nemzetisport.hu 2017.05.20 20:20 Frissítve: 2017.05.20 23:13

Gyirmóti sikerével visszatér a nemzetközi porondra a Vasas

A labdarúgó NB I 32. fordulójában a már kiesett Gyirmót a Magyar Kupa döntőjébe minap bejutó Vasast fogadta, amely magabiztos 2–1-es győzelmet aratott. A szép gólokat követően a hajrában emberhátrányban futballoztak a hazaiak, míg a vendégsikerrel biztossá vált, hogy az angyalföldiek elindulhatnak az Európa-ligában.

Kulcsár a szakmai stábbal ünnepli a gólját (Fotó: Meder István)

 

A labdarúgó NB I. 32. fordulójában a már kiesett Gyirmót a bronzéremért és Európa-liga-indulásért küzdő Vasast fogadta. A hét kör óta nyeretlen gyirmótiak számára nem sok jóval kecsegtetett a mérkőzés, hacsak nem abban bíztak, hogy az eddig  szerzett 21 pontjuk majdnem negyedét, öt egységet az angyalföldiek ellen gyűjtöttek be.

A találkozó azonban sokkal inkább a Vasasnak megfelelő „mederben” kezdődött, hiszen Kulcsár Tamás fordulásból ellőtt kapásgóljával már a 8. percben előnybe került a fővárosi alakulat. Érthető, hogy a hét közepén Magyar Kupa-döntőbe jutó Vasas játékosai nem vették félvállról a következő idényben biztosan másodosztályú Gyirmót elleni meccset, hiszen győzelmükkel bebiztosíthatták a következő szezonbeli Európa-liga-indulást.

A gyors gól után is uralta a mérkőzést a Vasas, és az első félidőben a játék minden elemében felülmúlta a hazai gárdát, amelynek az első 45 perc alatt nem sikerült a kaput eltaláló lövéssel előrukkolni.

A második játékrészben ez tíz perc alatt megváltozott,  olyannyira, hogy Csiki Norbert okos emelése nemcsak a kaput találta el, hanem a kapuba is behullott, azaz gyorsan egalizáltak a hazaiak. A Vasas azonban nem rogyott meg a bekapott góltól, és alig tíz perccel később Berecz Zsombor okos lövésével visszaszerezte a vezetést.

A hajrára fordulva aztán a második félidő első perceiben csereként pályára lépő Szalánszki Gergő kapott piros lapot, amiért csúnyán rácsúszott Korcsmár Zsolt lábára, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó és a három pont sorsa.

Győzelmével a Vasas – az utolsó forduló eredményeitől és a Magyar Kupa döntőjétől függetlenül – kiharcolta a jogot, hogy a következő idényben elindulhasson az Európa-liga küzdelmeiben.

LABDARÚGÓ NB I

32. FORDULÓ
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2 (Csiki 55. ill. Kulcsár T. 8., Berecz 67.)
Győr-Gyirmót, Alcufer stadion, 500 néző, Vezette: Solymosi 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24  62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38  62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10  51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8  49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4  44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3  43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2  42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15  39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6  38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17  37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10  36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31  21

 

NB I, 2016–2017, 32. FORDULÓ
MÁJUS 20., SZOMBAT
HELYSZÍN
 JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Haladás 2–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
DVSC–Honvéd 2–5Debrecen, Nagyerdei Stadion Farkas Ádám
MTK–DVTK 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Szabó Zsolt
Mezőkövesd–Paks 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2
Gyirmót, Alcufer StadionSolymosi Péter
Videoton–Ferencváros 4–1Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.05.27 11:43:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A címvédőnek a bronzérem sem jött össze, de legyőzte a nagy riválist – a Vasasnak meg visszavághat a kupában.

2017.05.27 10:33:35

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A kispestiek találatát a gólkirályi címet szerző Eppel jegyezte.

2017.05.27 12:19:54

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Gyirmót csaknem két hónap után győzött ismét az élvonalban, idénybeli második idegenbeli sikerét aratta a Haladás otthonában.

2017.05.27 11:29:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az angyalföldiek legalább az egyik pontot otthon tartották, így felállhatnak a dobogóra, 16 év után először.

NSO Piactér