Kaposvár: világvége-hangulat helyett bizakodás

Vágólapra másolva!
2020.01.05. 10:23
null
A tavalyi utolsó – győztes – bajnokiján szárnyalt Nagy Richárd csapata, kérdés azonban, meddig jut az idén (Fotó: Koncz György)
Tizenhat bajnokiból tizenhármat elveszített a Kaposvári Rákóczi, így jelentős bravúrral érne fel, ha a tavaszi teljesítményével kiharcolná a bennmaradást az NB I-ben.

Aki az idény kezdete előtt annak a véleményének adott hangot (tíz emberből nagyjából tíz...), hogy a két kieső közül az egyik a Kaposvári Rákóczi lesz, az tizenhat forduló után alighanem megállapította: az újonc nem cáfolt rá a megérzésére. Szokták mondani, a számok nem hazudnak. Márpedig a Rákóczi 16 fellépésén 13-szor vereséget szenvedett, a legkevesebb gólt szerezte (15) és a legtöbbet kapta (32), így 8 pont a hátránya a 10., már benn maradó helyen álló Paks mögött. Adódik a kérdés, hogy ebből a helyzetből lehetetlen vállalkozás-e a bennmaradás kiharcolása. Ezt már csak azért sem állítjuk, mert az előző bajnokságban a Kisvárdának csak hárommal volt több pontja a 16. játéknapot követően, mégis NB I-es maradt, ugyanakkor tény, kisebb csodával érne fel, ha elmaradna a kaposvári osztályváltás.

Amikor a zöld-fehérek őszét értékeljük, egyvalamit biztosan nem szabad figyelmen kívül hagyni. A csapat két éve ilyenkor még az NB III-ban szerepelt, majd miután bajnoki címet szerzett, úgy ment neki a következő idénynek, hogy csak ki ne essen a másodosztályból. A kiesés nem fenyegette a Rákóczit, mi több, nálánál sokkal stabilabb háttérrel büszkélkedő klubokat maga mögé utasítva végzett a második helyen, ezzel öt év után ismét a legjobbak közé jutott. A siker kulcsszereplője egyértelműen Waltner Róbert, aki sokat futó, az utolsó pillanatig küzdő együttest rakott össze, s aki töretlenül hitt abban, hogy jó közösséget kialakítva, kemény edzésmunkával a legjobbak között is versenyképesnek lehet lenni.

A Mol Fehérvár otthonában elszenvedett 4–2-es vereség a rajton nemcsak vállalhatónak tűnt, hanem a mutatott játék bizakodásra adott okot. Hamar bebizonyosodott viszont, azokat a hibákat, amelyeket az NB II-ben nem büntetett meg az ellenfél, az élvonalban már könyörtelenül kihasználják. Négy bajnoki után még nem volt pontja a Kaposvárnak, ám ezután következett egy bravúros, 1–0-s győzelem a Debrecen vendégeként, két fordulóval később pedig az első hazai sikernek (2–0 a Diósgyőr ellen) is örülni lehetett. A folytatásban többek között a Paks (1–2) és az Újpest (2–3) ellen is reális esély volt legalább a döntetlen elérésére, ám a rossz helyzetkihasználás, a menetrendszerű védekezési hibák vereséget hoztak – méghozzá egymás után nyolcszor! Az utolsó őszi forduló ugyanakkor nemcsak újabb győzelmet, hanem rendkívül tetszetős futballt hozott: ha valami, a DVSC elleni 4–1-es siker kapaszkodó lehet a labdarúgóknak, bizonyítva: a legjobbakkal is fel lehet venni a versenyt.

NÉZŐSZÁMOK
Nézőcsúcs: 4115 – a Ferencváros ellen (2–3) a 14. fordulóban
Átlagnézőszám: 2075 otthon, 2655 idegenben

Sokszor halljuk, a pályán nem a pénz futballozik, és bár ez igaz, hátrányt azért nem jelent, ha van mit elkölteni. Míg a 10. helyezett Paks többek között Böde Dánielt és Balogh Balázst tudta átigazolni, a másik újonc, a ZTE FC pedig Radó Andrással és Stieber Zoltánnal erősített, a Rákóczi csakis szabadon szerződtethető játékosokban (Balázs Zsolt, Csiki Norbert) gondolkodhatott – ilyen megközelítésből a nyolcpontos hátrány már nem is annyira sok. Aki járt mostanában Kaposváron, tanúsíthatja, pániknak, világvége-hangulatnak nyoma sincs a sereghajtónál, és ha azt a futballt sikerülne állandósítania, amelyet a Debrecen ellen mutatott a csapat, a csoda sem elképzelhetetlen.

BALAJCZA SZABOLCS VÉLEMÉNYE

Balajcza Szabolcs, a Kaposvári Rákóczi korábbi kapusa: „Tavaly ilyenkor nem sokan gondoltak rá, hogy a Kaposvár feljuthat, a klub sokkal jobb lehetőségű csapatokat utasított maga mögé a második vonalban. Amikor láttam, hogy a keretet nem sikerült kellően megerősíteni, már sejtettem, ezt az idényt a kiesés elleni harc határozza meg. A sok vereség ellenére ki lehet jelenteni, egyik csapat sem verte agyon a Rákóczit, ám több játékosból is hiányzik a rutin. Csodával érne fel, ha sikerülne az élvonalban maradni, de az utolsó őszi meccs, a Debrecen elleni négy egyes győzelem reményt adhat a folytatásra. Ez az idény amolyan jutalomév a labdarúgóknak, de szükség van motivációra, és akkor az esetleges kiesés ellenére is van továbblépési lehetőség.”

 

WALTNER RÓBERT: MINDIG VOLT TARTÁSUNK

– Ledolgozható a nyolcpontos hátrány?
– Sajnos nagy a lemaradás, de semmibe sem lehet úgy belevágni, hogy lehetetlen megcsinálni – válaszolta Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi edzője. – A magunk részéről mindent megteszünk, hogy két csapatot magunk mögé utasítsunk, de tükörbe akarunk nézni akkor is, ha esetleg nem sikerül.

– Tizenhat bajnokiból tizenhármat elveszített a Rákóczi: ennél nyilván sokkal jobb idényt remélt.
– Tisztában voltam vele, nagy a különbség az NB II és az NB I között, bizonyos szempontból nagyobb is, mint amire számítottam. A tizenhárom vereség nem mutat jól, de ebben az időszakban annak ellenére sokat fejlődtünk, ha ez pontszámban nem is mutatkozott meg. Többször is jól futballoztunk, de a fordulópontokból rosszul jöttünk ki, legalább hat pont bennünk maradt.

– A sorozatos vereségek után mennyire volt nehéz motiválni a játékosokat?
– Minden héten megtaláltam a módját annak, hogy felpörgessem őket. A futballunk láttán senki sem mondhatta, szétesett, nem legyintettek ránk, mindig volt tartásunk. Sok a vereség, de látom, honnan indultunk és hova jutottunk. Megpróbáljuk felvenni a versenyt a háromszor, négyszer, tízszer nagyobb költségvetésű klubokkal – játékban biztosan nem volt ekkora a különbség.

– Mekkora erőt adhat a DVSC elleni négy egyes győzelem?
– Fontos, hogy így mehettünk el szünetre. Kétszer legyőztük a Lokit, ebbe lehet kapaszkodni: ha ellene sikerült, mások ellen is sikerülhet. Tizenhárom vereség után is összekaptuk magunkat az utolsó fordulóra, és mert játékosként szerepeltem kieső csapatban, tudom, ott nem ilyen volt a hozzáállás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15113129–14+15 36
2. Mol Fehérvár FC16102431–17+14 32
3. Mezőkövesd Zsóry FC1684420–13+7 28
4. Puskás Akadémia FC1674526–20+6 25
5. Újpest FC1673623–22+1 24
6. Budapest Honvéd1673619–20–1 24
7. Kisvárda1662818–22–4 20
8. Debreceni VSC1561825–30–5 19
9. Diósgyőri VTK1661916–24–8 19
10. Paksi FC1652920–29–9 17
11. Zalaegerszegi TE FC1645723–22+1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC1631315–32–17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik