Moniz nélkül sem jobb a Fradi, kikapott Újpesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.04. 17:55
null
Tömegjelenet a Ferencváros kapuja előtt (Fotók: Mirkó István)
A Ferencváros–Újpest mérkőzésen, a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán nem esett gól, a visszavágón is csak egy: mivel ezt a lila-fehérek szerezték Dusan Vasziljevics révén, ők mentek tovább a sorozatban. Nem segített tehát az edzőváltás a Fradin, a Ricardo Monizt ideiglenesen váltó Máté Csaba vereséggel debütált vezetőedzőként a csapat kispadján.
Hosszú forró télre lehet számítani az Üllői úton – írtuk a hétvégén, miután a Ferencváros kikapott odahaza a Pécstől. Nos, ezúttal félsikerrel tippeltünk, mert Ricardo Monizt még a bajnokság vége előtt elküldték, és mint Leonardo szavaiból kiderült, a csapatjáték mellett a fizetések utalása is akadozott, bár ezt Orosz Pál vezérigazgató később cáfolta. Az idei két hátralévő mérkőzésre Máté Csabát bízták meg a vezetőedzői teendők ellátásával, de természetesen azonnal beindult a pletykamalom, amely többnyire külföldi neveket vetett ki eddig magából, Georges Leekenstől Ton du Chatinier-n át egészen Lothar Matthäusig. Ráadásul a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a hazai gól nélküli döntetlen után kellett elutazniuk a visszavágóra zöld-fehéreknek, ilyen előzmények után nem éppen kimagasló továbbjutási esélyekkel.


Az „odavágón” nem láthattunk sok helyzetet, de a visszavágón az első negyedóra négyet is hozott: előbb Böde Dániel döngette meg a bal oldali kapufát, aztán Ulysse Diallo fejelt a léc fölé az ötösről, tiszta helyzetből, majd Simon Krisztián és Dusan Vasziljevics ziccereit védte Jova Levente.

Alaposan kitettek magukért a lila-fehér szurkolók, a gyengébb kezdés után pedig szép lassan átvette az irányítást a pályán csapatuk, csak éppen helyzetig nem jutott. Az első fél óra táján újabb nevet írhattunk a maródiak közé (a hazaiaktól heten, a vendégektől hatan hagyták ki a derbit egészségügyi okok miatt), Somáliát, akit Gerson váltott.

Az első félidő vége felé egyre monotonabbá vált a mérkőzés, de így is vezetést szerezhettek volna a lila-fehérek, ám Vasziljevics elhibázta második helyzetét is. Meglehetősen feszült hangulatban tértek pihenőre a felek, mert Böde gólhelyzetben nagyot esett az összezáró Pierre-Yves Ngawa, Litauszki Róbert kettős között, Kassai Viktor azonban nem ítélt büntetőt.

A fordulást követően is lüktető maradt a játék, és továbbra is láthattunk veszélyes lövéseket és ígéretes támadásokat, még ha ezek nem is csúcsosodtak ki helyzetekben. Egy váratlan ellentámadásból végül az Újpest szerzett vezetést: Loic Nego szépen adott be első elfutása végén, Dusan Vasziljevics pedig harmadik gólhelyzetét már nem puskázta el: 1–0!

Újpesti játékosok a reklámtáblákon és a hálón
Újpesti játékosok a reklámtáblákon és a hálón

Még élénkebben támadott a Fradi, középtávoli lövései azonban távolról sem voltak pontosak, így különösebb izgalmak nélkül teltek a hajrá percei, mert a hazaiak teljes erővel „ráfeküdtek” az eredmény tartására.

A ráadás harmadik percében mégis továbbjuthatott volna a vendégcsapat, de Busai Attila lövését blokkolta Juanan: ősi riválisán át jutott tovább a Magyar Kupában az Újpest, valami nagyon elromlott a Ferencvárosnál, és ezen Moniz elküldése sem segített rövid távon.

„Fizikailag és fejben is nagyon nehéz mérkőzés volt, akadtak rossz perceink, de fantasztikus szurkolótáborunk segített ezeket átvészelni. A második félidőben jobban játszottunk, és a két mérkőzés alapján megérdemelten jutottunk tovább” – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek a mérkőzés után.

A Fradinál hétfőn még érződött a fejekben Ricardo Moniz távozása

„Nem mentette meg a szezont, de kozmetikázta az eredményeket ez a siker”

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Újpest FC–Ferencváros 1–0
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 5.850 néző: V: Kassai V.
ÚJPEST: Balajcza – Nego, Ngawa, Juanan, Litauszki – Simon K. (Tshibuabua, 77.), Sztaniszavljevics, Vasziljevics (Szankovics, 87.), Balogh B., Suljic (Lázár, 90.) – Kabát. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
A kispadon: Dmitrovics (k), Eninful, Ligot, Chema Antón
FTC: Jova – Jovanovics, Mateos, Gyömbér, Somália (Gerson, 30.) – Csukics, Busai – Jenner, Böde, Ionescu – Diallo. Megbízott vezetőedző: Máté Csaba
A kispadon: Rigó (k), Otten, Bönig, Valpoort, Tuijp, Kovács K.
Gólszerző:
Vasziljevics (71.)

Továbbjutott: az Újpest, 1–0-s összesítéssel

A NEGYEDDÖNTŐ MEZŐNYE
DVSC-Teva
DVTK
Győri ETO
Lombard Pápa
MTK
Nyíregyháza
PMFC
Újpest

PERCRŐL PERCRE

A TÖBBI MAI MAGYAR KUPA-MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

90. PERC MATEOS A KAPU MELLÉ KANALAZ AZ ÖTÖS JOBB OLDALÁTÓL, BEDOB EGY MŰESÉST, AZTÁN VÉGE: NYERT ÉS TOVÁBBMENT AZ ÚJPEST, MONIZ NÉLKÜL SEM GYŐZÖTT A FRADI!

90. perc David Mateos Ramajo
reklamál, sárga.

90. perc HIHETETLEN!
Gyömbér Busai elé csúsztat, aki ballal lő az ötös bal sarka elől, Juanan azonban blokkol. "Mérkőzéslabda"!

90. perc
Suljic le, Lázár Bence váltja.

Három perc a ráadás.

89. perc
Suljic becsapja Gersont a balon, de aztán javít a brazil védő.

87. perc
Vasziljevics elönzőzik egy helyzetet, majd átadja helyét Bojan Szankovicsnak.

81. perc
Mateos 25 méteres, jobbal elvégzett szabadrúgása is a léc fölött hagyja el.

78. perc
Erősít a Fradi, előbb Jenner szabadrúgását tolja ki a léc alól Balajcza, majd Diallo trafál nem sokkal a kapu mellé középtávolról.

77. perc Bavon Tshibuabua váltja.

76. perc Simon Krisztián kap sárgát, Jovanovicot buktatta, majd leballag a pályáról...

73. perc Mateos Kabátra rúgja a labdát a 16-oson, de messze pattan a csatárról.

Hosszabbítás nem lesz, a Fradi első kapott gólja ez az MK-ban.

71. PERC VEZET AZ ÚJPEST, VASZILJEVICS! Loic Nego először megy el igazán szépen a balon, ballal középre kanyarint, érkezik Dusan Vasziljevics, és az ötösről a jobb alsóba fejel, Jovanovicot elsodorva a levegőben. 1–0!

7

0. perc Böde lefordul Litauszkiról, és ballal a jobb alsó felé lő 15-ről, de Balajcza ezt is védi.

68. perc Gerson
kap sárgát Suljic felrúgásáért.

67. perc Balajcza védi Böde 15 méteres, jobblábas, félmagas lövését a jobb sarok előtt, majd lekapja Jenner bal oldali kornerét is.

61. perc
Jova elkapja az ötösön Suljic bal oldali beívelését Simon elől, majd kiejti, de szerencsére erre senki sem számít, rávetődik.

58. perc
A ravasz Litauszki kifejeli Jova öléből a labdát, ezt nem szabad, szabadrúgás kifelé az ötösről.

54. perc
Vasziljevics indítja Suljicot a balon, a beadást levadássza Simon fejéről Jova, aztán elkapkodja a kirúgást, Sztaniszavljevics pedig a támadásszövést.

52. perc
Szép védés: a fejpántos Andrei Ionescu 17 méteres, jobblábas kapáslövését tenyereli ki a jobb alsó elől Balajcza Szabolcs.

51. perc
Ngawa távoli lövése távolról sem jó, aztán Gerson előretör a jobbon, Balogh szereli.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

A TÖBBI MAI MK-MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

4

5. PERC A HELYZET EGY IDEIG NEM FESZÜL TOVÁBB, FÉLIDŐ.

Nem biztos, hogy helyesen döntött Kassai, természetesen négy ismétlés megtekintése után könnyű ítélkezni.

45. perc HŰHA!
Böde indul meg a kapu felé egy hatalmas Gyömbér Gábor-passzal, Litauszki és Ngawa összezár, az ék nagyot esik. Kassai kornert ítél, majd ad egy sárgát a reklamáló Aleksandar Jovanovic, Kabát Péter kettősnek.

45. perc Busai Attila
felvágja a balon Ngawát, sárga.

42. perc HELYZET! Suljic kicselezi a balon Gersont, középre ad, Vasziljevics ballal 13-ról a bal alsó sarok felé lő, de gyengén, Jova így könnyedén, ámbátor vetődve véd.

41. perc
Ngawa jobbról be, Kabát hétről fejjel a jobb sarok mellé, egy méterrel el.

Mennek, mennek előre a csapatok, lövések is akadnak (a bekkekben a 16-os környékén el).

30. perc Gerson áll be Somália helyett, a védelem jobb oldalára fut, onnan Jovanovic a túloldalra teszi át székhelyét.

30. perc David Mateos Ramajo elad egy labdát, de aztán szerel a jobb oldali Balogh-beadás után.

29. perc Kabát-szabad 23-ról, jobbal, a sorfalban Böde fejjel ment. Közben kiderül, súlyos a Simonnal összekoccoló Somália sérülése, le kell cserélni őt.

25. perc Böde fejeli le Somália bal oldali beadását az ötösre, Juanan felszabadít.

A TÖBBI MAI MK-MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

23. perc Vérprofizmus: Aleksandar Jovanovic bemutat egy teljesen szabálytalan bedobást.

20. perc
Kabát jobbról be, az ötösön az érkező Ngawa a labda mellé bólint, Jova kiüti végül szögletre a labdát. Balogh Balázs bead, Diallo fejel, aztán lábbal takarít.

Hang- és fénygránátok is a gyepen.

15. perc
Juanan szereli Diallót a 16-oson, Ngawa takarít végül a meglóduló ék elől végül.

14. perc JOVA!
Rossz helyre üti Kabát beadását, de bravúrral dobja bele magát az ötösről Vasziljevics tízméteres lövésébe.

11. perc
Dusan Vasziljevics lerántja Bödét a 16-os előtt, szabadrúgás 18-ról. Jenner a sorfalba lő végül.

10. perc NAGY JÁTÉK!
Kabát és Suljic is sarkaz egyetlen támadáson belül, Simon Krisztiánt hozzák helyzetbe, aki az ötös jobb sarkától jobbal a kimozduló Jovába lő!

8. perc HELYZET!
Julian Jenner jobb oldali beadásánál Ulysse Diallo megmássza az ötösön Ngawát, majd egy méternyivel a léc fölé bólint.

7. perc
Somália húzza meg a balt, Pierre-Yves Ngawa tisztáz előle kornerre.

Erős füst és mesterséges fény-hatások a hazai szurkolóhadtól. Áll is picit a játék, nehéz lélegezni a metálkoncert- és falusidiszkó-fílinget idéző füstgombóc közepén.

4. perc
Kabát ad be jobbról egy szabadrúgást, Jova magabiztosan mozdul ki rá az ötöshöz. Meg is fogja.

2. perc KAPUFA! Böde Dániel faképnél hagyja a 16-osnál Litauszki Róbertet, jobbra cselez, és 12-ről jobbal a rövid oldali kapufára lő, laposan.

2. perc
Filip Sztaniszavljevics lő jobbal 25-ről a jobb sarok felé, Jova Leventéé a labda.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Játékvezető: Kassai Viktor (Erős Gábor, Ring György, Bognár T.).

A hazaiak lila-fehérben, a vendégek zöld-fehérben.

– Mit szól Ricardo Moniz menesztéséhez?
– Őszintén? Meglepett. És nem is biztos, hogy jó nekünk, jobban örültem volna, ha marad a pozíciójában. Kíváncsi vagyok, milyen állapotban várják a ferencvárosi játékosok a visszavágót, habár erre a meccsre aligha kell motiválni őket. A váltás vagy összefogásra ösztönzi őket, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy teljes káosz lesz a fejükben. Meglátjuk…

– Gyakorolták a tizenegyeseket?
– Maradjunk abban, hogy mindenre felkészültünk.

– Az ünneplésre is?
– Na, arra csak igazán.

(Interjúrészlet Kabát Péterrel a mérkőzés előtt)

A Tippmixpro szerint a Ferencváros győzelmére van a legnagyobb esély, a legjobban viszont a döntetlen fizet. A Továbbjutás szempontjából is a Fradi a favorit, míg egy esetleges újpesti siker több mint kétszeres pénzt hozhat a konyhára.

Az örökmérleg a kupában: 19 mérkőzés, 11 FTC-győzelem, 4 döntetlen, 4 Újpest-siker, a gólkülönbség 52–28 a Fradi javára. A Fradi hússzor, az Újpest nyolcszor nyerte meg eddig a Magyar Kupát.

A ferencvárosi kapus, Kurucz Péter egy kupamérkőzést vívott az Újpest színeiben, még 2007-ben, a Bőcs ellen.

JÖTTEK-MENTEK! A közelmúltból.
A Ferencvárostól az Újpesthez:
2002, Kőhalmi András, ingyen
1998, Mogyorósi József, i.
Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
2005, Grósz Róbert
2003, Rósa Dénes, i.
2003, Csurka Zoltán, i.
1994, Kecskés Zoltán
1992, Sorin Cigan

Eltiltott: a fradista Muhamed Besic.

A zöld-fehérektől Hidvégi Sándor, Holman Dávid, Leonardo, Józsi György, Buzsáky Ákos és Kurucz Péter maródi, a hazaiaktól Vermes Krisztián, Toricska Rajmond, Bősz Levente, Molnár Sándor, Nikolas Proesmans, Bojan Mihajlovics és Jarmo Ahjupera sérült.

„Az első mérkőzés után azt mondtam, a legnagyobb pozitívum az volt, hogy annál sokkal jobban is tudunk játszani – mondta az ujpestfc.hu-nak Nebojsa Vignjevics. – Az elmúlt napokban sokfelől azt hallom, hogy azért nyerünk, mert a Ferencvárosnál most ilyen-olyan problémák vannak. Na, ez nem igaz, bízom benne, hogy azért nyerünk majd, mert jól játszunk! Az egyetlen út a továbbjutáshoz az lehet, hogy saját magunkkal foglalkozunk és a saját játékunkra koncentrálunk szerda este is! Bízom benne, hogy nagyon sokan kijönnek nekünk szurkolni a Ferencváros ellen! Láttam már, hogy mire képesek az Újpest-szurkolók, számítok rájuk és arra, hogy remek hangulatot teremtenek hazai pályán, a labdarúgóink pedig jó játékkal viszonozzák ezt."

„A hét eleji történések ismeretében különösen fontos volt a játékosok mentális felkészítése – idézi a fradi.huMáté Csabát. – Természetesen minden futballista másképp reagál egy ilyen helyzetre, de nagyon fontos, hogy szerdán mindenki a tudása legjavával segítse a Ferencvárost. Ha szokásunkhoz híven sikerül gólt szereznünk idegenben, azzal jócskán megnehezíthetjük az Újpest dolgát, így a Magyar Kupa-párharcot teljesen nyíltnak látom. Célunk a továbbjutás, hiszen így egy újabb fronton versenyben maradunk a nemzetközi kupában való indulásért. Nem szabad azon keseregni, hogy kik nem állnak a rendelkezésünkre. Arra kérjük a szurkolókat, hogy azokat támogassák, akik ott lesznek a pályán és bizonyítási lehetőséget kapnak."

Arról már nem is szólva, hogy vasárnap elküldték Ricardo Monizt, a Fradi mesterét. Utóda átmenetileg segítője, Máté Csaba lett.

Lépéselőnyben pedig az Újpest, hiszen az első mérkőzésen gól nélküli döntetlent értek el idegenben.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ÚJPEST FC–FERENCVÁROS MAGYAR KUPA NYOLCADDÖNTŐ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik