HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.05.20 11:07 Frissítve: 2018.05.20 11:08

Horváth Ferenc: Ha Conchita Wurst nyerhetett, akkor minden elképzelhető

Miközben a Videoton hárompontosra növelte az előnyét a Ferencvárossal szemben a labdarúgó NB I 31. fordulója után, addig az alsó régióban óriási lépést tett a Mezőkövesd. Ahogy Tóth László edző fogalmazott, eddig csak szökdécseltek a bentmaradás irányába, most viszont hármasugrást végeztek. A kieső helyen álló Balmazújváros edzője, Horváth Ferenc egy furcsa hasonlattal élve fejezte ki reményét, míg az utolsó helyezett Vasas mestere, Michael Oenning annak ellenére optimista, hogy csapata a végső tartalékait éli fel.

HIRDETÉS
A Balmazújváros lejátszotta a pályáról a Debrecent (Fotó: Koncz György)

 

 

VASAS–VIDEOTON 0–3

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Rémálmaimban sem gondoltam, hogy mindjárt a meccs elején gólt kapunk. Miközben gratulálok a Videotonnak, úgy állt a meccshez, ahogy azt a bajnoki címre pályázó csapatnak kell. Aki ismeri a helyzetünket, tudja, hogy a végső tartalékainkat éljük fel. A Videoton ellen viszonylag stabilan játszottunk, csaknem egy órán át nyílttá tudtuk tenni a meccset. Tény, az ellenfeleink jó eredményeket értek el, de minden nyitva még, hiszem, hogy az utolsó pillanatig az is lesz. Most megrázzuk, sőt mihamarabb túltesszük magunkat ezen a vereségen, mert jövő héten a Haladást mindenképpen le kell győznünk. A magam részéről optimista vagyok!

MARKO NIKOLICS, a Videoton vezetőedzője: –  A győzelmünk értékét növeli, hogy jó csapat otthonában értük el – tudom, hogy az elmúlt években sokszor meggyűlt a baja a Videotonnak a Vasassal. Azért is nyertünk, mert okosan és fegyelmezetten futballoztunk, annak ellenére, hogy több kulcsjátékosunk hiányzott, de ez nem látszott meg a teljesítményünkön, azaz aki pályára lépett, bizonyított. Ha valaki egy olyan csapatban futballozik, amelyiken nincs nyomás, akkor rossz helyen van. Ha nincs miért küzdened, az azt jelenti, hogy nem a legmagasabb szinten futballozol. Szerencsére előttünk jelentős cél lebeg, és ezt a szituációt élveznünk kell. Akik beléptek a hiányzóink helyére, meghálálták a bizalmat, megnyugtató, hogy csakúgy, mint a többiekre, rájuk is lehet támaszkodni. Csapatként haladunk előre.

PUSKÁS AKADÉMIA–MEZŐKÖVESD 1–2

PINTÉR ATTILA, a Puskás Akadémia vezetőedzője: –  Elmondtam a játékosaimnak,  remélem, időben jött a pofon. A célunkat, a bentmaradást elértük, de sajnálom, hogy ilyen szellemben futballoztunk. Mintha a grundon lettünk volna, mindenki egyénieskedett, nem csapatként tettük a dolgunkat. Sokkal profibb hozzáállás kellett volna. Mondtam, milyen lehetőség kapujában állunk, hiszen győzelem esetén egy pontra lettünk volna a harmadik helytől. Azt gondolom, egy profi játékosnak mindig maximális teljesítményt kell nyújtania a pályán. Megbeszéltük, hogy azokat a játékosokat, akik nincsenek százszázalékos állapotban, inkább pihentetjük a kupadöntőre, emiatt maradt ki a kezdőcsapatból Dejan Trajkovski, Spandler Csaba vagy Szakály Péter is. Poór Patriknak pedig nem jelentett gondot balhátvédet játszania, az MTK-ban játszott sokszor ezen a poszton is.

TÓTH LÁSZLÓ, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Az első félidőben bemutattunk mindent, ami jellemző a csapatunkra, és ami tűzben tart minket a bentmaradásért zajló versenyfutásban. Nemcsak játékban, hanem gólokban is megmutatkozott a fölényünk, emellett sok helyzetet is kialakítottunk. A második félidőben mindent megtett a Puskás Akadémia az egyenlítésért, sokkal többet birtokolta a labdát, igaz, ebben nekünk is szerepünk volt, mert tudatosan adtuk át a területet. Nagyon szomorúak lettünk volna, ha ilyen meccsen kiengedjük a kezünkből a győzelmet. Érezhető volt, nem lesz sok helyzetük a felcsútiaknak. Nagyon büszkék vagyunk erre a sikerre, a Pancho Arénába nem nyerni járnak a csapatok. Jelen pillanatban még csak a győzelmet ünnepeljük, de tény, nagyon boldogok vagyunk, megérdemeltük ezt a sikert. Eddig csak szökdécseltünk a bentmaradás irányába, most viszont hármasugrást végeztünk.

BALMAZÚJVÁROS–DEBRECEN 4–0

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője: – Verebes Józsefen nőttem fel, akinek volt egy mondása, miszerint egyszer majd nagyon beleszalad valaki a késbe. Valami hasonló történt ezúttal: kihasználtuk a helyzeteinket, minden sikerült a Debrecen ellen. Azért hozzáteszem, ezt a négy nullát szívesen elcserélném a bajnoki hajrában két kettő nullás győzelemre. A felhőtlen boldogságot az jelentette volna, ha a Diósgyőr nem nyer a Paks ellen. A közelmúltban egy szakállas nőimitátor, Conchita Wurst megnyerhette az Eurovíziós dalfesztivált, azaz minden elképzelhető.

HERCZEG ANDRÁS, a Debrecen vezetőedzője: – Az első percekben még nem volt gond a játékunkkal, később azonban nagyon pontatlanná váltunk. Agresszivitásban, akaratban a Balmazújváros egyértelműen felülmúlt bennünket. Nulla kettőnél kockáztattunk, de így sem tudtunk eredményesek lenni. A hazaiak mentálisan erősebbek, akaratosabbak voltak, jár nekik a dicséret. Tudomásul kell venni, a megelégedettség nem visz előre. Szerénynek, alázatosnak kell maradni, ugyanis ezek a tulajdonságok hozzák magukkal az eredményességet.

DIÓSGYŐR–PAKS 1–0

FERNANDO FERNÁNDEZ, a Diósgyőr vezetőedzője: – Rengeteg érzelem volt a találkozóban, roppant nehéz kilencven percet hagytunk magunk után. Szeretném a játékosaimnak megköszönni a hozzáállásukat, óriási csatát vívtak és nagyot harcoltak. Mindig úgy készülünk a soron következő találkozóra, hogy a saját játékunkkal foglalkozunk, de feltérképezzük az ellenfelünket is. Azt tudtuk, hogy a Paks kombinatív játékra képes, de ezt csak negyedórán keresztül tudta bemutatni. Roppant értékes pontokhoz jutottunk. A játékosok megérdemlik a sikert, mert a héten kifogástalan munkát végeztek. Legutóbb Debrecenből már ponttal kellett volna hazatérnünk. Ez most egy lépés előre, ugyanakkor annak is örülnünk kell, hogy sok fiatalt tudtam a csapatba állítani és bedobni a mély vízbe. Van előttünk még két mérkőzés, ezeken ki kell harcolni a bentmaradást.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Azt kaptam, amit vártam, de mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a labdarúgást gólra játsszák. Ha legalább húsz százalékban értékesítettük volna a helyzeteinknek, akkor miénk a három pont. Ahogy telt az idő, úgy erősödött bennem az érzés, ha reggelig játszunk, akkor sem leszünk képesek gólt szerezni. Sajnálom, hogy elmaradt a siker, sokkal több volt ebben a mérkőzésben. Tüzes és harapós Diósgyőrt vártam, amit meg is kaptam, hiszen a piros-fehérek az életükért csatáznak. A kiállítás után mezőnyfölénybe kerültünk, de gondot okozott, hogy sokszor pontatlanok voltunk, és lemaradtunk. A dobogó így is elérhető, hiszen két forduló még előttünk áll, és akár hat pontot is lehet szerezni. Álmai minden csapatnak lehetnek, nekünk is vannak, de elmondhatom, hogy ilyen produkcióval – sajnos – nem érdemelnénk meg a bronzérmet.

HALADÁS–ÚJPEST 1–1

MICHAL HIPP, a Haladás vezetőedzője: – El kell ismerni, jobban futballozott az Újpest, igazából a vendégek irányították a játékot. Ám van egy mondás, hogy jobb egy veréb a kézben, mint egy galamb a háztetőn. Jelenlegi helyzetünkben az egy pont is aranyat ér. Egyébiránt az, hogy döntetlen lett az eredmény, a kiválóan védő Király Gábornak is köszönhető. Karol Mészáros kiválása után át kellett szervezni a csapatot, s személyében veszélyes támadót veszítettünk el. Ezért aztán az egy nullás vezetést követően inkább a védekezésre fektettük a hangsúlyt. El kell ismerni, azt hittük, megúszhatjuk, de az Újpest a második félidő elején korán kiegyenlített. A végén óriási rohanás volt a pályán, és kétszer is döntő helyzetben hibáztunk, de az is igaz, hogy az Újpestnek is voltak helyzetei. Két forduló van még hátra a bajnokságból, kell még egy győzelem, hogy ne essünk ki.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Vegyes érzelmek vannak bennem. Valóban mi irányítottuk a játékot, ezért akár elégedett lehetnék az eredménnyel is, ám ami az utolsó negyedórában történt, az azért némi kétséget hagyott bennem. Egy, a Haladásnál erősebb nyugat-európai csapat az utolsó tíz percben kivégzett volna minket azzal, hogy egyszerűbben és pontosabban futballozik. Sajnos nincs már közöttünk Enisz Bardi és Souleymane Diarra sem, akik ezt a minőséget képviselték a csapatban. Zsótér Donáttal pedig az a baj, hogy nem képes hosszú távon egyenletesen magas színvonalon futballozni. Ma jól játszott, de ki tudja, mi lesz holnap… Azon vagyok, hogy a játékosok megértsék, mindennapos jó teljesítmény szükséges ahhoz, hogy holnap, holnapután a fejlődés jeleit tapasztaljuk.

A BP. HONVÉD–FERENCVÁROS (1–1) mérkőzés mestermérlege itt olvasható: Kérdéses büntetőt ítéltek meg a Honvédnak – Máté Csaba

NB I, 2017–2018, 31. FORDULÓ
MÁJUS 19., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Videoton FC 0–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–2 Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Balmazújváros–Debreceni VSC 4–0
Balmazújváros, Városi Stadion
Kassai Viktor
Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionSzőts Gergely
Haladás–Újpest FC 1–1
Szombathely, Haladás Stadion Erdős József
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–1
Budapest, Bozsik József Stadion Farkas Ádám
TABELLA •  GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
  1. Videoton FC 31 19 8 4 62–26 +36  65
  2. Ferencvárosi TC 31 17 11 3 62–28 +34  62
  3. Budapest Honvéd 31 12 8 11 47–50 –3  44
  4. Debreceni VSC 31 12 7 12 51–44 +7  43
  5. Újpest FC 31 10 13 8 38–37 +1  43
  6. Paksi FC 31 11 9 11 43–46 –3  42
  7. Puskás Akadémia FC 31 10 9 12 39–45 –6  39
  8. Mezőkövesd Zsóry FC 31 9 10 12 35–50 –15  37
  9. Szombathelyi Haladás 31 10 5 16 34–49 –15  35
10. Diósgyőri VTK 31 9 6 16 42–48 –6  33
11. Balmazújváros 31 7 11 13 35–43 –8  32
12. Vasas FC 31 8 7 16 36–58 –22  31
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.14 18:28:49

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Aláírták az üzemeltetési szerződést, extra programokkal várják a szurkolókat az új stadionban.

2018.11.13 22:04:30

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Megerősítették az izomzatot, hogy átvegye a szalagok szerepét.

2018.11.13 12:04:43

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Rózsa Dániel 2016-ban Djuricin 11-esét is kifogta. A Vidi mintha nem ugyanaz a csapat lenne a kupameccsek után.

2018.11.12 10:25:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Vidi-edző szerint az alapemberek hiánya nem lehet kifogás. A 14. forduló mestermérlegei.

2018.11.12 00:49:01

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Szurkoljunk azért, hogy a Vidi tavasszal is érezze a kettős terhelést.

HIRDETÉS
HIRDETÉS