Huszti és Koman Monacóba tart, Alves az Omoniáé

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 21:59
null
Vajon meddig utazgat még Koman Vladimir Sampdoria-felszerelésben? (Fotó: Veres Viktor, archív)
Címkék
Január utolsó napjain rendszerint felgyorsulnak az események a nemzetközi labdarúgó átigazolási piacon, és ebből a mozgolódásból Magyarország sem marad ki. Légiósaink közül Huszti Szabolcs és Koman Vladimir is sürgősen klubot keres, s úgy tűnik, akár csapattársak is lehetnek. Úticéljuk Monaco, ahol a jelenleg a másodosztályban szereplő klub nagyra törő terveket szövöget. Az NB I-es csapatoknak még nem kell kapkodniuk, de így is jutott hétfőre jó néhány szerződéskötés.

 

MAGYAROK KÜLFÖLDÖN

A Zenit labdarúgócsapata hivatalosan is bejelentette magyar válogatott labdarúgója, Huszti Szabolcs távozását. A szentpétervári klub hivatalos Facebook-oldalán publikálta, hogy megegyezett a francia másodosztályban szereplő Monacóval. Az tehát immár hivatalos, hogy Huszti távozik az orosz klubtól, és már csak a Monacóval kell megegyeznie. BŐVEBBEN!

Olasz sajtóhírek szerint a Monaco Koman Vladimir, az olasz Sampdoria magyar válogatott középpályása iránt is érdeklődik. A Corriere Mercantile olasz lap információi szerint Koman azután került képbe a hercegségben, hogy eldőlt, hogy a vele korábban hírbehozott 1860 München nem szerződteti. BŐVEBBEN!

Vasárnap a Nemzeti Sport Online számolt be a hírről, miszerint Böde Dániel külföldre utazott, azóta pedig azt is megtudtuk, hogy a paksi labdarúgó Törökország felé vette az irányt – Antalyában teszteli az ukrán élvonalbeli Csornomorec Odessza, de más csapat is érdeklődik iránta Ukrajnából. BŐVEBBEN!

A német Wolfsburg második csapatánál próbajátékon lévő Sváb Dániel jó benyomást tett a gárda edzőjére, Lorenz-Günther Köstnerre, ám még nem döntöttek az FTC futballistájának sorsáról. Köstner elmondta: Sváb jól teljesített a beleki edzőtáborozás során, ám sorsáról még nem született döntés, a csapat több próbajátékost is meg akar nézni. BŐVEBBEN!

A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvár védője, Graszl Károly nem lesz az izraeli élvonalbeli Maccabi Petah Tikva játékosa. A labdarúgó próbajátékon vett részt az izraeli csapatnál, és meg is győzte a szakmai stábot, ám időközben edzőt váltottak a klubnál. Az újonnan kinevezett szakember szerette volna tovább tesztelni Graszlt, ám ő ezt visszautasította, és hazautazott. BŐVEBBEN!

S végül: Romániából érkezett hír szerint a 46-szoros magyar válogatott Bodnár László az élvonalbeli Gaz Metan Medias törökországi edzőtáborában vesz részt próbajátékon. BŐVEBBEN!

NB I-ES KLUBOKAT ÉRINTŐ HÍREK

A Videoton megegyezett az Omoniával André Alves vételáráról, így a brazil csatár már télen távozik Székesfehérvárról. Ezt a korábbi magyar válogatott Leandrót is foglalkoztató ciprusi klub, valamint a Videoton hivatalos honlapja is megerősítette. A klub már korábban megállapodott Alvesszel, hogy nyártól náluk folytatja, de a szerződtetéséről még a fehérváriakkal is meg kellett egyezni, hiszen fél évig még a Videotonhoz kötötte a szerződése. BŐVEBBEN!

Francia sajtóhírek szerint a Kecskemét közép-afrikai légiósa, Foxi Kethevoama iránt a Metz mellett egy másik másodosztályú gárda, az FC Tours is érdeklődik. Mint ismeretes, a KTE támadóját, Foxit egy ideje a francia másodosztályú Metz teszteli, és futballista eddig jó benyomást tett a klub vezetőire, akik hazánkba érkeztek, hogy itt tárgyaljanak a csatárról. BŐVEBBEN!

A Kecskemét hivatalos honlapján tette közzé, hogy az ősszel kölcsönben a KTE-nél játszó Gyurcsó Ádámra számít a Videoton, így a támadó a fehérváriaknál marad a tavasszal. BŐVEBBEN!

Megvan a Lombard Pápa harmadik téli szerzeménye: a korábban tesztelt Antonio Inutilével megállapodott a pápai együttes, s a finn középpályás két és fél éves szerződést kötött új klubjával. BŐVEBBEN!

A Budapest Honvéd három és fél éves szerződést kötött a bosnyák válogatott csatárral, Emir Hadziccsal. A 27 esztendős csatár kétszer lépett pályára a bosnyák nemzeti tizenegyben, korábban megfordult a Celik Zenicánál, a szlovén Celjénél és a görög Panetolikosznál. BŐVEBBEN!

Rutinos játékossal erősítette meg keretét a Kaposvári Rákóczi: a somogyi együttesben folytatja pályafutását a szlovák Tomás Sedlák. A 28 esztendős védekező középpályás korábban Lubos Hajdúch csapattársa volt az MFK Ruzomberok együttesében. BŐVEBBEN!

A Rákóczi előszerződést kötött Domokos Bálinttal. A bajai játékost a másodosztály egyik legjobbjának tartják szakmai berkekben, de az egyelőre még kérdéses, hogy tavasszal melyik együttesben játszik, hiszen a két érintett klub között még nem született megállapodás. BŐVEBBEN!

A Pécsi MFC-nél új próbajátékos a héten még nem érkezett, de a három egyiptomi futballistát még tesztelik. A múlt héten tesztelt Hasszan Amin, Mohamed Juszef, Ramadan Mohamed Ragap trió továbbra a pécsiekkel edz, sorsukról még nem döntött a Mészáros Ferenc vezette szakmai stáb. BŐVEBBEN!

A Siófok labdarúgócsapata szakmai döntést követően nem szerződteti Tamási Gábort, ezt Horváth Károly szakmai igazgató erősítette meg a Nemzeti Sport Online-nak. A játékos a Pakstól érkezett volna. BŐVEBBEN!

A Vasas teszteli az Izlandról hazatérő Disztl Dávidot – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Disztl korábbi csapata, a Thór kiesett az izlandi élvonalból, s nem tudta megtartani légiósait, így a játékos hazatért. BŐVEBBEN!

A Nemzeti Sport információi szerint befejezi profi pályafutását a Vasastól távozó Gáspár József. Az ősszel még az angyalföldieknél a csapatkapitányi karszalagot viselő 34 éves szlovákiai védő iránt a másodosztályú Gyirmót érdeklődött, de a Vasas tartozása miatt elkeseredő játékos úgy döntött, abbahagyja a futballt.

NB II

Korábban szabadon igazolható státusba helyezte a Győri ETO Arsene Copát, aki az NB II-ben folytathatja pályafutását. A 23 éves gaboni középpályás a tervek szerint az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklóshoz csatlakozik.

A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót szerződtette Kardos Norbertet az NB I-ben éllovas DVSC-Tevától. A 23 éves hátvédet az Újpest elleni szombati felkészülési mérkőzésen tesztelte a klub, s Kardos meggyőzte a vezetőket. A 191 cm magas hátvéd két és fél éves szerződést kötött a Gyirmóttal, amely jelenleg a második az NB II Nyugati csoportjában, kilenc ponttal lemaradva a listavezető MTK mögött.

A Gyirmót egy évre kölcsönvette a Videoton kapusát, Somodi Bencét.

A Pécsi MFC-ből Eszlátyi István és Fodor Ferenc is az NB II-ben tölti a tavaszi szezont, kölcsönben. Eszlátyi István tavasszal a BKV Előrében folytatja pályafutását, míg Fodor Ferenc – ahogyan az őszi idényben is – marad a szintén NB II-es Kozármislenynél.

A Ferencváros II elleni, 6–2-es vereséggel végződő szombati edzőmérkőzés után elköszönt két brazil próbajátékosától a Vecsési FC NB II-es labdarúgócsapata. A vezetők már megegyeztek Pintér Lászlóval, míg Farkas Viktorral tovább tárgyalnak és értesüléseink szerint február elsején egy első osztályból érkező futballistával is szerződést kötnek.

JÁTÉKOSMOZGÁSOK AZ NB I-BEN

BP. HONVÉD
Érkezett: Nicolas Ceolin (brazil, Győri ETO – kölcsönbe), Emir Hadzic (bosnyák, klub nélküli)
Távozik/szabadon igazolható: Dieng Abass (szenegáli, Song Lam Nghe An– Vietnam, kölcsönbe), Danilo de Oliveira (brazil, Sion – Svájc), Harmony Ikande (nigériai, Beitar Jerusalem – Izrael), Marek Kostolani (szlovák, ?), Radiszlav Szekulics (montenegrói, ?), Torghelle Sándor (Videoton), Lukás Zelenka (cseh, SK Prostejóv – Csehország)
Akivel tárgyalnak: Alekszandar Trninics (szerb)

DEBRECENI VSC
Érkezett: Ludánszki Bence (DVSC-DEAC), Eugene Salami (nigériai, Nyíregyháza – kölcsönből vissza)

Távozik/szabadon igazolható: Fodor Marcell (Újpest), Mindaugas Malinauskas (litván, ?), Mirszad Mijadinoszki (svájci-macedón, FC Wil?), Kardos Norbert (Gyirmót),

Akivel tárgyalnak:
DIÓSGYŐRI VTK
Érkezett:

Távozik/szabadon igazolható: Enrique Carreno (spanyol, ?), Illés Richárd, Szabó Péter (mindketten Kazincbarcikán szerepelnek próbajátékon)

Akivel tárgyalnak: Bernardo (brazil, legutóbb FK Bodva Moldava – Szlovákia), Vági András (Aarau – Svájc), Youssef Sekour (marokkói, klub nélküli, próbajáték)
FERENCVÁROS
Érkezett: Batik Bence (Szeged 2011), Busai Attila (FC Wil – Svájc), Kunsági Roland (REAC), Orosz Márk (Szeged 2011 – 2012 nyarán érkezik)
Távozik/szabadon igazolható: Andrezinho (brazil, ?), Bölcsföldi Viktor (Szigetszentmiklós – kölcsönbe), Csizmadia Csaba (Kecskemét), Fitos László (Gyirmót), Honma Kazuo (japán, Thaiföld?), Tóth Bence (Lombard FC), Maróti Béla (?)
Akivel tárgyalnak: Donny von Bergen (holland, Almere City – Hollandia), Eppel Márton (klub nélküli, legutóbb NEC – Hollandia)
GYŐRI ETO FC
Érkezett: Giorgi Ganugrava, Lasa Totadze (mindkettő grúz, Lombard – kölcsönből vissza), Pátkai Máté (MTK Budapest), Varga Roland (Brescia – Olaszország)
Távozik/szabadon igazolható: Nicolas Ceolin (brazil, Bp. Honvéd – kölcsönbe), Arséne Copa (gaboni, ?), André Lamas (brazil, ?), Lasa Totadze (grúz, FC Dila Gori – Grúzia, kölcsönbe vagy végleg)
Akivel tárgyalnak:

HALADÁS
Érkezett:Kulcsár Kornél (Kaposvári Rákóczi), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönbe)
Távozik/szabadon igazolható: Kovács István (Videoton), Nagy II Gábor (Gyirmót), Simon Attila (Soproni VSE – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak:

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
Érkezett: Fenyvesi Olivér, Horváth Tamás, Major Ádám (mindannyian Kaposvár II)
Távozik/szabadon igazolható: Daniane Dzsavad (marokkói, ?), Kardos Norbert (DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (Haladás)
Akivel tárgyalnak: Domokos Bálint (Baja)

KECSKEMÉTI TE
Érkezett: Balog Marcell (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza), Borszéki Csaba (Dunakanyar-Vác), Tököli Attila (ZTE – kölcsönből vissza), Csizmadia Csaba (FTC)
Távozik/szabadon igazolható: Gyurcsó Ádám (Videoton – kölcsönből vissza), Kelvin Maynard (holland, ?), Igor Pisanjuk (kanadai-ukrán, ?), Szinisa Radanovics (szerb, ?), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Simon Attila (Siófok), Jovica Stokic (bosnyák, ?), Urbán Gábor (?), Urbán Pál (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, Metz – Franciaország?)
Akivel tárgyalnak: Vaskó Tamás (Videoton)
PAKSI FC
Érkezett: Haraszti Zsolt (Siófok – kölcsönből vissza), Szabó János (Siófok – kölcsönből vissza)
Távozik/szabadon igazolható: Haraszti Zsolt (Videoton), Heffler Norbert (Siófok – kölcsönbe), Nagy István (Siófok), Tamási Gábor (Siófok – kölcsönbe), (Vári Barnabás (Szolnoki MÁV – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak:
LOMBARD FC
Érkezett: Balogh Balázs (KuPS Kuopio – Finnország), Tóth Bence (Ferencváros), Antonio Inutile (finn, Vaasan Palloseura – Finnország)
Távozik/szabadon igazolható: Ferenczi István (Gyirmót), Giorgi Ganugrava, Lasa Totadze (mindkettő grúz, Győri ETO – kölcsönből vissza), Varga Gábor (Vasas), Vadims Zulevs (lett, ?), Sander Puri (észt, Lárisza – kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Lazar Arszics (szerb, Vasas)

PÉCSI MFC
Érkezett: Samuel Ato (ghánai, Kozármisleny – kölcsönből vissza), Sólyom Csaba (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Egejuru Godslove (nigériai, Kozármisleny – kölcsönből vissza), Irakli Kvekveskiri (grúz, Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Solomon Okoronkwo (nigériai, Aalesund – Norvégia)
Távozik/szabadon igazolható: Fodor Ferenc (?), Egejuru Godslove (nigériai, ?), Petrók Viktor (?), Sólyom Csaba (Kozármisleny), Tóth Zoltán (?), Törtei Tamás (Szolnok?), Eszlátyi István (BKV Előre – kölcsönbe), Fodor Ferenc (Kozármisleny – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak: Hasszan Amin (egyiptomi), Harsányi Zoltán (szlovákiai, DAC – Szlovákia), Mohamed Juszef (egyiptomi), Vladimir Markovic (boszniai, Teuta Durres – Albánia), Ramadan Mohamed Ragap (egyiptomi), Mirza Rizvanovic (Olimpic Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Dzemal Sadikovic (bosnyák, FK Slavija Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Ales Urbanek (cseh, FK Senica – Szlovákia)

SIÓFOK

Érkezett: Haraszti Zsolt (Videoton – kölcsönbe), Heffler Norbert (Paks – kölcsönbe), Nagy István (Paks), Ribánszki László (szlovákiai, Kecskemét), Simon Attila (Kecskeméti TE),

Távozik/szabadon igazolható: Bali Péter (Veszprém FC), Csermelyi Imre (Veszprém FC ?), Haraszti Zsolt (Paks – kölcsönből vissza), Köntös Dániel (?), Mester Tamás (Veszprém FC ?), Denisz Rebrik (ukrajnai, ?), Szabó János (Paks – kölcsönből vissza), Szatmári Zoltán (?), Tusori Richárd (?)
Akivel tárgyalnak:

ÚJPEST
Érkezett: Fodor Marcell (DVSC-Teva), Nikon Jevtics (szerb, Wiener Neustadt – Ausztria), Nikolas Proesmans (belga, Sint-Truiden – Belgium), Tóth Bálint (Újpest U19)
Távozik/szabadon igazolható: Ferne Snoyl (holland), Szalai Vilmos (Wormatia Worms – Németország), Széki Attila (?)
Akivel tárgyalnak: Mario Bozic (bosnyák, klub nélkül), Heinrich Márk (Oberpullendorf – Ausztria, próbajáték), Polonkai Attila (Videoton), Dusan Vasziljevics (szerb, Videoton)
VASAS
Érkezett: Hercegfalvi Zoltán (legutóbb Honvéd), Kiss Tamás (REAC – kölcsönbe), Varga Gábor (Pápa), Venczel Balázs (csapat nélkül, legutóbb Pápa)
Távozik/szabadon igazolható: Ambrusics Róbert (?), Lazar Arszics (szerb, ?), Bakos Szabolcs (Baja – kölcsönbe), Kasali Casal (nigériai, ?), Jusuf Dajic (bosnyák, ?), Farkas Balázs (?), Gál Szabolcs (?), Gáspár József (?), Bradley Hudson-Odoi (angol-ghánai, Pápa?) Milos Jokics (szerb, ?), Dusan Mileusznics (szerb, ?), Jurica Pranjic (horvát, ?), Simek Péter (?), Marko Simic (?), Soare Mirel Sorin (román, ?), Sütő László (MTK Budapest – kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Kovács Ádám (Nyíregyháza), Tóth Balázs (Gyirmót), Tóth Máté (REAC), Disztl Dávid (csapat nélkül, legutóbb Thór – izlandi)
VIDEOTON
Érkezett: Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE – kölcsönből vissza), Haraszti Zsolt (Paksi FC – a szezon végén csatlakozik a Videoton első keretéhez), Jeff Silva (brazil, Náutico – Brazília), Torghelle Sándor (Budapest Honvéd), Kovács István (Haladás)
Távozik/szabadon igazolható: Andre Alves (a második csapathoz irányítva, a nyártól Omonia Nicosia – Ciprus), Elek Ákos (Eskisehirspor – Törökország, kölcsönbe), Nagy Dániel (Haladás – kölcsönbe), Haraszti Zsolt (Siófok – kölcsönbe), Somodi Bence (Gyirmót – kölcsönbe)
Akivel tárgyalnak: Abosi Chukwuma (nigériai, Sobmek FC – Nigéria), Morris Enete (nigériai, Heartland Owerry – Nigéria), Onyekachi Okafor (nigériai, Enugu Rangers – Nigéria)
ZALAEGERSZEGI TE
Érkezett:
Távozik/szabadon igazolható: Vlad Bujor (román, ?), Rados Bulatovics (montenegrói, ?), Ahmet Delic (osztrák, ?), Ivan Delics (montenegrói, ?), Palásthy Dávid (Dunakanyar-Vác – kölcsönből vissza), Aleksandar Stanisavljevic (osztrák, SC Sollenau – Ausztria), Serif Szadek (egyiptomi,?), Tököli Attila (Kecskemét – kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik