Puskás Akadémia: a négy góllal fél lábbal a döntőben

Vágólapra másolva!
2018.04.18. 20:10
null
A Puskás Akadémia simán legyőzte a DVSC-t az elődöntő első meccsén (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében a Puskás Akadémia 4–0-ra megverte odahaza a DVSC-t, jelentős előnyre szert téve a májusi visszavágó előtt.


MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 4–0
(3–0)
Felcsút, Pancho Aréna.V: Erdős
PAFC: Hegedüs L. – Poór, Spandler, Hegedűs J., Trajkovski – Molnár G., Balogh B., Mevoungou, Knezevic (U. Diallo, 80.), Perosevic (Prosser, 69.) – Henty (Szakály P., 85.). Vezetőedző: Pintér Attila
DVSC: Kosicky – Bényei, Kinyik, Szatmári, Mészáros N. – Bódi, Tőzsér, Jovanovic, Varga K. (Filip, 80.) – Mengolo (Takács T., 54.), Könyves (Sós B., a szünetben). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Henty (2., 31.), Perosevic (43.), Knezevic (79.)
Kiállítva: Kinyik (42.)

A visszavágót május 8-án játsszák Debrecenben.

Nem sokáig tartott az ismerkedési szakasz. Alig telt el ugyanis nyolcvan másodperc a mérkőzésből, amikor Ezekiel Henty megszerezte a vezetést a Puskás Akadémiának. A felcsútiak szögletét követően az előző hétvégén gólt szerző Hegedűs János csaknem ismét gólt fejelt, ám a debreceni kapusról, Tomás Kosickyről kipattanó labdát végül a légiós bepofozta be közelről a hálóba.

A Loki nem esett össze a gyorsan kapott góltól, megpróbálta birtokolni a labdát, és több lövőhelyzetet kialakított a házigazda kapuja előtt. Az egyenlítéshez Varga Kevin járt a legközelebb, aki a 25. percben életerős lövést küldött a kapura, ám Hegedüs Lajos védeni tudott. Aztán megint Ezekiel Henty következett, aki a Loki védelmének figyelmetlenségét kihasználva kilépett a balösszekötő helyén, és a Puskás Akadémia máris 2–0-ra vezetett.

Furcsa félidő volt az első: a Loki mezőnyfölényt harcolt ki ellenfele térfelén, nem járt messze a kapuba találástól, ám a gólokat a Puskás Akadémia szerezte. Aztán nem sokkal a szünet előtt kiderült, más lesz ennek az elődöntőnek a forgatókönyve, mint a keddi Újpest–Balmazújváros (2–1) mérkőzésé volt. A felcsútiak tudnillik a harmadik góljukat is megszerezték az első félidő végén. Ráadásul a Loki szempontjából különösen balszerencsés körülmények között. Egy célt tévesztett átadás után a labda Kinyik Ákosról Antonio Perosevic elé került – úgy tűnt, hogy a horvát a vállával-felkarjával tette maga elé a labdát –, és roboghatott egyedül a kapu felé. Így amikor a Loki védője szabálytalanul tudta csak megállítani, nem kerülhette el a piros lapot. Tetézte a vendégek problémáit, hogy az emberelőnyt azonnal gólra váltotta a Puskás Akadémia, Antonio Perosevic gyönyörű mozdulattal csavart a kapu bal oldalába.

Lehet, hogy bejött Pintér Attilának a váltás?

A mindig elegáns zakóban feszítő szakvezető ezúttal melegítőben követte az eseményeket, és nem zárható ki, hogy ezután ragaszkodik ehhez az öltözethez, ha így teljesít a csapata. Az biztos, hogy Pintér Attila korábban a Ferencvárossal, a Matáv Sopronnal és a Győri ETO-val is eljutott a Magyar Kupa döntőjébe (a ferencvárosiakkal 2004-ben, a soproniakkal 2005-ben győzedelmeskedett), és már az első félidőben úgy tűnt, hogy egy negyedik klub kispadján is ott lehet a fináléban.

A második félidő már nem tartogatott túl sok izgalmat: a Lokinak létszámhátrányban kellett volna egy, de inkább két idegenbeli góllal esélyt adnia magának a visszavágó előtt, erre ugyanakkor vajmi kevés esélye lehetett. Igaz, Hegedüs Lajosnak időnként nagyot kellett védenie, hogy érintetlen maradjon a hálója, vagyis nem mondhatjuk, hogy a DVSC ne próbálkozott volna becsülettel, csakhogy a játék képe alapján a Puskás Akadémia taktikusan tartotta az előnyét.

Sőt a hajrában még növelte is: Molnár Gábor okos passza után Josip Knezevic a kapus Tomás Kosickyt is kicselezte, és a hálóba lőtt, így már 4–0-t mutatott az eredményjelző. A vártnál sokkal nagyobb különbséggel nyert a Puskás Akadémia, nagy meglepetés lenne, ha ezek után nem tudna bejutni a Magyar Kupa döntőjébe.

A visszavágót május 8-án játsszák Debrecenben.

PERCRŐL PERCRE


92. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Két perc a ráadás.

89. perc
HOPP! Diallo passzát Molnár ballal 19-ről félmagasan a jobb oldali kapufára tekeri.

86. perc Szatmári bedob egy káprázatos cselt saját 16-osán, ketten is elszállnak mellette Derecske irányába.

85. perc Szakály Péter be, Henty le, volt Loki-kapitány a pályán.

84. perc Bódi balról élesen bead, Hegedüs odaér a rövid sarokhoz, és ment. A kapu tetejére. A szöglet után Bódi jobbal balról majdnem a hosszú felsőbe teker.

82. perc
Sós Poór mellől ballal a bal alsó mellé lő a 16-osról.

80. perc Vargát Ioan Filip, Knezevicet Ulysse Diallo váltja.

79. PERC EZ MÁR BENT VAN: Molnár csodapasszát JOSIP KNEZEVIC elviszi a kapus mellett, és jobbal a bal sarok elől a kapu túlsó sarkába emeli két, nem erre számoló védő mellett. 4–0!

76. perc Tőzsér indítását eléri Sós előtt a 16-oson kívül Hegedüs, lábbal, majd jobbra dőlve eléri Varga jobblábas, 24 méterről eleresztett bombáját is.

72. perc
Henty kihagy egy ziccert, de megússza: les. Knezevic ívelését 12-ről Molnár a bal alsó felé fejeli meg, de odaér Kosicky egy gyors vetődéssel.

69. perc Prosser Dániel be, Perosevic le.

66. perc Trajkovic beadása Jovanovicé, majd Tőzsér levétele után Jovanovic jobblábas, 17 méteres gyilkos bombáját csak középre üti ki Hegedüs, ám Sós képtelen átvenni a labdát az ötösön...

64. perc Henty lemarad Perosevic passzáról, majd középtávoli lövésre vállalkozik, veszélyeztetve a szomszéd utca lakóinak esti nyugalmát.Takács jobblábas, 21 méteres, Hegedűs lábán felpattant lövése jobb, de a bal alsó mellé csorog, aztán Bódi 16-os előtti jobblábas löketét kikapja a jobb alsó sarok elől Hegedüs, a kipattanót meg ballal az ötös bal sarka elől az égbe vágja. HELYZETEK!

60. perc Knezevic remek passzát Molnár a kapuba vágja, de nem volt sípszó, a megismételtet a légiós jobbal 23-ról a bal felső fölé nyesi.

57. perc Tőzsér ballal 28-ról lábon lövi a sorfalat. Aztán a jobb oldali szögletet majdnem betekeri a hosszú felsőbe!

54. perc Ez volt Mengolo hattyúdala, Takács Tamás váltja. A titkos fegyver: a PAFC ellen 8 meccsen 2 gólt és 1 gólpasszt jegyez. Ennél több kanadai pontot csak a Fradi és a DVTK ellen jegyez (4-4).

54. perc Poór Patrik
kap sárgát Mengolo ellökéséért.

Molnárnak nem megy mostanában, csak 5 kanadai pontnál tart az idényben, 24 fellépésen. Hegedűs kettőnél.

49. perc Egy szöglet utáni kavarodást követően Molnár eltöri a labdát, de Hegedüs lőhet: 16-ról, jobbal a jobb alsó sarok mellé.

48. perc
Molnár ballal 18-ról nem sokkal lő a jobb sarok mellé, félmagasan, Szatmári is beleért. De kirúgás.

46. PERC FOLYTATJUK!

Könyves helyén Sós Bence folytatja.

Eddig aligha lehet Pintérnek szava a légiósokra. Bár Mevoungou nem remekel.

45+1. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc
Egy perc a ráadás.

Erdős nem lesz népkedvenc a Nagyerdőben. A pirossal nagy erdőbe vitte a nagyerdeieket. Plusz még Könyves is lesérül, 9 emberrel a Loki.

43. PERC ANTIONIO PEROSEVIC meg eldönti a meccset: ballal a kapu bal alsó sarkába tekeri ballal a 23 méteres, kissé jobbról járó szabadrúgást. 3–0!

Knezevic rossz passzát eleve Kinyik tette a légiós elé, aki felkarjával vitte el a labdát...

42. perc VILLAN A PIROS: KINYIK ÁKOS lerántja a 16-os előtt a kapura törő Perosevicet.

41. perc Jovanovic passzát a felfutó Bényei jobbal a léc fölé vágja a 16-os jobb sarka elől.

FORMA. Könyves utóbbi 6 meccsén holmi 8 gólt szerzett, 2 assziszt mellett.

36. perc
Könyves combja fáj, ápolás. Ő 10 gólnál és 8 asszisztnál tart az idényben. Folytatja végül.

Henty idénybeli 8. gólját szerezte, három gólpassz mellett.

Knezevicé a gólpassz, a debreceni rohamok között elég volt egyetlen figyelmetlenség a középpályán. Mevoungou egy kapuskirúgást fejelt a horvát elé.

31. PERC EZ IS BENT VAN! EZEKIEL HENTY lefutja Szatmárit, és jobbal 14-ről higgadtan a kapu közepébe gurít a balra vetődő Kosicky mellett. Aki csak beleérni tudott, ismét: 2–0!

29. perc Varga Bényei passzát középtávolról a jobb sarok mellé vágja.

27. perc
Varga jobblábas, 19 méteres, jobbról érkező lövésébe Könyves az ötös sarka előtt belekap, Hegedüs nem éri el, de nem is kell: a bal sarok mellett az oldalhálóban táncol már a labda.

25. perc Szép! Hegedüs kipiszkálja a sarok elől Varga 16-os előtti, jobblábas, félmagas próbálkozását. A korner után Mengolo az ötösről feladja fejjel a kapusnak Tőzsér labdáját.

25. perc Perosevic ballábas beadását az ötös rövid sarkára berobbanó Hegedüs éppen csak a kapu túlsó sarka mellé fejeli, és Poór is csak majdnem elérte a labdát.

24. perc Végre valami izgalom: Bényei Balázs ellöki a balon Perosevicet, sárga a jutalma.

20. perc
Könyves 24 méteres, jobblábas lövése sem különb: a labdaszedők indulhatnak is a közeli utcákba.

18. perc Henty lefutja a balon Tőzsért, és mielőtt odaérne Kinyik, ballal az ötös elől kapura lő, a túlsó alsó sarok elől szépen véd Kosicky. A korner után Balogh ballal 17-ről alaposan elvéti már a bal alsót.

17. perc
Tőzsér középtávolija egy közbelépő lábról az ötös elé szédeleg.

13. perc
Tőzsér passzát jobbról a kapu elé gyötri Könyves, Trajkovski becsúszik, Hegedüs meg ismét szépen vetődik ki.

11. perc
Akik most csak mezőnyjátékban gyönyörködhetnek.

A vendégeket neves közéleti és politikai személyiségek kísérték el Felcsútra.

5. perc Perosevic visszagurítását a léc fölé vágja 15-ről Knezevic, Bényei blokkolt.

4. perc
Varga jobb oldali beadását remekül kapja el a kivetődő Hegedüs.

2. PERC HAZAI GÓLLAL! Molnár első jobb oldali, ballábas beadása rossz, a második már pontos, a túlsó sarok előtt Hegedűs kapura fejel, de véd Kosicky, a kipattanót azonban ballal két lépésről a kapus alatt a kapu közepébe lövi EZEKIEL HENTY. 1–0!

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta kékben, a vendégek tiszta fehérben, piros díszcsíkokkal.

Heris nem melegített be rendesen, mert kispados lett volna, de így is megsérült. A Debrecenben is megfordult Osváth ugrott be a helyére.

Egy kis örökmérleg:
9 élvonalbeli mérkőzés, 6 debreceni sikerrel és 3 iksszel, 15, ill. 5 rúgott góllal. És legutóbb egy nulla nullával.


JÖTTEK-MENTEK!
A DVSC-től a PAFC-hoz:

2016, Szakály Péter, ingyen
2015, Zsidai László, 20.000 euró
2015, Geoffrey Castillion, kölcsönbe
2013, Czvitkovics Péter
2013, Mamadou Wagué, i.
2008, Belényesi Csaba, i.
A PAFC-tól a DVSC-hez:
2016, Braniszlav Danilovics, kölcsönbe
2016, Karol Mészáros, 110.000 euró
2011, Takács Ronald


Az MLSZ fegyelmi bizottsága egy bajnoki mérkőzésről eltiltotta Herczeg András vezetőedzőt. Mint ismert, a Loki trénerét Iványi Zoltán játékvezető reklamálás miatt elküldte a kispadtól a Fradi elleni szombati találkozón (1–1). A döntés értelmében Herczeg András a Videoton elleni idegenbeli meccsen nem irányíthatja a pálya széléről együttesét.

Bódi Ádám negyedszer szerezheti meg a Magyar Kupát pályafutása során. „Ugyanolyan motiváltan lépek pályára még mindig, imádok nyerni, trófeákat szerezni. Eddig kilencet nyertem, mindegyiket a Lokival: három alkalommal a magyar bajnoki címet, ugyanennyiszer a Magyar Kupát. Kétszer voltam Szuperkupa-győztes, egyszer pedig a Ligakupa-siker is összejött. Nagyszerű lenne, ha tizedik trófeámat is megszerezném az idény végén – de előbb a felcsútiakat kell legyőznünk.”

„Fontos, hogy gólt szerezzünk, akkor sem örültem, amikor a negyeddöntő első meccse után nem született gól a Honvéd ellen – mondta a DVSC labdarúgója. – Oké, Eppel Márton kihagyott egy tizenegyest, vagyis szerencsénk is volt, de tudtuk, ha a kispestiek gólt szereznek a visszavágón, nekünk mindenképpen nyernünk kell. Ezért is lenne létfontosságú, hogy eredményesek legyünk Felcsúton. Örülök, hogy a visszavágóra Debrecenben kerül sor, hiszen az első mérkőzésen Általában óvatosabban lépnek pályára a csapatok, míg a másodikon lehet javítani. Úgy érzem, sikerült erőt merítenünk a legutóbbi bajnokin, remek hangulatban, csaknem tizenegyezer néző előtt ikszeltünk a Ferencvárossal. Támogattak minket a szurkolók, ezt a lehetőséget, ezt a bizalmat meg kell őriznünk.”

Ami a debrecenieket illeti: a nulla nullás eredménnyel biztosan nem egyezne ki Bódi Ádám, a Loki 27 éves szélsője.

Nem csupán a továbbjutás a tét a szerdai kupameccsen: a Puskás Akadémia először verheti meg a Lokit. Az eddigi kilenc egymás elleni összecsapáson három döntetlen és hat vereség a PAFC mérlege a DVSC ellen.

„Mint ahogy a Diósgyőr elleni mérkőzés is bizonyította, a kupa teljesen más, mint egy-egy bajnoki forduló – mondta a felcsútiak szakvezetője. – Két mérkőzés van arra, hogy a csapatok eldöntsék, melyikük jut döntőbe, erre kell hangolódnunk. A bajnokságban élet-halál harcot vív az első hattól lefelé mindenki, óriási a küzdelem a pontokért. A kupamérkőzéseken más a tét, onnan bárki kijuthat a nemzetközi porondra, ezért nem lehet kiindulni a bajnoki eredményekből. A Debrecen motivált és rendkívül fegyelmezett csapat, amely hozzánk hasonlóan mindent elkövet a döntőbe kerülés érdekében.”

Persze érthető a csend, hiszen a szerdai Magyar Kupamérkőzésre készül a csapat, arra, hogy története során először döntőbe jusson. Nagy az izgalom még akkor is, ha Pintér Attila számára nem újdonság a kupasiker, hiszen a Ferencváros és a Sopron trénereként is magasba emelhette már a serleget.

Noha Pintér Attila vezetőedző kemény szavakkal bírálta a Puskás Akadémia egyik légiósát a Budapest Honvéd ellen 1–1-re végződő bajnoki után, sőt bizonyos változásokat is emlegetett az újonc keretében, egyelőre nem érkeznek szerződésbontással kapcsolatos hírek Felcsútról.

VISSZAVÁGÓ
MÁJUS 8.
20.00:
DVSC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

A PAFC ellen készülő DVSC-nél az a Herczeg András ül a kispadon, aki 2008-ban és 2010-ben már nyert Magyar Kupát a csapattal. Ráadásul az eddigi 12 elődöntős párharcából csak négyben maradt alul a Loki. A felcsútiakat irányító Pintér Attilának sem rossz a kupamúltja: edzőként a Ferencvárossal (2004-ben) és a Sopronnal (2005-ben) egyaránt megnyerte a sorozatot, míg a Győrrel (2013-ban éppen a DVSC-vel szemben) és a Vasassal (2006) a döntőben maradt alul, míg játékosként a Ferencváros színeiben, 1991-ben emelhette magasba a trófeát (1989-ben ezüstérmes volt).

ÚT A DÖNTŐIG – KORÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Ellenben a Balmazújváros döntőbe jutása amiatt is kuriózumnak számítana – túl azon, hogy az első NB I-es idénye rögtön az első kupafináléval is társulna –, hogy eddig csak három tiszántúli város (Szegedet és Szolnokot nem számolva) csapata verekedte el magát a Magyar Kupa végküzdelméig. A Puskás Akadémia elleni szerdai eldöntőre készülő Debreceni VSC nyolcszor játszott döntőt (ebből hatot meg is nyert, legutóbb 2013-ben), a szintén debreceni Bocskai egyszer (és győzött is 1930-ban a szegedi Bástya ellen), ahogy a Kolozsvári AC (1944-ben vereség a Fraditól) és a Békéscsaba (1988-ban győzelem a Honvéd ellen) is. Balmazújváros lehetne a negyedik...

Ha idén a Balmazújváros, Puskás Akadémia párosból kerül ki a Magyar Kupa győztese, akkor új rekord születik, a Dorogot leszámítva ugyanis még csak a fináléba sem került be korábban 20 ezernél kevesebb lakosú település csapata. A felcsúti PAFC pedig már a döntőbe jutva is csúcsot döntene, a legkisebb lélekszámú finalistává válna. Az 1800 lakosú település esetében ez persze nem meglepő, hiszen az NB I történetében is a legkisebb településnek számít.

Ha a Balmazújváros vagy a Puskás Akadémia megnyeri a sorozatot, több szempontból is történelmet ír!

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A PAFC–DVSC LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA-ELŐDÖNTŐ ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik