A 92. percben szerzett góllal bent maradt a Mezőkövesd!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.20. 17:50
null
Marek Strestík (jobbra) kihagyta a kihagyhatatlant, de a Mezőkövesd így is bent maradt (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mezőkövesd hazai pályán Gohér Gergő ráadásban szerzett szabadrúgásgóljával 3–2-re legyőzte a Paksot a labdarúgó NB I 32. fordulójában, ezzel biztossá tette a bennmaradását. 

 

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ

Mezőkövesd–Paks 3–2 (Bacelic-Grgic 33., Diallo 76., Gohér 92., ill. Kulcsár D. 60., Bertus 85. – 11-esből)
Mezőkövesd, 1390 néző. V: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ITT ÉRHETI EL!

Ahhoz képest, hogy a Mezőkövesdnek égető szüksége volt a pontokra, Radványi Miklós csapata az első harminc percben nem erőltette meg magát. Nagy szerencséjére azonban a paksiak sem, így az első fél óra gyakorlatilag unalomba fulladt. Izgalmakat csak az okozott, hogy szakadt az eső és néhány alkalommal mennydörgést lehetett hallani, ezért a pesszimistákban felvetődhetett a kérdés, hogy Andó-Szabó Sándor játékvezető félbeszakítja-e a meccset. Szerencsére erre nem került sor, a vihar hamar elvonult Mezőkövesd fölül.

A hazai játékosok is gondoskodtak arról, hogy kitisztuljon az ég, hiszen a 33. percben megszerezték a vezetést! A kövesdiek a paksiak térfelén labdához jutottak, Molnár Gábor „kidobta” azt a bal szélre Marek Strestíknek, aki élesen középre lőtte, Stipe Bacelic-Grgic pedig három méterről a gólvonalon túlra juttatta. Molnár Péter mindent megtett, hogy kiüsse a labdát, de nem tudott időben menteni (1–0).

Az első félidő hosszabbításában a házigazdák megduplázhatták volna az előnyüket, ám Strestík szabadrúgását követően Egerszegi Tamás közelről a kapufára fejelt.

Ami a szünet után történt, arra nehéz szavakat találni, pláne annak, aki látta az első félidőt. Kimaradt helyzetek, izgalmak, gólok és a végén jött a dráma! De haladjunk sorrendben.

Kezdve azzal, hogy a Paks a 60. percben egyenlített. A hazaiak kontrázhattak volna, csakhogy a felezővonal magasságában elveszítették a labdát, és ebből fordultak a vendégek. Bartha jobb külsővel kitette a labdát a bal szélre Bálónak, a csapatkapitány a tizenegyespont magasságából lágyan középre emelt Kulcsár Dávidhoz, aki felugorva, nagy ívben a kapu jobb oldalába fejelt (1–1).

Négy perccel később beállt a hazaiaknál Ulysse Diallo, aki első labdaérintéséből a lécre fejelt, majd Marek Strestík hagyott ki egy ordító helyzetet. A kövesdi csatár „forintos" labdát kapott Molnár Gábortól, leültette a vendégek kapusát, Molnár Pétert, majd odagurította a kezébe a labdát.

A 76. percben aztán másodszor is előnybe került a Mezőkövesd! Molnár Gábor a vendégek térfelének közepéről lágyan beívelte a labdát a tizenhatoson belülre Diallónak, aki megelőzte a védőjét, és 10 méterről, szép mozdulattal a jobb alsó sarokba fejelt (2–1).

Szűk tíz percre rá Szeles Tamás buta kezezése miatt tizenegyeshez jutottak a vendégek, amit Bertus Lajos higgadtan értékesített: Tomás Tujvel balra vetődött, a paksi támadó középre lőtt (2–2).

Néhány pillanattal később Diallo lőtt mellé becsúszva a kapu torkából, majd jött a már emlegetett dráma! A 92. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak a kaputól 20 méterre, a tizenhatos jobb sarkának közeléből. A labda mögé Gohér Gergő állt, aki ballal védhetetlenül csavart a bal felső sarokba (3–2).

Ez a szépségdíjas gól nemcsak győzelmet, hanem bennmaradást is ért a Mezőkövesdnek, amely a DVSC-t megelőzve feljött a nyolcadik helyre. Radványi Miklós csapatát az MTK a kevesebb győzelme miatt már biztosan nem előzheti meg, sőt az utolsó fordulóban egymással meccselő DVSC, DVTK kettős közül is az egyik mindenképpen a Kövesd mögött marad.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ITT ÉRHETI EL!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21
NB I, 2016–2017, 32. FORDULÓ
MÁJUS 20., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Haladás 2–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
DVSC–Honvéd 2–5
Debrecen, Nagyerdei Stadion Farkas Ádám
MTK–DVTK 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Szabó Zsolt
Mezőkövesd–Paks 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2
Gyirmót, Alcufer StadionSolymosi Péter
Videoton–Ferencváros 4–1
Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik