Sokáig tartotta magát az Újpest, aztán jött Böde Dániel…

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.10.21. 15:20
null
Böde Dániel győztes gólt ünnepelhetett az Újpest ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Böde Dániel hajrábeli gólja döntött a házigazda Ferencváros javára az Újpest elleni 222. derbin a labdarúgó NB I 13. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

FERENCVÁROS–ÚJPEST 1–0 (Böde 83.)
Budapest, Groupama Aréna, 14 114 néző. V: Iványi Zoltán

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ezúttal sem bízott semmit a véletlenre Nebojsa Vignjevics, az Újpest szerb vezetőedzője: a korábban a Fradi elleni idegenbeli mérkőzéseken bevált taktikával küldte pályára csapatát a Groupama Arénában. Ez pedig azt jelentette, hogy meghagyta a 4–4–2-es hadrendet, így lezárva az oldalvonal melletti területeket a gyors hazai támadók, Lovrencsics Gergő és Amadou Moutari előtt, s igaz, hogy Nagy Dánielt csatárként szerepeltette, de a korábban a Fradiban is futballozó labdarúgónak szabad mozgást engedélyezett. Éppen a játékos gyakori helyzetváltoztatásainak tudható be, hogy a félidő elején megbomlott, elbizonytalanodott a hazaiak védekezése.

S nem csak a labdaszerzéssel akadtak gondjai a Ferencvárosnak, hanem a támadások vezetésével, megindításával is, ugyanis a vendégek már a hazai tizenhatos előtt megkezdték a védekezést, magyarán honi pályán szokatlan módon a labda mielőbbi visszaszerzésére koncentráltak Novothny Somáék. Persze a letámadások csak az együttes mozgás során lehettek hatékonyak, ezért a középpályások, Windecker József és társai a lehető legközelebb tolódtak a csatárokhoz, és a leszűkített területek miatt csak előreívelésekkel próbálkozott a Ferencváros. Hiába, mert Böde Dániel felé feleslegesen érkeztek a labdák, a válogatott csatár csak elvétve került ki győztesen a Litauszki Róbert és Pávkovics Bence elleni párharcokból.

Az Újpest akarata érvényesült, így ritkán forgott veszélyben Filip Pajovics kapuja, némi izgalmat csupán a hazai szabadrúgások és szögletek jelentettek. A lila-fehérek kapusának első vetődésére a 27. percig vártak a zöld-fehér hívek, s az eset után mintha ráérzett volna a Fradi, miként kellett volna futballozni a vendégek ellen. Ekkor már az eltiltott Thomas Doll vezetőedzőt helyettesítő Máté Csaba is előlépett a kispad árnyékából, a csapat pedig előremerészkedett. Tehette, mert az újpesti letámadások mindössze a félidő derekáig tartottak, vélhetően mert elfáradtak. Akarati tényezők terén egyik gárdával sem volt gond, ám a nagyobb színvonal elmaradása sokkal inkább számon kérhető a játékosokon.

A szünet után Máté Csaba pályára küldte Leandrót, akiről tudvalevő, hogy az átlagnál magasabb a játékintelligenciája, s egy-két lövés, pontos oldalpassz, indítás jelezte is a különbséget közte és a lecserélt Sztefan Szpirovszki között. Noha a hangulatra nem lehetett panasz, az első igazán izgalmas jelenetre mégis a 65. percig kellett várni, akkor Fernando Gorriarán életerős lövése nyomán Filip Pajovics ütötte el a labdát bravúrral a felső sarok elől.

Szinte varázsütésre megváltozott a meccs, fokozódott az iram, ezzel együtt nőtt az izgalom, sajnos azonban szaporodtak a bosszantó, ügyetlenségekből adódó hibák is. Mert hiába a gyorsaság, ha a labdaátvétel, a cselezés már gondot okoz az egyébként jól kereső futballistáknak.

S amikor már mindenki azt hitte, döntetlennel ér véget a szinte helyzetek nélküli derbi, érkezett Böde Dániel, és gondoskodott arról, hogy felrobbanjon a stadion. A 83. percig a védők szorításában küzdő csatár ugyanis egy egyszerű, de mégis látványos fejessel megszerezte a vezetést, hatalmas örömet szerezve a Fradi-tábornak (1–0).

Összességében elmondható, hogy sokáig hiába futballozott szervezettebben, taktikusabban az Újpest, a derbit mégis a hajrában a sikert jobban akaró Ferencváros nyerte – a játék koreográfiáját, a fegyelmezettséget tekintve teljesen megérdemelten.

NB I, 2017–2018, 13. FORDULÓ
OKTÓBER 21., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paks–Mezőkövesd 1–1
Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
800
Ferencváros–Újpest 1–0
Budapest, Groupama Aréna
Iványi Zoltán
14 114
Videoton–Puskás Akadémia 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
1000
Vasas–Balmazújváros 1–2
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
1034
DVSC–Haladás 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
6028
DVTK–Honvéd 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Szabó Zsolt
4500
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 13 8 4 1 27–14 +13 28
2. Ferencvárosi TC 13 7 5 1 27–13 +14 26
3. Debreceni VSC 13 6 4 3 20–10 +10 22
4. Vasas FC 13 6 1 6 19–23 –4 19
5. Budapest Honvéd 13 5 4 4 21–22 –1 19
6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 24–23 +1 18
7. Paksi FC 13 4 6 3 20–20 0 18
8. Puskás Akadémia FC 13 4 3 6 17–21 –4 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 16–17 –1 15
10. Szombathelyi Haladás 13 3 2 8 11–24 –13 11
11. Balmazújváros 13 2 4 7 16–19 –3 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 13 2 4 7 15–27 –12 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik