„Hány bíró kell, hogy ezt észrevegyék” – Urbányi kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 12:34
null
Urbányi búcsúzóul még ordított egy „jót” Gyirmóton (Fotó: Meder István)
Urbányi István a Gyirmót utolsó hazai NB I-es meccse után is kifogásolta a játékvezetők teljesítményét; az MTK vezetőedzője, Tamási Zsolt annyi vendégszurkolót szeretne látni Pakson, mint amennyi diósgyőri látogatott szombaton a fővárosba; a ferencvárosi Thomas Doll az ellenféllel foglalkozott; a debreceni Leonel Pontes elárulta, miért döntött a szünetben a kapuscsere mellett a Honvéd elleni találkozón – mestermérlegek a labdarúgó NB I 32. fordulója után.

DEBRECENI VSC–BP. HONVÉD 2–5

LEONEL PONTES, a DVSC vezetőedzője: – Egyértelműen a kihagyott a tizenegyes volt a fordulópont. Korán kaptuk a gólt, aztán nem sikerült egyenlíteni büntetőből sem. Ennek az lett a következménye, hogy a harmincadik percig nagyon szervezetlenül játszottunk, további gólokat kaptunk, csaknem lehetetlen helyzetbe hozva magunkat. Felálltunk a padlóról, ott voltunk az egyenlítés közelében, de a nyolcvanadik perc után a csapatot magával vitte a lendület, és ez fontosabb volt a játékosoknak, mint a taktikai utasítás betartása. El kell azonban ismerni, jelentős tudású és sportszerű csapattól kaptunk ki – fogalmazott a szakember, aki kérdésre válaszolva a saját csapattársát, Ferenczi Jánost torkon ragadó Braniszlav Danilovics kapusról is szót ejtett. – A futball tele van érzelmekkel, és sajnos Danilovicsot túlontúl is elragadta a hév, ilyet nem szabad csinálni. Ezért, és a csapat érdekében döntöttem úgy, hogy lecserélem a szünetben. A klubunkat és annak hagyományait tisztelet övezi, tisztelni kell a szurkolókat, ilyesmi már csak ezért sem fordulhat elő többet.

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Remekül futballoztunk, a játékosok ilyen teljesítménnyel tudják meghálálni azt a szeretet, amelyet a szurkolóktól kaptunk. Az első félidő után úgy tűnt, lezártuk a mérkőzést, ám a Debrecen két olyan helyzetből szépített, amelyre előzetesen felkészültünk. Játékosaim viszont mozgósították az utolsó erőtartalékaikat is, és a hajrában egyértelművé tették a győzelmünket. Nemes ellenfél volt a Debrecen, ez a szurkolótábor megérdemelné, hogy jövőre is élvonalbeli csapatnak drukkolhasson. Ahogy José Mourinho mondta, ez csak szerencse, semmi több – mondta a szakember annak kapcsán, hogy Koszta bekerült a kezdőcsapatba. – A viccet félretéve, most nem is tudtam volna másként dönteni, hiszen Zsótér Donát játékát az utolsó forduló előtt a négy begyűjtött sárga lapja, valamint kisebb sérülése miatt sem kockáztattuk. Örülök, hogy Koszta Márk újra élni tudott a bizalommal. Mostantól csak a következő meccs, a Videoton elleni aranyrangadó jár a fejünkben.

MTK–DIÓSGYŐRI VTK 0–0

TAMÁSI ZSOLT, az MTK vezetőedzője: – Óriási volt a feszültség, de ezt lehetett tudni, mindkét csapat az életéért küzdött. Becsülettel helytálltunk, mindent megtettünk a sikerért. Azt már sejthettük a szünetben, hogy a Debrecen nem szerez pontot, de ezt a játékosoknak nem mondtuk meg, igyekeztünk saját magunkra fókuszálni, és ha a kapu előtt jobban figyelünk, talán minden másként alakult volna. Nehéz feladat lesz győzni Pakson, de meg kell oldanunk, mert muszáj. Remélem, minket is annyi szurkoló kísér majd el, mint ahány ezúttal a Diósgyőrt.

BÓDOG TAMÁS, a Diósgyőr vezetőedzője: – Győzni jöttünk Budapestre, úgyhogy lehet bennünk hiányérzet. Mégis azt mondom, mindent megtettünk, a játékosaimat dicséret illeti. A srácok hozzáállásával elégedett vagyok, küzdöttek, hajtottak. Mi irányítottunk, a mi kezünkben volt a meccs. Diósgyőrbe szerződésem óta minden mérkőzés élet-halál. Engem nem érdekel a többi csapat eredménye, csak az foglalkoztat, hogy a jövő héten legyőzzük a Debrecent, és kivívjuk az élvonalban maradást.

MEZŐKÖVESD–PAKS 3–2

RADVÁNYI MIKLÓS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Az első pillanattól kezdve azt lehetett látni a játékosaimon, hogy csak a három pont megszerzése elfogadható. Görcsösen, idegesen futballoztak, az első negyvenöt percben a játékunk sok kívánnivalót hagyott maga után. Aztán a szünetben sikerült őket megnyugtatni, és végül az erőfeszítéseinket siker koronázta. Egész héten igyekeztem oldani a hangulatot. A labdarúgók felszabadultan dolgoztak, de aki nem volt még ilyen nehéz helyzetben, el sem tudja képzelni, mit élhettek át. Az idegesség szerencsére egy idő után eltűnt. Ezúttal nemcsak negyvenöt, hanem kilencvenhárom percig bírtuk. Célunkat elértük, a következő szezonban is élvonalbeli csapata lesz Mezőkövesdnek. Eleinte még nem tudtuk, mire készüljünk, most viszont lassan már le lehet ülni, és neki lehet kezdeni a játékoskeret kialakításának.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Úgy vélem, hogy a felek sokáig kivárásra játszottak. Ennek volt betudható, hogy az iram kívánnivalót hagyott maga után. Egyik csapat sem remekelt a támadójáték területén, de az jóleső érzés, hogy kétszer is fel tudtunk állni. Bosszantó, hogy egy gyermeteg hiba miatt végül megkaptuk a harmadik gólt is. Minden mérkőzést szeretnék megnyerni. Természetesen ez nem mindig sikerül, de ebben a feszült hangulatban is azért csatáztunk, hogy eredményesen szerepeljünk. A futballt ésszel játsszák, éppen ezért bosszant, hogy elúszott a már zsebünkben lévő egy pont.

ÚJPEST–HALADÁS 2–1

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Nem lehettem nyugodt a kispadnál. Idegesen kezdtük a mérkőzést, sok problémánk volt korábban, a koncentráció sokszor hiányzott. Ezúttal végre megszereztük a vezetést, de a fordulás után egyenlített a Haladás. Nem volt egyszerű mérkőzés. Nagy volt a nyomás, éppen ezért gratulálok is a futballistáknak. A végén egyéni villanás döntött, megmutattuk, karakteres a csapatunk. Emlékszem, a bajnokság elején sokan az NB II-ben láttak bennünket, de ez nem másodosztályú csapat, ezt szeretném leszögezni. Szerencsére a motivációval a derbi előtt nem kell foglalkoznom. Nagyszerű hangulat vár majd bennünket, élveznünk kell a futballt.

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Bosszantó hibákat követtünk el a mérkőzés elején, és az egyiket követően gólt is kaptunk. A térfélcsere után mást mutatott a játék képe. Akkor már elégedett voltam a látottakkal, a lábunkban volt a győzelem is, de három pont helyett egyet sem szereztünk. Gyengén kezdtünk. Mondom, utána összeszedetten futballoztunk, és sajnálom nagyon ezt a mérkőzést, több volt benne. Csalódottan utazunk haza. Bosszús vagyok a vereség miatt, mert egy pontot megérdemeltünk volna.

GYIRMÓT–VASAS 1–2

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – A gyirmótiak alighanem sokáig emlékeznek majd történetük első élvonalbeli idényére. Köszönjük a szurkolóknak a kitartást! A Vasas európai kupaszereplő lesz, mi kiestünk, mégis jó érzéssel tölt el, hogy nem játszottunk ellene alárendelt szerepet. Elégedett vagyok játékosaim teljesítményével, a játékvezetőkével már kevésbé. Egyrészt Szalánszki Gergő kiállítására gondolok. Nem találta el az ellenfelét, visszahúzta a lábát. Tizennyolc éves fiú. Akinek van érzéke a játékhoz, ilyenre nem ad piros lapot. Aztán: az utolsó percben a Vasas kapusa felvette a labdát, majd letette, megigazította a nadrágját, és megint felvette a labdát. Nem tudom, hány játékvezető kell még, hogy az ilyen hibákat észrevegyék. Nehéz volt a szélben. Nem tudunk mit kezdeni azzal, ha megáll a levegőben a labda, mielőtt a csatárunk elfejelné. Ilyen csak a mesében van.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Büszke és boldog vagyok, hogy nagy célunkat elérve indulhatunk az Európa-ligában. Visszafogott ünneplés lesz, a játékosok most először kapnak két szünnapot, megérdemlik. De sok idő nem lesz pihenni a kupadöntő után sem: tíz nap nyaralás után már kezdjük is a felkészülést. Arra számítottunk, hogy jól szervezett csapat ellen lépünk pályára, ez be is igazolódott. A korai gólunk után magabiztosan futballoztunk, és akkor sem veszítettük el hitünket, amikor egyenlített az ellenfél. Mindig szoros meccset játszottunk a Gyirmóttal, amely taktikailag nagyon éretten futballozó együttes. Sok ellenfele alábecsülte, pedig szervezett csapat. Ezúttal talán az döntött a javunkra, hogy jobban akartunk nyerni.

VIDEOTON–FTC 4–1

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Nem gondolom, hogy kifejezett fordulópont lett volna a mérkőzésen, de az egyenlítő gól mindenképpen fontos momentum volt, amely után megkönnyebbült a csapat. Tudtuk, hogy az egy pont ugyanazt jelenti, mintha megnyernénk a meccset, hiszen a bajnoki cím megszerzéséhez mindenképpen nyernünk kell jövő héten a Honvéd otthonában.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője arról beszélt, hogy a Videoton nagyon akarta a győzelmet, érezhetően harcolt a bajnokságért, ezért gyakorlatilag meglepő volt, hogy 1–0-ra vezettek. A német szakember az első félidőben elég bosszúsnak látszott a kispad mellett, ennek is elmondta az okát.

„Azért voltam mérges, mert olyan érzésem volt, hogy a Videoton a játékvezetőket és minket is befolyásolni akart. Sokszor feküdtek a füvön, és engem, aki annyira szereti a labdarúgást, igazából ez bosszant.”

A teljes edzői értékelések

NB I, 2016–2017, 32. FORDULÓ
MÁJUS 20., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Haladás 2–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
DVSC–Honvéd 2–5
Debrecen, Nagyerdei Stadion Farkas Ádám
MTK–DVTK 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Szabó Zsolt
Mezőkövesd–Paks 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2
Gyirmót, Alcufer StadionSolymosi Péter
Videoton–Ferencváros 4–1 Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik