Nyerhetett volna a Haladás ellen, bosszankodhat a Loki

Vágólapra másolva!
2017.10.21. 15:22
null
Tabakovic foghatta a fejét, óriási ziccert hagyott ki a végén (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Az első játékrészben a Haladás, a másodikban a Debrecen alakított ki több helyzetet – ha ezt nézzük, igazságos döntetlen született a Nagyerdei Stadionban az NB I 13. fordulójában rendezett mérkőzésen. A 2000-es születésű Kiss Tamás góljával már három perc után vezetett a vasi alakulat, ám Haris Tabakovic a második játékrészben egyenlített. Nem sokkal később a bosnyák-svájci támadó három pontot érő gólt lőhetett volna, de sem ő, sem csapattársai nem tudták begyötörni a második hajdúsági gólt.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

Debrecen–Haladás 1–1 (Tabakovic 68., ill. Kiss T. 3.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion. 6028 néző. Vezette: Erdős József

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

„Hajrá, Hali! Hajrá, Hali!” – zúgott a vendégszektorból.

Mármint a kispestieknek fenntartott lelátórészből. A piros-feketék hívei közül ugyanis mintegy negyvenen befutottak már a Diósgyőr–Honvédot „felvezető" Debrecen–Haladás bajnoki kezdetére, és tekintettel a szombathelyiekkel ápolt baráti viszonyra, nyomban nekiálltak a vasi brigádot éltetni.



Három percnél tovább nem is kellett várniuk arra, hogy örülhessenek: a David Williams sérülése miatt a kezdő tizenegybe kerülő Medgyes Zoltán tálcán kínálta fel a gólszerzési lehetőséget Kiss Tamásnak, és a csupán tizenhat esztendős középpályás úgy lőtte ki a nála kétszer annyi idős Nagy Sándor által őrzött kapu jobb oldalát, ahogyan az a nagykönyvben – vagy esetében inkább a tankönyvben – meg van írva.

Nyomban rákapcsolt a Loki, Király Gábor hol jobbra, hol balra dőlt, hogy vetődve hárítson – a házigazdák nem voltak tekintettel az egyébként Debrecenben is szívesen látott kapus korára, a félidő első felében jóformán kétpercenként tornáztatták meg.

A 42. életévében járó Hali-ikon becsületére váljon, hogy állta a sarat, s magabiztosan tette a dolgát. Határozottsága átragadt a társaira is, a javarészt fiatalokból álló szombathelyiek gyors és időnként látványos kontrákkal enyhítettek a rájuk nehezedő nyomáson. Más kérdés, hogy így sem tudták növelni az előnyüket. A szünetig azért megtartották.

Az első játékrész hajrájában Kiss Tamással összefejelő, az öltözőfolyosóra szédelegve besétáló (mint utóbb kiderült, agyrázkódást szenvedő) Sós Bence nem tudta folytatni a játékot. Justin Mengolo teljesítményével ugyanakkor Herczeg András lehetett elégedetlen, ezért a második felvonásban már a sérüléséből épphogy felépülő Könyves Norbert és Haris Tabakovic is azon volt, hogy mihamarabb egyenlítsen a – meghúzódó Szatmári Csabát ugyancsak korán, már az 56. percben elveszítő – DVSC.

A bosnyák-svájci támadó meg is tette, amit megkövetelt a hazai drukkerhad: a 68. percben betalált a kapuba. Naná, hogy rákapcsoltak a piros-fehérek, úgy megnyomták a mérkőzés végét, mint az elejét, s esélyüket növelte, hogy a 85. percben a vádlisérülést szenvedő Király Gábornak is el kellett hagynia a pályát, ám miután Haris Tabakovic elpuskázta a mérkőzés legnagyobb ziccerét, maradt a döntetlen.

Vereséget egyik csapat sem érdemelt – de talán győzelmet sem.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 13. FORDULÓ
OKTÓBER 21., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paks–Mezőkövesd 1–1
Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
800
Ferencváros–Újpest 1–0
Budapest, Groupama Aréna
Iványi Zoltán
14 114
Videoton–Puskás Akadémia 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
1000
Vasas–Balmazújváros 1–2
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
1034
DVSC–Haladás 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
6028
DVTK–Honvéd 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Szabó Zsolt
4500
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 13 8 4 1 27–14 +13 28
2. Ferencvárosi TC 13 7 5 1 27–13 +14 26
3. Debreceni VSC 13 6 4 3 20–10 +10 22
4. Vasas FC 13 6 1 6 19–23 –4 19
5. Budapest Honvéd 13 5 4 4 21–22 –1 19
6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 24–23 +1 18
7. Paksi FC 13 4 6 3 20–20 0 18
8. Puskás Akadémia FC 13 4 3 6 17–21 –4 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 16–17 –1 15
10. Szombathelyi Haladás 13 3 2 8 11–24 –13 11
11. Balmazújváros 13 2 4 7 16–19 –3 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 13 2 4 7 15–27 –12 10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik