérkőzés menete. Mi több, Polgár Kristóf helyzeténél egyenlíthettünk volna, néhány centiméteren múlt. Király Gábornak sajnos kiújult a combizomsérülése. Ez nyilván nem jött jól, mint ahogyan az sem, hogy Gaál Bálintra és Németh Márióra sem számíthattam. Annak örülök, hogy fiataljaink megint bizonyították, lehet rájuk számítani – ezúttal is két 1999-es születésű játékos állt be, Dombi Gergő az első NB I-es meccsét játszotta. Tóth Máté beállása is jól sült el: több labdát is szerzett, amivel elindulhattunk az ellenfél kapuja felé. Mindent összevetve úgy érzem, hogy a három-nullás végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét.

VASAS–PAKS 1–0

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Tudtam, hogy csapatunk valamiért a Paks ellen nehezebben játszott korábban. A héten különleges edzéseket végeztünk, és ez eredményre vezetett. A második félidőben kissé szétesett a játékunk, s mivel nem szereztük meg a második gólt, a mérkőzés végéig kellett küzdenünk, hogy megőrizzük az előnyünket. Ám két-három perctől eltekintve elégedett vagyok a játékosok teljesítményével. Nem véletlenül vezetjük a mezőnyt, de a mérkőzéseken inkább gondolkodom, figyelek, melyik játékelemen, szerkezeten lehetne javítani – reagált a szakember arra a felvetésre, hogy nagyon visszafogott a csapata meccsein. – Azért jó érzés, hogy az első helyen állunk

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Egyértelmű, paksi edzői munkám alatt ez a legnehezebb szezon. Talán az első félidő végén látott jelenet mindent megmagyaráz. Nehéz helyzetünkben hat méterről még az üres kapuba sem vagyunk képesek betalálni, továbbá ezúttal sem kaptunk meg egy tizenegyest, pedig a Vasas védője kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül. Sok mindenen nem tudok változtatni, a keretünk teljes, mindenki hadra fogható, mindenki itt is volt a mérkőzésen, de a pontatlanság javításán csak a játékosok tudnának segíteni.


DVSC–ÚJPEST 2–1


LEONEL PONTES, a DVSC vezetőedzője: – Nagyszerűen küzdött a csapat, látszott, hogy keményen dolgoztunk az elmúlt három hétben, ennek tudható be, hogy a hajrára egy kicsit talán el is fáradtunk. Persze, érett, erős, hosszú ideje együtt játszó csapat volt az ellenfelünk. Nem szeretek egyénileg értékelni, de az biztos, hogy a most igazolt játékosaink minőséget és tapasztalatot hoztak. Velük sem tudtunk végig fölényben lenni, de kontrolláltuk a meccset. Köszönöm azoknak a szurkolóknak, akik most kijöttek a meccsre, s mindent megteszünk azért, hogy még többen legyenek a lelátókon.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Minden vereség fáj. Azt el kell ismerni, hogy a Debrecen jól játszott, mégis úgy érzem, hogy odaadtuk a győzelmet a hazaiaknak. Az első félidőben energia, tűz nélkül futballoztunk, nem tetszett a játékosok hozzáállása. A második félidőben megmutattuk, hogy mit tudunk, a végén sokat dolgoztunk az egyenlítésért, két csatárral futballoztunk, megvoltak a lehetőségeink, ám valami hiányzott ahhoz, hogy pontot szerezzünk.

MEZŐKÖVESD–BP. HONVÉD 3–1

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Picit kapkodóan kezdtünk, lassan járattuk a labdát. A vendégek gólja után próbáltuk rendezni a sorokat, igyekeztem megnyugtatni a labdarúgóimat, kértem, hogy bátrabban játsszanak. A szünetben felhívtam a figyelmüket a hibáinkra, az ellenfél gyengéire, a csapat pedig megfogadta a tanácsomat, és hátrányban sem esett össze. A legutóbbi fordulókban Tomás Tujvel olykor bravúrral segítette a csapatot, máskor viszont benne volt a kapott gólokban. Dombó Dávid az elmúlt szezonban sokat tett azért, hogy feljussunk az élvonalba, úgy döntöttünk, hogy megérdemli a bizalmat, és nem is okozott csalódást. A nyáron későn állt össze a keret, s a háromhetes bajnoki szünetben sem tudtuk behozni a hátrányt az évek óta együtt játszó csapatokkal szemben. A játékosok becsülettel teszik a dolgukat, minden tőlük telhetőt megtesznek, és öröm látni, hogy azok sem sértődnek meg, akik hosszabb-rövidebb ideig a kispadra kerülnek.

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Mi irányítottuk a meccset, mégis kikaptunk, ezt nem tudom elhinni. Djordje Kamber és Balázs Zsolt hatalmas helyzetet hibázott el, így kettő-nulla helyett egyenlített az ellenfél, amelyet mi segítettünk fel a padlóról. A végén már a veszélyes helyzetekkel is adósak maradtunk, az ellenfél kapusának bravúrt sem kellett bemutatnia. Pedig ezt a meccset egyszerűen nem lett volna szabad elvesztenünk. Borzalmas érzés, hogy az ellenfél egyszer jut el a kapunkig, és máris gólt szerez. Mindenki hibázott, a védők is, a támadók is, de nagyon bosszantó, hogy hiába szerződtettünk csatárokat az utóbbi hetekben, megint csak helyzetekig jutottunk. Ugyanakkor a vereségben én is vastagon benne vagyok, hiszen én jelöltem ki a kezdőt és a cseréket. Meg kell néznem a szabálykönyvet, eddig azt hittem, a tizenhatoson belüli kezezésért büntető jár, de lehet, én tudom rosszul. A hazaiak vezető gólja után lassított felvételben mozogtak a mezőkövesdiek, mégis csak három perc volt a hosszabbítás. Persze nem emiatt kaptunk ki, csak magunkat okolhatjuk érte.

MTK–FTC 2–1

TEODORU VASZILISZ, az MTK vezetőedzője: – Az első félidőben rendkívül fegyelmezetten, taktikusan futballoztunk, ellenfelünknek nem is volt jelentős helyzete. A második félidőben nem tudtunk annyira összeszedettek lenni, benne volt a levegőben az egyenlítés. Aztán jött a szerencsefaktor, de ilyen a futball, korábban tíz helyzetből sem találtunk be, most kettőből kétszer voltunk eredményesek.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Nehéz napokat élünk át, nem vagyunk kellően megfontoltak a játékhoz. A játékosaim mindent beleadtak, sokan azonban még nincsenek jó formában, és mindent erőből igyekeznek megoldani, ezért nem nagyon tudunk tiszta helyzeteket kialakítani. Ráadásul a védekezésünkön még javítanunk kell, mert túlságosan sok gólt kapunk. Sok munka vár ránk.

GYIRMÓT–DVTK 1–0

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – Végig uraltuk a mérkőzést, jól játszottunk, már a tizedik percben vezethettünk volna akár két góllal is. A mi helyzetünkben minden győzelem sokat ér, természetesen ez is. Hét helyen megváltozott a legutóbbi fordulóhoz képest a kezdő tizenegyünk, és szinte új csapatot építettünk. Az új emberekkel egyértelműen stabilabb lett a védelmünk. Ami eddig nem jött össze, az most igen, és végre három pontot szereztünk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy két fiatal is kezdett, így tudtunk sikeresek lenni. Kiélezett a verseny a tizenkét csapat között. Tudtuk, hogy az ilyen mérkőzésekre, mint a Diósgyőr elleni, nagyon oda kell figyelnünk, és boldogok vagyunk, hogy nyertünk.

HORVÁTH Ferenc, a Diósgyőr vezetőedzője: – Nem szeretnék mentségeket keresni, de… Elek Ákos a szállodában lett rosszul, aztán Oláh Bálintról kellett „levenni” a mezt, vagyis kétszer kellett átszerveznem a csapatot. Olyan mérkőzést veszítettünk el, amelyet mindenképpen meg akartunk nyerni. Nyilván lehet pozitívumot is találni, igaz, egy vereség után ez sohasem könnyű. Hatalmas probléma, hogy nem szerzünk gólt. Sürgősen találnunk kell egy, de inkább több futballistát, aki az ellenfél kapuja előtt kíméletlenül kihasználja a lehetőségeket.

NB I, 2016–2017, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 10., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton–Haladás 3–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Mezőkövesd–Honvéd 3–1Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
Gyirmót FC Győr–DVTK 1–0
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionAndó-Szabó Sándor
Vasas–Paks 1–0
Budapest, Illovszky Rudolf StadionVad II István
DVSC–Újpest 2–1Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
MTK–Ferencváros 2–1Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionKarakó Ferenc
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 8 6 1 1 12– 5 +7 19
2. Ferencvárosi TC 8 4 2 2 15– 9 +6 14
3. Szombathelyi Haladás 8 4 2 2 12–10 +2 14
4. Videoton FC 8 4 1 3 17– 7 +10 13
5. Újpest FC 8 4 1 3 9– 7 +2 13
6. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10– 8 +2 11
7. Debreceni VSC 8 3 2 3 11–12 –1 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 3 3 9–11 –2 9
9. MTK Budapest 8 2 3 3 4– 6 –2 9
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 9–18 –9 7
11. Paksi FC 8 1 3 4 6–11 –5 6
12. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 4–14 –10 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik