Jövő hétre marad a döntés: nem hozott gólt a szegedi Újpest–Fehérvár meccs

SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 19:17
Nem született gól az Újpest FC és a Mol Fehérvár összecsapásán a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, Szegeden. A találkozó legnagyobb ziccerét talán Vincent Onovo hagyta ki a 90. percben.
A küzdelem dominált az Újpest és a Fehérvár kupacsatájának első felvonásán (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
A küzdelem dominált az Újpest és a Fehérvár kupacsatájának első felvonásán (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 0–0

Szeged, Szent Gellért Fórum, 1551 néző. Vezette: Karakó Ferenc
ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Litauszki, Heris, Burekovic – Onovo, Nwobodo – Simon K. (Csongvai, 60.), Zsótér (Szakály P., 81.), Calcan (Perosevic, a szünetben) – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
FEHÉRVÁR: Kovácsik – Fiola (Stopira, 63.), Muszliu, Juhász, Hangya – Pátkai, Nyári – Bamgboye, Milanov (Houri, 70.), Petrjak (Nikolics, 56.) – Futács. Vezetőedző: Joan Carrillo

Hazai pálya… A mérkőzés ellenőre, a korábbi nemzetközi partbíró, Kispál Róbert éppúgy a Szeged közelében lévő Kistelekről származik, mint az Újpest játékosa, Zsótér Donát. De Nebojsa Vignjevics kedvéért is átjött néhány ismerőse Szerbiából a mérkőzésre. Zentáról, Nikolics Nemanja otthonából szintén többen felkerekedtek, hogy ott lehessenek a szegedi kupacsatán, igaz, a korábbi gólkirály ezúttal is a cserék között „kezdett”. Nem volt meglepő, hogy a csapatok bemutatásakor Zsótér Donát kapta a lelátóról a legnagyobb tapsot. Látszott, hogy ez neki hazai környezet.

A két mérkőzésből álló párharc persze lehetőséget adott az edzőknek, hogy „játsszanak” az összeállítással. Ráadásul Joan Carrillo nyilván számításba vette, hogy szombaton a Groupama Arénában a bajnokság szempontjából jelentős mérkőzést vív együttese, a Mol Fehérvár a Ferencváros ellen. Talán ennek is betudható, hogy bekerült a kezdőcsapatba a tizennyolc esztendős Nyári Patrik, aki Szentgotthárdról került a szombathelyi Illés Akadémiára, és még az ősszel is Szombathelyen futballozott kölcsönben az NB II-ben. A Mezőkövesd elleni bajnokin (2–1) már a kispadon ült, a fehérváriaknál ez volt az első tétmérkőzése, amelyen pályára lépett.

Tekintettel arra, hogy az újpesti szurkolók továbbra is hanyagolják a megjelenést a mérkőzéseken, borítékolni lehetett, hogy nem ez lesz a legforróbb hangulatú mérkőzés a kupafordulóban. Igaz, nem sokkal a kezdés után mintegy harminc fehérvári szurkoló megérkezett a kapu mögötti tribünre, és folyamatos énekléssel, dobolással buzdította csapatát.

Az első húsz percben főként mezőnyjáték jellemezte az összecsapást. Ekkor úgy tűnt, a játékosok jól tudják, hogy lesz majd egy visszavágó is, száznyolcvan perc alatt kell eldönteni, ki jut tovább a párosból. A mérkőzés első szakasza az óvatos futball, az ismerkedés jegyében telt. Lehetett látni, hogy mindkét fél alaposan megszervezte a védekezését, a biztonság volt a fő szempont, így a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben.

Aztán Ivan Petrjak és Georgi Milanov összjátéka után a fehérváriak megbontották az újpesti védelmet, de Banai Dávid védeni tudott. Újabb tíz perc telt el mezőnyjátékkal, kisebb-nagyobb szabálytalanságokkal, talán csak az érdemel említést, hogy Simon Krisztián egy beadást követően a kapunak háttal, sarokkal próbálta a hálóba lőni a labdát, de az a kapu mellé szállt. Amikor már a 30. perc is eltelt, ismét Simon Krisztián került főszerepbe. Ekkor a rossz ütemben kilépő védők hibáját kihasználva egyedül törhetett kapura a balösszekötő helyén, mégis a középen érkező Novothny Somát akarta ziccerbe hozni – a visszafutó Juhász Roland azonban érezte a bajt, számított erre a megoldásra, és bravúrosan mentett.

Nebojsa Vignjevics a kispad oldalának dőlve, egykedvűen figyelte a fejleményeket. Pedig amióta ő az edző, csapata szinte mindig meghatározó szerepet játszott a Magyar Kupában. 2014-ben és 2018-ban megnyerte a sorozatot (először a Diósgyőri VTK, majd a Puskás Akadémia ellen nyert tizenegyesekkel), 2016-ban a döntőig jutott, ám ott a Ferencváros ellen vereséget szenvedett (0–1). 2015-ben az elődöntőben állította meg éppen keddi ellenfele, a fehérvári csapat, 2017-ben a legjobb nyolc között búcsúzott, és csak a 2018–2019-es kiírás okozott óriási csalódást az újpesti szurkolóknak, amikor kedvenceik a Kaposvár ellen búcsúztak a legjobb harminckettő között (0–1).

A félidő utolsó perceiben úgy tűnt, az Újpest valamivel aktívabb, a szünet előtti másodpercekben azonban Futács Márkó szerezhetett volna könnyen gólt – csakhogy a léc fölé lőtt, így maradt a gól nélküli döntetlen.

A második félidő sokkal élénkebben kezdődött, mint amilyen az első volt. Georgi Milanov lefejelt labdáját követően a fehérvári Funsho Bamgboye célozta meg közelről a kaput, Banai Dávid kiütötte a labdát – de honnan? A játékvezetők továbbengedték a játékot, a nézőtérről nem lehetett megállapítani, hogy az újpesti kapus hol ért bele a labdába, de a televíziós lassítások szerint bizony lehet, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon.

Az ellentámadásból pedig majdnem gól született, Novothny Soma szép fejesét követően Kovácsik Ádám látványos vetődés után védett, igaz, az újpestiek támadója lesen volt a beadás pillanatában. Látszott, a felek sokkal aktívabban próbálnak futballozni, alighanem mindkét öltözőben elhangzott, hogy a továbbjutáshoz ennél lényegesen jobb teljesítményre lesz szükség. Lendületes bal oldali fehérvári támadás végén Futács Márkó és Pátkai Máté egyedül maradt az újpesti tizenhatos vonalán, szemben a kapuval; még meg is beszélhették, melyikük szerezze meg a vezetést, és mert a középpályás érkezett szemből, a csatár hagyta, hogy ő lőjön – de érkezett Litauszki Róbert, és szögletre pattant róla a labda. Hatalmas gólszerzési lehetőség volt, dicséretet érdemel az újpesti védő mentése.

Aztán érkezett Nikolics Nemanja is, majd Georgi Milanovot kellett lecserélni sérülés miatt – többször is csak szabálytalanul tudták megállítani a légióst. Már elfogytak a fehérvári cserelehetőségek, amikor Obinna Nwobodo könyökkel szemen ütötte Hangya Szilvesztert, akit hosszasan ápolni kellett, és csak hatalmas kötéssel a fején tudta folytatni.

A hajrában úgy tűnt, a Mol Fehérvár FC valamivel közelebb kerülhet a győztes gól megszerzéséhez. Inkább a piros-kékek birtokolták a labdát, a játék az újpesti térfélen folyt, a hosszabbításban mégis a lila-fehéreké volt a meccs helyzete – ám a kapu torkában hiába érkeztek többen is, kimaradt a lehetőség. 0–0

PERCRŐL PERCRE

II. félidő

Köszönjük a figyelmet!

94. perc: VÉGE! A visszavágó jövő szerdán, azaz február 19-én lesz Fehérváron.
93. perc:
A mezőnyben jár a labda.
92. perc: Egészen egyértelmű, hogy Onovóéké volt a meccslabda. Ekkora helyzet a 90 perc alatt egyik kapu előtt sem adódott talán. Bár, ha visszagondolunk a 48. percre és Banai kétes, gólvonalkörnyéki védésére… Talán amit ott Fortuna besegített, pont azt vette most vissza a liláktól.
91. perc: Négy perc a ráadás!

90. perc: Burekovic íveli be a szabadrúgást 35 méterről, Novothny az ötös jobb sarkánál, a levegőben középre kanalazza, Onovo és Litauszki teljesen üresen érkezik a hosszúnál, és mind a ketten túlszaladnak a labdán! Egészen hihetetlen jelenet. A két újpesti a kapuban, a labda meg az alapvonalon túlra pattog. Novothny értetlenül néz maga elé.
89. perc: A Fehérvár-szurkolóknak sem tetszik feltétlenül a mérkőzés, mindenesetre jól megvannak: vagy egy tucatnyian félmeztelenre vetkőztek a szektorukban, úgy énekelnek, dobolnak. Meccshangulat… Szinte.
88. perc: Most Vignjevics üvölt a játékosaival, heves kézmozdulatokkal gesztikulálva. Neki sem tetszik, amit lát.
87. perc: Hátul passzolgat az Újpest, Futács letámadja Litauszkit és csak centikre jár attól, hogy el is vegye a labdát. Meleg pillanatok voltak újpesti szempontból.
86. perc: Muszliu óriási bedobása után Futács kezére pattan a labda a tizenhatoson belül. Szabadrúgás kifelé.
84. perc: Nincs újpesti, aki el akarná végezni a sarokrúgást. Burekovic mutatja, ő a másik szélről szokta. Perosevic kapja végül a megtisztelő feladatot. Az ő labdája meg veszélytelen…
83. perc: Nwobodo most a jobb szélen veszi át Onovo labdáját, Pauljevics gyorsít fel mellette, indítja is, jön a lapos centerezés, Juhász kivágja.
81. perc:
Szakály be, Zsótér le.
80. perc: Zsótér, majd Perosevic a labda útja a bal szélen, középen Csongvai robbanna be, de Kovácsik résen van és az ötös sarkánál lehúzza a beadást.
78. perc:
Nyári veszi át rosszul a labdát, majd páros lábbal rácsúszik Nwobodóra. Sárga. Muszliu közben visszatér.
77. perc: Jön a sarokrúgás jobbról, Litauszki fejel az ötös bal sarkánál, de nem találja el a kaput.
77. perc: Hangya visszaáll egy látványos turbánnal a fején. Carrillo csóválja a fejét. A Vidi megint tíz emberrel.
76. perc: Muszliu bokája fordul alá mentés közben… megpróbált egyből lábra állni, ugrált fél lábon kettőt, majd lefekszik ő is a pályán.
75. perc:
Hangya már talpon, de még mindig fogja a fejét, mintha kicsit szédelegne is. Meglátjuk mi lesz ebből. Mindenesetre a játék folytatódik. Egyelőre 10 emberrel a fehérváriak.
74. perc: Még mindig Hangya ápolása miatt áll a játék. Muszáj lenne összedrótozni... lehet, szó szerint is.
72. perc: Hangya maradt a földön a félpályánál. Nwobodóval ütközött, de pontosan nem lehetett látni mi történt. Fogja a fejét, ápolni kell. Úgy látszik, vérzik is. A szeme mellett repedhetett fel a bőr. A Vidinek pedig már nincs cseréje…
70. perc:
Hivatalos: Houri be, Milanov helyére.
69. perc:
Milanov nem jön vissza, fájdalmas arccal támogatják az oldalvonal mentén… Houri áll majd be a helyére a készülődés alapján.
67. perc: Futács elől fejeli ki a labdát Heris, de röviden, Milanov gyűjti be a 16-os jobb szélénél, majd lő, jó a blokk, aztán ismét Burekoviccsal ütköznek. Hosszasan kell ápolni Milanovot.
66. perc: Újabb szöglet: most balról, Burekovic teszi középre, rövid a felszabadítás, Perosevic lő 18 méterről, de méterekkel kapu mellé!
65. perc:
Kovácsik jön ki önfeláldozóan a kapujából és öklözi el a jobbról beívelt szöglet utáni labdát Novothny fejéről.
63. perc:
Stopira be, a kissé bicegősen távozó Fiolát váltja!
62. perc: Nwobodo kerülhetne ziccerbe Perosevic beadása után, de mellel hátra felé sikerül levennie a labdát... egészen komikus mozdulat az ötös sarkánál. Szinte minden megoldással ordító helyzet lett volna. Így viszont könnyedén tisztáztak a védők.
61. perc:
Simon helyén Csongvai folytatja!
60. perc: Nikolics vezeti Burekovicra a labdát, majd a 16-os előterében lerántja az újpesti védőt. Szabadrúgás kifelé.
59. perc:
A hivatalos nézőszám: 1551 fő!
58. perc: Egyelőre Nikolics inkább a bal szélen játszik.
57. perc: Zsótér veszi át a labdát a kaputól 22 méterre, egy csel után lő, de jó két méterrel a jobb felső sarok mellé.
56. perc:
Petrjak le, Nikolics be!
53. perc:
Az Újpest most mintha átvette volna az irányítást (minimálisan). Carrillo jelzett, jön is Nikolics!
51. perc: Pátkai kapott remek labdát a 16-os előterében, 15 méterről lő, de óriási sprinttel Litauszki odaér és blokkol! Banai már teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt! Elképesztően nagy mentés az újpesti kapitánytól!
49. perc: Gyors újpesti kontra, Zsótér centerezne balról. Jó a blokk. Nem sikerül felszabadítani, néhány húzás után jön a beadás balról, Novothny fejel, Kovácsik bravúrral véd! Les.
48. perc:
MIT ÚSZOTT MEG MEGINT AZ ÚJPEST! Milanov fejese jobbról nem kapura megy, inkább a hosszún szabadon érkező Bamgboyét keresi, aki közvetlen közelről teszi kapura, Banai viszont oda ér, s óriási bravúrral kiüti a közvetlen közelről érkező labdát.
48. perc:
Burekovic és Milanov ütközött a félpályánál. Mindkét játékost ápolni kell. Áll a játék. Majd mikor már rendben vannak a felek, Burekovic kap egy sárgát.
46. perc:
Az Újpest cserélt: Calcan helyén Perosevic folytatja.
46. perc: Megyünk tovább!

Szünetben

45 perc után túlzás lenne kijelenteni, hogy a két csapat sokkal szórakoztatóbb mérkőzést játszik, mint tette azt a bajnokságban, apró vigasz, a szegedi gyep jobban tolerálja a felek küzdelmét, mint a Szusza-stadioné tette másfél hete...

I. félidő

45+1. perc: Itt az első játékrész vége. Fogalmazzunk úgy, nagy taktikai csata dúl a pályán...
45+1. perc:
Heris fut alá a labdának, Milanov köszöni szépen, balról, az alapvonaltól centerez, Futács érkezik középen, de 6 méterről a kapu fölé emel!
45. perc: Egy perc a ráadás!
45. perc: Calcan fűzi be Fiolát a bal szélen, középen centerez, jó ütemben jön az újpesti támadó, de Juhász még jobban helyezkedik és ment előle!
45. perc: Carrillo közben kisebb dührohamot kap az oldalvonalnál egy újabb eladott labda után.
44. perc: Pauljevics vár ki sokáig egy hosszúnak tűnő fehérvári indításnál, Banai későn mozdul, Herisnek kell jönni és biztosítani a berobbanó Hangyával szemben. Aztán végül az újpesti kapus csak-csak odaér.
43. perc: Novothnyt kell ápolni. Az iménti szögletnél ütközhetett valakivel.
42. perc: Burekovic sarokrúgása után Litauszki robban be középen, de a hátáról, válláról nem a kapu felé perdül a labda. Simon gyűjti be a jobb oldalon, 9 méterre a kaputól, nem lő, inkább bokából az ötös sarkára löbböli, jön Onovo, estében belekotor a labdába, de Kovácsik jól zárja a szöget. Megvillant az Újpest.
40. perc: Még nem volt kaput eltaláló lövés vagy fejes...
37. perc: Burekovic szöglete veszélytelen.
36. perc: Most Zsótér cselezget, ismét a bal szélen fut az újpesti akció, a visszazáró fehérvári védőről szögletre vágódik az alapvonaltól fél méterre indított beadása.
35. perc: Calcan gyorsít fel a bal szélen, Juhász egy pillanatra megcsúszik, de aztán összeszedi magát és nagyot blokkol.
34. perc: Simon, majd Zsótér a labda útja, utóbbi a védők mögé löbböli, Calcan jön lendületből, 18 méterről a védő szorításában lő, de kb. úgy, mintha Banainak akarná hazapasszolni a labdát. Kovácsik könnyedén szedi fel. Még gondolkozhatott is, hogy kézzel vagy lábbal állítsa meg.
33. perc: Simon kap remek indítást a 16-os bal szélénél, át is veszi a labdát, de kissé lassú, mire centerezne beérik és a Muszliu, Juhász páros lekapcsolja a centerezést, mielőtt eljutna a ziccerben érkező Novothnyig.
32. perc
: Futács kerül a földre Heris szorításában a 16-oson belül, de hiába reklamál tizenegyest.
31. perc:
Petrjak kapja a mérkőzés második sárga lapját.

Az NB I-be és Fehérvárra visszatérő Nikolics, akár a hétvégi bajnokin, egyelőre még a kispadon kapott helyet. Ez kevésbé meglepő. Az már inkább, hogy meccs előtt az Újpest kispadjánál is vendégül látták... (Fotó: Török Attila)
Az NB I-be és Fehérvárra visszatérő Nikolics, akár a hétvégi bajnokin, egyelőre még a kispadon kapott helyet. Ez kevésbé meglepő. Az már inkább, hogy meccs előtt az Újpest kispadjánál is vendégül látták... (Fotó: Török Attila)


29. perc:
Calcan cselezget a bal szélen, egészen váratlan mód Bamgboye az aki a 16-os csücskénél remekül blokkol!
28. perc: Nwobodo pakolt oda a félpályánál Pátkainak. Szóbeli figyelmeztetés következik...
25. perc: Újabb közvetlenül a kapu előterébe ívelt sarokrúgás, Banai megint kissé bizonytalan, de üggyel-bajjal ment az érkező Muszliu elől.
23. perc: Ez mi volt? Milanov és Petrjak bolondítja meg az újpesti védelem bal szélét, Heris mellett remek Milanov csele, centerez, megpattan az egyik bekken, Bamgboye érkezik ziccerben az ötös jobb csücskénél, de két újpesti között elcsúszik. Nem bántották, kissé mögé perdült a labda, és ahogyan érte nyúlt elvesztette az egyensúlyát. Ezt megúszták a lila-fehérek!
21. perc: Heris tartja fel Milanovot, még a könyökét is kiteszi, hogy biztosra menjen. A sárgát megússza.
19. perc: A másik oldalon Petrjakot futtatnák, de Litauszki mellett kissé hosszan tolja meg az ukrán, így Banai menteni tud előle.
18. perc: Simon kap ígéretes indítást, de Hangya remekül veszi fel az újpesti szélsőt, pont annyira akadályozva, hogy Kovácsik felszedhesse előle a labdát és még szabályos is legyen.
16. perc: Petrjak szöglete élesen száll középre, Banai nem elég határozott, Muszliu csúsztat, nem talál kaput, Pátkai érkezik a lecsorgóra, de Litauszki jól blokkol.
15. perc: 2015 tavaszán találkoztak legutóbb a sorozatban, akkor a Fehérvár kettős győzelemmel jutott tovább, 1–0 Fehérváron és 4–1 a Megyeri úton.
14. perc: Az előző két Magyar Kupa-kiírás győztesét láthatjuk egyébként a pályán.
12. perc: Calcan adja be balról a labdát, Simon egy 180 fokos fordulattal, háttal a kapunak, sarokkal próbálja kapura húzni, szépnek szép a mozdulat, csak épp pontatlan.
11. perc: Novothny szabálytalan Muszliuval szemben a vendég 16-os oldalánál. A halk lelátónak előnye is van, remekül hallani az újpesti támadó kommentárját: „Ezeket a kamukat fújdogáljátok le...” A dél-koreai másodosztályban a jelek szerint keményebb bírói felfogáshoz szokott.
10. perc: Petrjak és Milanov játszik össze a bal oldalon, Pauljevics mellől éles szögből centerez, Banai vetődik ki a középre érkező labdára.
9. perc: Milanov kerülné meg Litauszkit a jobb szélen, de az újpesti kapitány határozottan védekezik vele szemben.
7. perc: Közben a Fehérvár-szurkolók hangja megjön. „Fehérvár-álé” – éneklik. Az Újpest-szurkolók továbbra is bojkottálják a mérkőzéseket a tulajdonossal való konfliktusok miatt. A helyzeten pedig a gyephelyzet sem segített...
6. perc: Petrjak akciózik a bal szélen, középen Heris ment nagyot Futács elől.
5. perc: Eddig – remélhetőleg nem megbántva a feleket– eléggé edzőmérkőzés hangulata van a találkozónak. Szinte minden kiáltást hallani a pályáról. A nézők csendben követik az eseményeket. Nem épp váratlan módon...
4. perc: Onovo alszik el hátul, Milanov cseni el tőle a labdát, Pátkaihoz kerül, aki 20-22 méterről a bal felsőt veszi célba, nem sokkal száll mellé a lövés!

3. perc: Zsótér kap sárga lapot magas lábért, Pátkait találta el.
2. perc: A Vidi számára ismerős a helyszín: az MK előző fordulójában épp itt búcsúztatták a Szeged-Csanád GA-t.
1. perc:
Elkezdődött a mérkőzés! Az Újpest indította útjára a labdát.

A becsült nézőszám alapján 1000 fő lehet Szegeden, aki kedd esti programjaként a mérkőzést választotta.

A Fehérvár piros-kék felsőben, kék nadrágban és sportszárban, az Újpest lila-fehér mezben, fehér nadrágban és sportszárban futballozik majd.

Érdekesség, hogy az Újpest ugyanazzal a tizeneggyel kezd, mint tette azt a két csapat február 1-jei bajnokiján. A Vidi picit tartalékosabbnak tűnik, az Újpest a jelek szerint hálás lehet a bajnoki sorsolásnak: a fehérváriakra hétvégén a Ferencváros elleni csúcsrangadó vár.

ELŐZMÉNYEK

Az Újpest másfél hete, épp a Mol Fehérvár elleni bajnokira költözött haza a Szusza Ferenc Stadionba, amelyben több mint nyolc hónap után, a gyepszőnyeg cseréje és a pályafűtés kiépítése miatt szükséges munkálatok után játszhatott újfent tétmérkőzést. Csakhogy a találkozó katasztrofálisan alakult a lila-fehérek számára: nem is annyira a hajrában kapott góllal elszenvedett 1–0-s vereség, mint inkább a pályával történtek miatt. A fű látványos csomókban szakadt ki, emiatt pedig a 90 perc végére szinte alkalmatlanná vált a gyep a játékra.

Az MLSZ ellenőre ezt követően szemlét tartottak a Megyeri úti stadionban, ahol azt sérülésveszélyesnek találták, ezért visszavonták az NB I-es és MK-mérkőzések megrendezéséhez szükséges engedélyeit. Mint később kiderült, a pálya nem készült el teljesen, a kivitelező (pontosabban annak alvállalkozója) nem készítette el a műfüvezést, anélkül pedig a pálya struktúrája nem viselte el a meccsterhelést. A problémáról részletesen, szakmaibb megközelítésben itt írtunk.

A fővárosi csapat ezt követően már nem költözhetett vissza az Illovszky Rudolf Stadionba, ahol a Vasas albérlőjeként az őszi meccseit rendezte, mert a pályát több meccsre is befoglalta a Budapest Honvéd. Végül hiába egyeztettek az MTK-val, a III. kerületi TVE-vel, a Cseppellel és a Szolnokkal, ilyen-olyan okokból nem sikerült Budapesten és vonzáskörzetében pályát találnia az Újpestnek. Így került hát Szegedre a találkozó.

A szegedi Szent Gellért Fórum (Fotó: Földi Imre)
A szegedi Szent Gellért Fórum (Fotó: Földi Imre)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik