PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2019.12.21 10:31 Frissítve: 2019.12.21 11:30

Mol Fehérvár: többször fent, többször lent – évértékelés

Szokták mondani, egyszer fent, másszor lent. Nos, a Mol Fehérvár FC az elmúlt fél évben többször volt fent – és többször lent... NS-értékelés, 2. rész.

Marko Nikolics elég sok problémával szembesült szezon közben a fehérváriaknál, és november végén megvált tőle a klub vezérkara (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

 
FTC: kirándulás az álomvilágba – és a bajnokságra is maradt erő – NS-ÉRTÉKELÉS, 1.

Változatos őszi szezon van a piros-kékek mögött, annyi szent. A tétmeccsek sorát július 11-én, a Zeta Golubovci elleni Európa-liga-selejtezővel nyitotta az – akkor még – Marko Nikolics vezette csapat, és a Montenegróban elért 5–1-es győzelem azt sugallta, Juhász Rolandék szép hónapok elé néznek. Hogy a visszavágón szerény 0–0-t értek el, mondhatni, belefért, bár amint az a végeredményből is kiderülhet, a játék minősége hagyott kívánnivalót maga után. Egy körrel és egy héttel később jött a Vaduz, a Vidinek be kellett érnie szerény 1–0-val – jóllehet a lefújást követően még maguk a liechtensteiniek sem gondolták komolyan, hogy innen van visszaút.

NS-ÉRTÉKELÉS: MOL FEHÉRVÁR – A NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!


Pedig volt, a svájci másodosztályú Vaduz 2–0-ra nyert, és továbbjutott…

„Ez eddigi edzői karrierem legnagyobb bukása, természetesen vállalom a felelősséget a történtekért” – nyilatkozta a mérkőzést követően Marko Nikolics. Szavaiból arra is lehetett következtetni, hogy a kudarc után felajánlja lemondását – de nem tette meg. Noha azokban a napokban arról is lehetett hallani, hogy ha már benne nem, a vezetőkben felvetődött a váltás gondolata, a szakember korábbi érdemeire tekintettel (lásd még: bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem, Európa-liga-csoportkör) folytathatta munkáját.

Eleinte úgy tűnt, jó döntés volt meghagyni tisztségében. Marko Nikolics úgy belenyúlt a csapatba, mint az azt megelőző két évben soha, olyan játékosoknak adott bizonyítási lehetőséget, akiket korábban ritkán állított csatasorba. Ők pedig éltek a lehetőséggel, ami odáig vezetett, hogy a gárda többnyire látványosan futballozva hat győzelemmel indította a bajnokságot. Ráadásul közben a Ferencváros „lépett abba a folyóba”, amelyikbe a Vidi egy évvel ezelőtt: a zöld-fehérek tapasztalhatták meg, nem olyan könnyű egyszerre helytállni a hazai és a nemzetközi porondon.

Mígnem jött az újabb törés. A 7. fordulóban, az Újpest ellen odahaza elszenvedett vereséggel mély gödörbe került a Fehérvár. Hét mérkőzésen mindössze nyolc pontot szerzett, ami egy kiesés ellen küzdő csapattól még elfogadható, ám a bajnoki címre hajtó együttestől elfogadhatatlan. S akkor még nem szóltunk arról, hogy az FTC és a Puskás Akadémia is nyerni tudott a Mol Aréna Sóstóban. A felcsútiaktól elszenvedett vereség volt az utolsó csepp a pohárban, november 25-én a klub megvált Marko Nikolicstól.

Fehérváron most abban bíznak, hogy a váltás nem jött későn. Ha azt vesszük, hogy az őszi szezont a második helyen záró csapat hátránya négy pont az egy meccsel kevesebb játszó Fradival szemben, biztatónak éppenséggel nem nevezhető a helyzet, ugyanakkor van mibe, vagyis kibe kapaszkodni: négy és fél év után visszatért a kispadra Joan Carrillo, aki tudja, hogyan kell bajnokságot nyerni a Vidivel. Elvégre a 2014–2015-ös idényben sikerült neki.

A katalán tréner második korszakának eddigi mérlege két győzelem és egy vereség, de azzal ő is tisztában van, ha csapatával előzni akar, több fiaskó nemigen fér bele. Ha a folytatásra új szellemiségű, a támadófutballt preferáló együttest ígérő szakvezető valóban képes lesz rá, hogy a tavaszi hadjáratot sikerrel levezényelje, a Ferencváros nem lehet nyugodt.

MINIINTERJÚ
JUHÁSZ ROLAND : LEGYEN REND A FEJEKBEN  

– Miután kiestek az Európa-ligából, volt, aki felvetette: nézzék a jó oldalát, hiszen „csak” a bajnokságra és a Magyar Kupára kell összpontosítaniuk.
A kiesésnek sosincs jó oldala! Azt követően, hogy egy évvel ezelőtt megmérettünk az Európa-liga csoportkörében, feltett szándékunk volt, hogy az idén is eljutunk odáig. Sajnálom, hogy nem sikerült – reagált Juhász Roland, a Mol Fehérvár védője.

– A bajnokság közben elejtett egy-két nyilatkozata arról árulkodott, nem feltétlenül elégedett.
– Nem is lehetek az, hiszen a Ferencváros előttünk áll a tabellán. Voltak jó és kevésbé jó periódusaink, a bajnokság elején úgy tűnt, mindenki okult a Vaduz elleni kudarcból. Becsületbeli ügynek tekintettük, hogy az NB I-ben és a kupában is a maximumot hozzuk ki magunkból, de el kell ismerni, az ősz második felében nem mindig nyújtottuk azt, ami elvárható tőlünk. S igen, csapatkapitányként időnként hangot adtam annak, hogy rendet kell tenni a fejekben – remélem, a mondandóm nyitott fülekre talál.

– Megelőzhetik a Fradit?
– Ez a tervünk. Lehet, hogy profi pályafutásom utolsó szezonja következik; ha úgy alakul, hogy nem lesz folytatás, szeretnék szépen búcsúzni. A Mol Aréna Sóstóban még nem ünnepelhettem bajnoki címet – remélem, megadatik.

 

Amire nem lehet panasz: meccsenként csaknem két gólt szerez a Vidi, az eddigi 16 fordulóban 31-szer volt eredményes. A prímet természetesen a támadók vitték: Futács Márkó és Armin Hodzic egyaránt hét gólig jutott.

Amire lehet panasz: a piros-kékek védelme nem olyan stabil és magabiztos, mint azt korábban megszokhatták a szurkolók. Jellemző, hogy a Fehérvár két mérkőzésen, a ZTE és a PAFC ellen is három gólt kapott.

A nyáron a csapathoz igazoló Zsóri Dániel szeptember 23-án első magyarként vehette át a legszebb gól szerzőjét megillető Puskás-díjat, aminek köszönhetően december 22-én szülőfalujában, a partiumi Simonyifalván díszpolgárrá avatják.

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 15 11 3   1 29–14 +15 36
  2. Mol Fehérvár FC 16 10 2   4 31–17 +14 32
  3. Mezőkövesd Zsóry FC 16   8 4   4 20–13   +7 28
  4. Puskás Akadémia FC 16   7 4   5 26–20   +6 25
  5. Újpest FC 16   7 3   6 23–22   +1 24
  6. Budapest Honvéd 16   7 3   6 19–20   –1 24
  7. Kisvárda 16   6 2   8 18–22   –4 20
  8. Debreceni VSC 15   6 1   8 25–30   –5 19
  9. Diósgyőri VTK 16   6 1   9 16–24   –8 19
10. Paksi FC 16   5 2   9 20–29   –9 17
11. Zalaegerszegi TE FC 16   4 5   7 23–22   +1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 16   3 13 15–32 –17   9

 

2020.06.02 21:12:49

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Oda lehet érni itthonról a csúcsra magyar futballedzőként.

2020.06.02 15:42:53

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A góllövőlista vezetője 9-es osztályzatot kapott. Az NS szerint Iványi Zoltán tévedett Diósgyőrben.

2020.06.01 21:21:35

Labdarúgó NB I VOLESZÁK GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Többször is egy fatörzs mögött megbújva toporgott…

2020.06.01 17:12:20

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

A majd' hét év után búcsúzó tréner exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak: elképzelhetetlennek tartja az NB II-es Újpestet.